Más, lelkes csoportok pedig túl gyengének hisznek, engem igyekeznek gyógyítani, ők próbálnak gondoskodni rólam. Ez is tévedés. Az egyik ember gyerek akar maradni, a másik meg helyet akar velem cserélni, és anyáskodni akar felettem. Köszönöm, de nem szorulok rá. Nem ápolókra van szükségem, hanem felnőttekre. Nem vagyok beteg, én életképes vagyok, mert az anyag bármilyen formája én vagyok. Az ember az, aki egyes feltételek között jól érzi magát, másokban pedig életképtelen. Én léteztem az ember előtt is, és létezni fogok utána is. Nem engem kell védeni, hanem a jelenlegi emberi, állati, növényi létfeltételeket, ha továbbra is itt szeretnének élni, erdőben kirándulni, tiszta vizű folyókban fürödni, és oxigénmaszk nélkül lélegezni.

Az ember megmássza a hegyet, és azt mondja, meghódította a csúcsot. Ugyan már! És ha egy hangya nagy erőfeszítéssel felküzdi magát az orrom hegyére, az mit hódított meg? Az ember elfoglalta a Földet? Dehogy, csupán belakta a felszín egy részét, mert ügyesen alkalmazkodott. Engem nem lehet meghódítani: az óceánnak is teljesen mindegy, hajóznak-e a hullámain.

A bioszféra nem törékeny, csak könnyen változik, mert én az egyensúlyra törekszem. Ha az ember túlságosan kibillenti ezt az egyensúlyt, akkor pár mozdulattal helyreigazítom úgy, ahogy nekem megfelel, csakhogy az lehet, hogy nem jó az embernek. Egy apró mozdulatom a földkéregben, amellyel kiegyenlítem a felgyűlt feszültségeket, emberek tízezreit törölheti el a földről, egy sóhajtásom, amellyel elrendezem a kavargó légörvényeket, hurrikánként söpör végig a tájon. Egy töredéknyi változás bármelyik összetevőmben halálra ítélheti az itt élőket.

Én nem dédelgetem a gyengét, a természetben mindig az erősebb, ügyesebb vagy okosabb marad életben. És a természet sosem volt gyenge. Az egy nagy tévedés, hogy engem el lehet pusztítani. Be lehet szennyezni, át lehet formálni az általam létrehozott rendszereket, de a szemét az embernek rossz, meg egyes élőlényeknek, én elvagyok vele. Az is anyag, az is az én részem, még ha az ember bele is piszkált az alkotásába. A szennyezett folyókból kipusztulnak a halak, de majd megjelennek bennük más, életképes mikroorganizmusok, amelyek a megváltozott körülmények között érzik jól magukat. Csakhogy amíg a tiszta víz és a halak segítették az emberi életet, az új életformák veszélyeztethetik azt.

Ne engem féltsenek a jószándékú aktivisták, ne egy beteg Földet lássanak maguk előtt, hanem azt vegyék észre, hogy az emberi társadalom küszködik a felelőtlenség gyerekbetegségével, és ők teremtenek maguk köré egy egészségtelen környezetet. Nagyon jól hangzik, amikor felismerik, hogy egy nagy, globális rendszer részei, ám tévedés az, ha ezt valamilyen általános, nagy változással akarják rendbe hozni. A nagy nemzetközi szervezetek hangzatos jelentései elszállnak az emberek feje fölött, akik továbbra is pazarolják az energiát, és szétszórják a szemetet. Nem lehet azt várni, hogy majd az állami vezetők és a környezetvédő szervezetek megoldják helyettük a problémákat. A felnőttség feladata külön-külön minden ember egyéni leckéje, mindenkinek meg kell tennie a saját feladatát. A politikusoknak és a gazdasági vezetőknek is megvan a saját dolguk, de ez a változás csak akkor lesz igazán hatásos, ha minden egyes ember felelősségteljesen fordul a környezete felé.  

Mindegyik szülő elengedi egyszer a gyermeke kezét, mert azt akarja, hogy felnőjön. Az ember lelkileg nagyon éretlen, sokáig kötődik. De nézd meg a természetet: ha egy fióka sokáig nem akarja elhagyni a fészket, akkor a szülei erővel kilökik onnan. Aki nem mozdítja meg a szárnyát, vagy nem elég erős, az lezuhan, de a legtöbb madár rájön, hogy képes repülni, és felnőtté válik. Attól kezdve pedig jóval nagyobb szabadságot élhet meg, mint amit korábban ismert. Ám ehhez át kellett élnie a zuhanást, az önmagára utaltságot.

Az ember is itt tart. Ha tovább akar élősködni rajtam, zuhanni fog a semmibe: az élelmiszerhiányba, vízhiányba, oxigénhiányba. Vagy belezuhan a halálba, vagy pedig rájön, hogy egészen más lehetőségei is vannak. Ne belőlem táplálkozzon már, hanem az apai örökségéből, ne az anyagot akarja kizsákmányolni, hanem ismerje fel a körülötte levő szabad energiákat. Megvan rá a képessége, csak kérdés, hogy tudja-e használni.

Ne gyerek legyen már, hanem felnőtt. Másféle táplálékra vágyjon, ne belőlem akarjon jóllakni még mindig. Az energiából bármit létre lehet hozni, a rezgést megváltoztatva akár a levegőből is lehet kenyér. Tanulja meg egyedül elkészíteni az ételét, és újra végtelen erőforrásai lesznek. Nem csak a mama főztje ehető, tanuljon meg ő is főzőcskézni. Eleinte ez nem lesz olyan finom, mint az enyém, de bele fog jönni, ha akar. Ha pedig lusta rá, vagy ügyetlen, akkor éhen fog halni.

– És nem sajnálod?

– Az én rendszeremben nincs helye a sajnálatnak, de te sem sajnálod a kihullott hajszálaidat, vagy a kipottyant tejfogaidat. Nálam a gyengék sem vesznek el, mert a testük anyaga visszakerül hozzám, tapasztalatuk pedig beépül a közös tudásba. Nem volt hiábavaló a létük, de veszítettek a velem való küzdelemben, tehát nincs joguk szaporodni a világomban. Én nem sajnálok senkit és semmit, de lehetőséget adok bárkinek az élethez, és próbatételt az edzettséghez. Én vagyok a forrás, amely esélyt ad az életre a növénynek és állatnak, és én vagyok az árvíz, amely elsöpri őket, ha gyengének bizonyulnak. Én vagyok a Természet, tehát én vagyok a tavasz, a nyár, az ősz és a tél is. Éltetek és pusztítok.

Nem engem kell tehát védeni, hanem azokat az általam megteremtett létfeltételeket, amelyek eddig életben tartották az embert, mert ha azokat elrontja, akkor el fog pusztulni. Tehát az emberiségnek össze kell szednie magát, és nem engem kell megmentenie, hanem önmagát. Azért, hogy életben maradhasson, szüksége van a tiszta levegőre, az iható vízre, és számtalan állatra, növényre, mert ma még nem látja azt a mindent átfogó rendszert, aminek akár egy kis bogár vagy fűszál is fontos építőköve lehet. A saját világát szegényíti el, ha nem őrzi meg azokat a kincseket, amivel berendeztem az otthonát. – Elhallgatott, majd halkabban tette hozzá: – A mai ember a legkedvesebb gyermekem, de éppen az ő érdekében vele sem kivételezhetek. Azért, mert őt szeretem a legjobban, tőle várom el leginkább, hogy hozzám méltó utód, erős és önálló felnőtt legyen.

Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu