Bali Nóra ANGYALEMBEREK (részlet a regényből)
Az asztrológusnál, folytatás
Igaza volt, de nem örültem, hogy észrevette. Zsuzsa megértően mosolygott rám.
– Nyugi, ismerős az érzés. Én is szívesebben beszélek mások leckéjéről, addig se kell a sajátommal foglakozni. Úgyis megvár az a feladat, senki más nem fogja helyettem elvégezni.
Cinkosan egymásra nevettünk. A heverőn a macska felült, és érdeklődve megmozgatta a füleit, mint aki kíváncsi arra, mi történik.
Péter mosolyogva megrázta a fejét.
– Na, kellett nekem ide hozni téged. Jól egymásra találtatok.
Zsuzsa tréfás sóhajjal a papírlap fölé hajolt:
– Nincs mit tenni, nézzük akkor a horoszkópodat, ha már nem húzhatjuk tovább az időt. Ígérem, nem foglak ízekre szedni, főleg nem Péter előtt, csak a lényeget nézem meg.
Na, szóval ez a képlet a te személyiségtípusodat mutatja, ez az a személyautó, amit összeszereltél. Ezt nem cserélheted le, de ha karambolozol vele, akkor egy idő után rosszabb állapotban lesz, mint ahogy megszülettél. Ám ha elég ügyes vagy, és fel tudod tuningolni, akkor jobb lesz, mint új korában. A lényeg, hogy te vagy a vezető, és te döntöd el, hogy mire használod. Ez az ábra csak a kiinduló helyzetet mutatja, az már tőled függ, hogy most milyen állapotban van.
A Szűz jegyében születtél, ott áll a Napod. Ez a tudatosabb része a személyiségednek. A Hold pontosan szemben, a Halak jegyében van. Ez mutatja az érzelemvilágodat. Teliholdkor születtél.
– Az jó?
– A horoszkópban nincs jó vagy rossz, mert minden bolygóállást meg lehet élni jól és rosszul is. Ez a helyzet azt jelzi, hogy a tudatod és az érzelemvilágod egymással szemben áll. Ez okozhat feszültséget: az agyad nagyon racionális, mindent ki akar elemezni, a szíved pedig bármibe kész teljesen beleolvadni. Ettől lehetsz szélsőségek közt ingadozó ember, szorongó és idealista egyszerre, tele belső kétséggel és bizonytalansággal, mert az eszed nem bízik a szívedben, a szíved meg nem akar hallgatni az eszedre. Aztán lassan kettészakadsz, ami egy eléggé skizofrén állapothoz vezethet. Minden ember, aki teliholdkor születik, hajlamos arra, hogy teljesen ésszerűtlenül cselekedjen, miközben folyamatosan szidja magát a tetteiért, de nem hallgat saját magára.
– Én azt gondolom magamról, hogy inkább túl józan vagyok.
– Igen, ez is egy variáció, amikor megtagadod az egyik feledet, kizárod az életedből, hogy ne okozzon gondot. A személyiséged egyik főszereplőjét bezárod a kamrába, és megpróbálod elhitetni magaddal, hogy nem is létezik. Az ilyen kitagadott rész szokott aztán megjelenni egy másik ember képében, kívülről, mint egy ellenség, aki az életedre tör. Vagy az elzárt rész fabrikál egy kis pokolgépet ott a nagy magányában, és egy váratlan pillanatban belülről felrobbantja vele a látszólag kiegyensúlyozott embert.
De van ennek egy sokkal jobb megoldása is: a kiegészítés. Ha jól működik a személyiséged, akkor képes vagy jól megélni a tudatos és az érzelmi oldaladat is. Ezzel a Szűz Nappal nagyon okos, racionális, rendszerben gondolkodó ember lehetsz, a Halak Hold pedig jó empátiás készséget, nagy érzelmeket, és mély belső hitet adhat neked. Ez az állás már jó magyarázat arra, hogy miért téged választott a Tudás. De ha valami gond van, azt te hajlamos vagy elfojtani magadban, nem akarsz vele szembenézni. Nézd – mutatott a kezében tartott papírlapra –, elég bonyolult lélek vagy. Az ábrán ezek a piros és kék vonalak jelzik a tulajdonságaid közti harmonikus és diszharmonikus kapcsolatokat.
– Hát elég kuszának tűnnek.
– Inkább úgy mondanám, hogy színes és helyenként ellentmondásos egyéniség vagy.
– És mit mutat még?
– Erős, tüzes energiáid is vannak, Kos Jupiter, Oroszlán Szaturnusz és Vénusz. Aztán ott az Ikrek Mars, a Mérlegben pedig a Merkúr és a Plútó. Végül a két kisbolygó: a Nyilasban van a Neptunod, a Skorpióban pedig az Uránuszod.
Mindezekkel a tulajdonságokkal jellemző lehet rád a szélsőséges viselkedés, az érzelmi hullámzás. Amikor a Szűz tudatossággal élsz, és úgy érzed, kézben tartod az életedet, érted és irányítani tudod a világot magad körül, akkor minden rendben van, az Oroszlán tulajdonságaidból adódóan nagy az önbizalmad, és büszke vagy magadra. Ilyenkor erős, határozott embernek látszol. De ha a legkisebb homokszem kerül a gépezetbe, ha valami szokatlan történik, és kiesel a megszokott rendszeredből, akkor hajlamos vagy pánikba esni, és teljesen ésszerűtlenül cselekedni. Mint az az autóvezető, aki vészhelyzetben becsukja a szemét, és rémülten várja, hogy mi következik. Nem túl célszerű cselekvés – mosolygott rám, hogy enyhítse a szavait. – Sajnos nem túl jól reagálsz a stresszre, ugye?
– Pontosan – bólogattam. – Ez teljesen stimmel. Vagy nagyon magabiztos vagyok, vagy teljesen elveszettnek érzem magam, és ma délelőtt ezt a hullámvasutazást felfokozottan át is éltem.
– Ez amúgy jellegzetes angyalemberi tulajdonság is. A legtöbben csak két alapérzést ismernek: vagy „csodálatos ez az élet”, vagy „vége a világnak”. Már egy kis kudarc is teljesen le tudja törni őket. Nálad ezt az érzést a bizonytalanság váltja ki, az előre nem látható jövőtől tudsz kétségbeesni. Ennek az az oka, hogy mélyen belül nem bízol magadban. Nem a teljes személyiségedre támaszkodsz, csak az eszedre, és ha a dolog racionálisan megoldhatatlannak látszik, vagy pedig egy helyzetben gyorsan, gondolkodás nélkül kellene reagálni, akkor leblokkolsz.
Az élővilágban a vészhelyzetre háromféle válaszreakció létezik: támadni, menekülni, meghalni. Az első kettőhöz önbizalom kell, vagy a fogai erejében, vagy a lába gyorsaságában bízik az illető. Akinek nincs mibe hinnie, az ledermed. Van olyan állat, amelyik halottnak tetteti magát, hogy túlélje a támadást, de ez a legkevésbé hatékony védekezési mód. Az embernél ez ugyanígy működik. Ha valaki bajba kerül, agresszívvé válhat, elvakultan vagdalkozhat maga körül, vagy nyusziként, könnyes szemmel elfuthat, vagy pedig ott marad tehetetlenül, megszégyenülten, holtsápadtan, és csak fél óra múlva jut eszébe, hogy mit kellett volna reagálnia.
Ismerős volt a helyzet. Utólag mindig nagyszerű ötleteim voltak arra, hogy mit mondhattam volna abban a megalázó helyzetben. Ezeket többször végig is gondoltam, de sosem szokott ugyanúgy megismétlődni az esemény, és az újabb esetekben újra csak bénultan álltam. Ezen eddig nem sikerült változtatnom.
– Mi a megoldás? Vagy ez már mindig így marad? – kérdeztem.
– Az ember szerencsére tudatos és fejlődőképes lény. Az a dolgod, hogy bízz jobban magadban. Először elég abban bíznod, hogy ki tudsz térni a pofonok elől, nem muszáj ott maradnod, ahol bántanak. De ehhez az is kell, hogy értékesnek érezd magad, ne tűrd el, hogy megsértsék az önérzetedet. Ha pedig képes leszel az eszed helyett a teljes énedben hinni, ha mindent értékelsz magadban, nem csak a józan részedet, akkor van benned elég erő, hogy móresre tanítsd azt, aki nem tisztel téged. Tudod, egy sánta nyúlba könnyű belerúgni, de egy életerős oroszlánba már senki se meri beletörölni a cipőjét. Ha a belső erő megvan, az kisugárzik, és már nem is kerülsz olyan szituációba, ahol veszély fenyegetne. De addig azért lesz még mit gyakorolnod.
Az biztos – gondoltam magamban –, hiszen éppen ott tartok, hogy fogalmam sincs, mi van bennem, mit kellene értékelnem.
Zsuzsa rövid szünet után folytatta:
– Ami a mi szempontunkból most leginkább érdekes, az a felszálló holdcsomópont.
– Az micsoda? – kérdeztem. Ez megint egy új dolog volt.
– Ez egy csillagászati hely, a Nap és a Hold pályájának kereszteződési pontja. Ott, ahol felkeléskor találkoznak, van a felszálló, és a túloldalon, vele szemben a leszálló holdcsomópont. Az én elemzésem szempontjából ezek nagyon fontosak. A bolygók a tulajdonságaidat mutatják, tehát a járművet, amivel közlekedsz. Természetesen fontos, hogy ez jól működjön.
A felszálló holdcsomópont viszont az irányt mutatja, ami felé haladnia kell az embernek ahhoz, hogy jól élje az életét. Ez a fejlődés, vagyis a boldogság iránya. Ez nagyjából másfél évig ugyanabban a jegyben van, az irány tehát nemzedékekre vonatkozik. Ám egyénenként teljesen eltérő, hogy ez kinél milyen konkrét feladatot jelent. Olyan ez, mintha ennek a nemzedéknek mondjuk Győrbe kellene eljutnia, de más irányba indul az, aki Pesten született, és más felé az, aki Pécsen, vagy éppen Sopronban. De Pestről is több úton lehet Győrbe jutni.
A felszálló holdcsomópont olyan, mint a boldogság hívogató kapuja, ami azonban egy magaslaton áll, tehát komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy elérjen hozzá az ember. A leszálló holdcsomópont viszont egy gödör a lejtő alján, ezért ha semmit se csinál az ember, akkor is könnyű belecsúszni. Az megint csak nem látható a horoszkópból, hogy mekkora az a magaslat vagy a mélység. Ugyanolyan ábránál az egyik ember egy kis dombra jut fel, a másik egy hegycsúcsra. Belül mindkettőnek nagy erőfeszítést kell tennie, hogy elérje élete csúcspontját, de kívülről eléggé különböző a látvány. Ám mindig a valódi teljesítmény számít, az ember önmagához mért eredménye. Az alsó véglet pedig lehet egy kisebb gödör csupán, de ha tovább ássa az ember, abban is eltemetheti magát, ha nem tanul a hibájából.
Asztrológiai szemszögből nézve a fejlődést az jelenti, ha a felszálló holdcsomópont által mutatott jegy lehető legjobb tulajdonságait igyekszik elsajátítani az illető, miközben vigyáznia kell, hogy elkerülje a leszálló holdcsomópont által jelzett negatív tulajdonságokat.
Vettem egy mély lélegzetet.
– Nézzük, az enyém hol áll?
Zsuzsa sóhajtott egy halkat, mielőtt kimondta:
– A Skorpióban.
Péter előrehajolt.
– Gondoltam. Tehát ezért akadtál el.
Zsuzsa bólintott:
– Ezt tényleg nem könnyű meglépni, főleg ezekkel a tulajdonságokkal. Hiszen te szeretnéd bebiztosítani magadat, kiszámítható, tervezhető, nyugodt életre vágysz, és félsz minden változástól. Mivel a leszálló holdcsomópontod, tehát a benned levő visszatartó erő is a stabilitást jelentő Bikában áll, szinte minden erőddel biztonságot akarsz, kiszámíthatóságot, nyugalmat, de egy Skorpió feladattal ezt nem lehet megvalósítani.
– Akkor ne is vágyjak nyugodt életre?
– Vágyhatsz rá, de sajnos nem kaphatod meg, mert valami mindig fel fogja a nyugalmadat borítani. Ráadásul a Skorpió Ascendenseden van ez a holdcsomópont. Tehát nem lehet ezt valamilyen belső lelki vagy tudati szinten megvalósítani, hanem a gyakorlatban meg kell élned. Kockáztatnod kell, szembe kell nézned a legnagyobb félelmeiddel, és le kell győznöd azokat. Eredetileg biztonságot keresel, de muszáj a bizonytalant vállalnod. Azt is jelenti, hogy le kell szállnod a lelked mélyébe, a titkos mélységekbe, és ott fel kell fedezned, ki vagy te igazán, és aztán ezt az énedet vállalnod kell a világ előtt, bármilyen kockázatos is. Meg kell születned lelkileg, az igazi éneddel is erre a világra, ki kell bukkannod a fényre minden félelmed ellenére. Ha kockázatosnak tűnik, ha kissé őrültnek tartanak érte, sőt, ha te magad is őrültségnek gondolod, akkor is.
Ez gyanúsan hangzott. Rákérdeztem:
– Tehát az is lehet, hogy meg fogok bolondulni?
– Nem hiszem. De ha nem sikerül megtalálni azt a titkot ott belül, akkor még ez is előfordulhat. A feladat, a bizonytalanság annál inkább elboríthatja az egész személyiségedet, minél görcsösebben akarod távoltartani magadtól.
Nagy az esélye annak is, hogy csak eljátszod azt, hogy kockáztatsz, csak a felszíni félelmekkel nézel szembe, és közben magadnak se vallod be azt, amitől valóban rettegsz. Azoknál, akiknél egybeesik az Ascendens és a feladat, gyakori, hogy az illető látszólag pompásan teszi a dolgát, de valójában csak színjáték az egész. A külső kép hasonlít ahhoz, ami a feladat, de csak halvány utánzata, olcsó játékváltozata a valódinak, mert a lelke igazán nincsen benne. A külvilágot be lehet csapni, de saját magadat nem tudod.
Amikor viszont egy Skorpió Ascendenssel és feladattal rendelkező ember igazán azt teszi, ami a jelenlegi tanulnivalója, akkor látványos eredményeket érhet el, jelentős hatást gyakorol a külvilágra, képes lerombolni az idejétmúlt dolgokat, hogy újat teremtsen helyettük, és mások számára is példa lesz az élete.
Ez már nem hangzott olyan jól, mint a korábbi elméleti rész. És úgy éreztem, nem is stimmel teljesen.
– Az előbb azt mondtad, itt a Vízöntő-kor, itt a szabadság. Most meg csupa olyat emlegettél, amit muszáj megcsinálnom. Hol itt a szabadság?
Péter válaszolt. A hangja határozott volt, szinte kemény.
– Először is ott, hogy ezt a feladatot te választottad önként a születésed előtt. De ha ebben nem hiszel, akkor az a szabadság, hogy azt teszel, amit akarsz, a világ nem kényszerít semmire. Nem áll mögötted egy szigorú tanító bácsi, és senkinek, se embernek, se istennek nincs joga számon kérni tőled, hogy mit kezdesz az életeddel. A Zsuzsa által elmondott feladat a boldog életedhez kell. De szabad vagy, nem kötelező boldognak lenned, szenvedhetsz is, ráadásul még az is megfelel a Skorpió feladatnak. Csak rajtad múlik, milyen formában éled meg az életedet. De ha a boldogság felé törekszel, ha elégedettnek akarod érezni magad, akkor abba az irányba haladva muszáj kockáztatnod. Sokféle út van, de neked mindegyik a bizonytalanságon és a félelmeiden át vezet.
– Hát ettől most nem érzem jobban magam.
– Sajnálom – mondta Péter már szelídebb hangon. – Nem mindig örömteli a feladat, amivel találkozik az ember. De ez mindenképpen azt mutatja, hogy szembe kell nézned a legmélyebb félelmeiddel, a halállal is, és győznöd kell, különben belehalsz.
Lehet, hogy „csak” lelkileg leszel halott, de előfordulhat, hogy fizikailag is elbuksz. Egy Skorpió feladat mindig élet-halál jellegű. Szabadon választhatsz a kettő közül, de nincs több variáció. Az élethez csak a félelmeken át vezet az út. Azokkal az energiákkal, amiket mindannyian érzünk benned, ez a feladat, ami előtted áll, valami nagy dolog. Akkora, ami nem csak a te életed szempontjából fontos, de másoknak, talán nagyon sok ember számára is élet-halál kérdés lehet.
Csöndben ültem. A dolog még nem ijesztett meg, inkább hihetetlen volt. Én csak egy egyszerű ember vagyok, miért pont nekem kellene valami nagy feladatot végrehajtani? Eddig olyan szép rendben ment az életem, semmi nagy zökkenő, semmilyen nagy kihívás nem volt benne. Miért kellene ezen változtatni? Visszatért az eredendő kételkedésem. Én igazából nem is hiszek az asztrológiában. Zsuzsa mondta, hogy mások is születtek ilyen horoszkóppal, hátha köztük van az a személy, akiről beszélt, és nem én vagyok az. Ezt a Péter által említett nagy energiát meg egyáltalán nem érzem, csak mások mondják, és hátha tévednek. Hátha mindenki téved, és én folytathatom a régi életemet.
De azonnal tudtam a válaszokat is, meg se kellett kérdeznem. Lehet, hogy sokan élnek még ilyen születési dátummal, de ezek a mai különös dolgok csak velem történtek. Lehet, hogy nem hittem eddig semmilyen ezotériában, de most megtapasztaltam olyan lehetetlen dolgokat, amik velem történtek. És érdekelt mindaz, amiről Zsuzsa mesélt, sőt értettem is, akkor nem mondhatom a végén, amikor a feladat következik, hogy minden más rendben van, de ezt már nem hiszem el. Ha pedig őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom, hogy a lelkem mélyén egyáltalán nem vágyom vissza a tegnapi életembe, hanem remélem, hogy tényleg van bennem valami különleges, és közöm lehet ezekhez az angyalemberekhez.
Sóhajtottam.
– Akkor mi az a gát bennem?
– A félelmed – felelte Zsuzsa. – Valami, amitől nagyon félsz, jobban, mint a haláltól. Ezzel kell szembenézned, mert ez alatt van a valódi személyiséged. És mivel nagy energiáid vannak, nagyon erős a gát is, amit építettél magadban, ezért nem lát egyikünk se mögéje. Ezt csak te bonthatod le.
– És ezt hogyan kell csinálni?
– Nincs rá recept, ezt mindenkinek magának kell megtalálnia. Délután a Tanács talán tud valami okosat mondani. Hátha látnak benned valami részletet, amin aztán elindulhatsz, és leáshatsz a mélybe.
– Egyelőre fogalmam sincs, hogy mi lehet az. Hétköznapi embernek tartom magam.
– Az a jó. Ha nagyon különlegesnek éreznéd magad, azzal eltávolodnál ettől a racionális világtól. Pedig a feladatot csak itt, az anyagi síkon lehet jól megoldani, mert erre a területre szól. Egy halhatatlan angyal számára nem jelentene gondot legyőzni a halálfélelmet, hiszen az számára nem is létezik. De amikor egy ember képes a halált megvető bátorságra, azzal nagy lépést tesz a fejlődésében, és ezáltal a szellemi része is több lesz.
– De én semmilyen nagy titokra nem emlékszem.
– Azért nem, mert nagyon eltemetted, és amilyen nagy, valószínűleg nem a jelenlegi életedből származik. Felfoghatod úgy is, mint valami régi emléket, örökséget, amit talán nemzedékek óta hordoz a családod, és most a te feladatod azt megoldani.
Gondolkodtam.
– Amennyire most emlékszem, a családom is hétköznapi emberekből áll. Nem tudom, milyen nagy bűn lehet az, amivel nem akarnék szembenézni, főleg akkor, ha nem is én követtem el, hanem valamelyik ősöm.
Péter figyelmesen nézett rám.
– Neked kell megtalálnod.
Na jó, köszönöm, rólam ennyi elég – gondoltam. Beszéljünk másról.
Péter felé fordultam:
– És neked milyen horoszkópod van?
Úgy tűnt, megértette, hogy más témára szeretnék áttérni, és elmosolyodott.
– Zsuzsa tudja, majd ő elmondja – azzal újra az ölébe emelte a macskát, és vakargatni kezdte a füle tövét.
Zsuzsa felállt, és az íróasztal melletti alacsony polchoz lépett. Sok színes dosszié sorakozott rajta, alig fértek el. Kivette az egyiket, amelynek a színes borítóján angyalok röpködtek, és a címkéjén AE felirat volt. Kinyitotta, és kiemelt belőle egy lapot, amin az enyémhez hasonló ábra volt.
– Ez itt Péter horoszkópja – mutatta felém, miközben visszaült a fotelba.
A kör alakú ábrán jóval kevesebb piros és kék vonal volt.
– Az enyém jóval bonyolultabbnak tűnt.
– Igen, Péter egyszerűbb típus – nevetett. – Nem bonyolítja annyira túl a dolgokat, mint te.
Ránéztem a lap tetején levő dátumra: négy évvel volt idősebb nálam. 1971. január 17-én született, nyolc órakor, Pesten.
– Bak Napja van, Szűz Holdja, és Vízöntő Ascendense. A személyisége alapján pedig jellegzetes angyalember: mivel két különböző részből van összegyúrva, angyal és ember egyszerre, nemcsak a horoszkópjegye a jellemző rá, hanem a szemben levő jegy tulajdonságait is mutatja.
Szinte mindegyik angyalembernél megvan ez az érdekesség, amit nem lehetne megjósolni a horoszkópjából, de lehet látni a viselkedésén. Emiatt egészen más tulajdonságok jellemezhetnek egy ugyanakkor született átlagembert, mint egy angyalembert.
Ha valaki elbizonytalanodik az életben, akkor elveszíti a személyiségét, és „önmaga árnyéka lesz”. Ekkor a vele szemben levő jegy negatív tulajdonságait kezdi mutatni. Például egy Halak ember mindent kritizálni kezd, akár egy Szűz, vagy egy Mérleg makaccsá válik, mint egy Kos. Aki viszont képes elég magas szinten megélni az adottságait, az be tudja építeni magába a szemben levő jegy pozitív oldalát is, és kiteljesedhet a személyisége, akárcsak az egészséges angyalembereké.
Péterben a Bak adja a bölcsességet, a nagy erőt, érettséget, felelősségvállalást, de közben olyan, mint a szemben levő Rák: kedves, érzelemdús, kissé gyerekes és atyáskodó egyszerre. – Zsuzsa mosolyogva nézett fel – Amúgy ti jól összeillenétek. Belül nagyon jó a kapcsolat, a két Ascendens meg képes ellentétes nézőpontokkal szembesíteni titeket.
Péterre pillantottam, láttam, hogy elpirul, és én is gyorsan az ábrára néztem.
– Sőt, még jobb – folytatta Zsuzsa –, most látom, hogy Péter Skorpióban levő Marsa ott van egészen közel a te Ascendensedhez, és ami fontosabb, a felszálló holdcsomópontodhoz.
– És ez mit jelent?
– Talán azt, ami most zajlik. Péter talál meg téged, amikor elrejtőzöl a világ és önmagad elől, és lehet, hogy segít rátalálni a feladatodra is. Bár úgy tűnik, hogy csak elindít téged, de kell majd más is, egy erősebb egyéniség, aki ki tud téged robbantani ebből a belső bunkerből, ahova elzárkóztál.
– Lehet, hogy a Tanács együttes ereje elég lesz – jegyezte meg Péter. – Ők elég tapasztaltak, bár egyikőjük sem találkozott még ilyen esettel, mint ez. A Könyvtár eddig mindig rendben működött.
– De most már jóval hatalmasabb az anyag, mint korábban, és ha az összes energiája rád zúdult, nem csoda, ha nem akarja befogadni az agyad – nézett rám együttérzően Zsuzsa. – Bár a horoszkópod szerint meg tudod tenni. Emberfeletti teljesítményekre vagy képes, halált megvető bátorságra.
Már megint a feladatomnál tartottunk. Zsuzsa észrevehette, hogy nem akarok újra erről hallani, mert más hangsúllyal, társalgási hangon tette hozzá:
– Azért is jó lenne már helyreállítani a Könyvtár működését, mert én sem tudok rendesen dolgozni. A földi feladatokat ugyan látom a horoszkópból, de amikor valakinek az előzőző életét is meg kell nézni, ahhoz jó segítség a Könyvtár.
– Ez is benne van abban a tudáshalmazban, aminek a kulcsa most állítólag nálam van? – kérdeztem. Inkább a titokzatos Könyvtárról beszéljünk, mint a feladatokról. – Ez azért még mindig hihetetlen nekem.
– Nem is kell hinned benne, ha rendeződik a helyzet, úgyis tudni fogod – mondta Zsuzsa.
– És akkor mindent tudni fogok, ami eddig a világban történt?
– Nem, hiszen mondtam már – válaszolta feltűnően türelmesen Péter, mint aki nyugtatni akar. – A Könyvtáros nem mindig tud beleolvasni a Tudásba.
– Bár te biztosan képes leszel rá – fűzte hozzá Zsuzsa. – Ez azt jelenti, hogy bármikor bemehetsz majd egy hatalmas könyvtárba, mert kulcsod lesz hozzá, de persze nem kell minden könyvet elolvasnod, csak azt, ami érdekel. Az a dolgod, hogy őrizd a Kaput, hogy mások is bemehessenek és használhassák az ottani Tudást. De ezt akkor már úgyis tudni fogod, felesleges most ezen gondolkoznod. Azt a belső falat kellene megtalálnod és lebontanod, ami elzár téged ettől, aztán jó volna megszületned, mielőtt veszélyesen késő lenne.
Úgy tűnt, a beszélgetés végére értünk. Péter kiitta a maradék teáját, a macskát lerakta a szőnyegre. Jakab várakozóan nézett ránk, hogy felállunk-e.
Új téma jutott eszembe, csak hogy maradhassak még ebben a békés szobában. Magamról már eleget hallottam, de magyarázatokat akartam, elméleteket, és nem újabb különös eseményeket. Nem akartam kilépni az utcára, ahol ki tudja, milyen nagy feladat vár rám.
– Te hiszel a reinkarnációban? – kérdeztem Zsuzsától.
– Nem pontosan úgy, ahogy azt a könyvek általában leírják, de alapvetően jó ötletnek tartom. Szerintem van benne valami.
– Hogyhogy?
Az elterelő hadműveletem bevált, Zsuzsa a szokásos lendületével magyarázni kezdett. Reméltem, hogy ezt is olyan részletesen meséli el, mint az előzőeket. És tényleg kíváncsi voltam arra, mit mond, mert az ő megfogalmazásában minden olyan jó logikusan hangzott.
– Minden korszaknak megvan az a hitrendszere, ami segít abban, hogy jól működjön. Az alá-fölérendelt társadalmaknak fontos volt az az eszmerendszer, amely bizonyította, hogy így helyes a világ. Az indiai kasztrendszert is támogatta a reinkarnáció hite, amely szerint az aktuális életben minden úgy jó, ahogy van, és senki ne lázadozzon a sorsa ellen, mert majd a következő újjászületésnél fejlettebb lehet, ha most jól viselkedik. Ez a földi élet amúgy is csak egy illúzió, nem kell túl komolyan venni.
Később a materiális világképre volt szükség ahhoz, hogy az ember elhiggye, ez a világ megismerhető, kutatható. Az isteni világrendnek sok olyan része volt, amire azt mondta a vallás, hogy ez isten akarata, és kész, ne akarjuk tudni az okokat. A fejlődéshez fontos volt hinni a megismerhetőségben. Most már eljutottunk oda, hogy tudjuk, nincs is anyag, amibe pedig olyan görcsösen kapaszkodtunk, hiszen sikerült olyan mélységeibe hatolni, ahol már csak energiát találunk. Ez elvileg megismerhető, racionális tudás, de mégsem értelmezhető. Ezzel a materiális hittel – merthogy ez is csak egy ugyanolyan meggyőződés, mint a többi vallás – az ember újra egy lépcsőfok végére ért. Ha nem változtat, akkor lezuhan. Ha nincs más, csak az anyag, akkor az élet értelme az, hogy minél többet birtokoljunk. Ha csak egyszer élünk, akkor utánunk a vízözön, nem számít se környezetszennyezés, se bűn, hiszen úgysincs túlvilági ítélőszék, a földit meg hátha el lehet kerülni. És közben nincs kapaszkodó, a tudomány kiveszi a kezünkből az anyagot, és nem marad semmi. Ezért kell most új hit.
Vagyis nem kell új, mert minden készen van már, az elmúlt több ezer évben az emberiség megkapott minden olyan tudást, amire szüksége van. Olyan ez, mint az olvasás: már megvan minden betű, csak új szavakat kell belőle összerakni, aztán pedig önállóan mondatokat formálni.
A mai kor a szabadság mellett az egyéni felelősségről is szól. Olyan hitre van szükség, amely szerint minden ember felelős minden egyes tettéért, sőt a következő lépésben már a gondolatáért is. De nem azért, mert egy ősz szakállú, szigorú bíró mindent figyel, számon tart, és a végén majd megfenyít, és nem is az unokáink iránti felelősség miatt, mert sok ember a saját gyerekére sincs tekintettel, miért is érdekelné a még meg sem született utódja élete. Egyszerűen azért érdemes vigyázni a környezetünkre, mert mi fogunk ide megszületni, és mi találkozunk a földbe temetett vegyi anyagok káros hatásával. Ez lehet az egyik haszna ennek a hitnek.
A másik: ha van lélekvándorlás, akkor a lelkünk élt már ezelőtt is, és akkor nem véletlenül pottyantott a gólya oda, ahol vagyunk, hanem mi magunk választottuk azt. Egy szülő csodálkozhat, hogy milyen gyerek került hozzá, mert esetleg nem vele beszélte meg a dolgot, de egy gyerek nem okolhatja a szüleit, a környezetét, ha nem tetszik neki a helyzet, hiszen ő választotta őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el is kell viselnie egy rossz környezetet, hiszen ez már nem kasztrendszer. A hely, ahova az ember születik, a startvonal, onnan kell indulnia, de rajta múlik, hogy hova ér el. Ez van: nem a véletlen, nem a sors vagy egy rulettjátékos isten rakott minket ide. Saját akaratból, egyéni döntésből jöttünk.
– Ez mindenkire igaz? – kérdeztem közbe.
– Szerintem igen. El tudom fogadni, hogy van, akit még küldeni kellett, de akikkel én találkozom, ebbe a világba már mind így érkeztek. A Vízöntő-korban mindenki szabadon dönt, már megszületése előtt is. Viszont még tart a Halak korszak, az általános iskolát kötelező elvégezni, és lehetnek olyanok, akiket ösztökélni kell a lecke megírására. Ám aki úgy érzi, kényszerítik erre, az sokkal nehezebben oldja meg a feladatokat, mint aki hisz abban, hogy ő volt az a bátor, aki úgy döntött, hogy megmássza azt a hegyet, ami előtte tornyosul, még ha most nagy őrültségnek is tartja az egészet.
– De miért választana az ember önként olyan életet, ami szenvedéssel jár?
– Egyrészt a tanulás sosem könnyű, még egy nyelvtanulás is erőfeszítést igényel. Amikor valami újat akarunk megtenni, amire addig még nem voltunk képesek, az nehézségekkel jár. Másrészt viszont miért akarna valaki szenvedni? Nem tudom, de miért jó az, ha valaki lefut negyven kilométert? Miért jó, ha átússza a Balatont több száz ember között? Miért jó, ha megcsinál otthon száz fekvőtámaszt? Miért jó, ha felmászik egy olyan hegyre, ahol már több tucatnyian jártak előtte, és a közvetlen környezetén kívül senki mást nem érdekel, sőt ők nem is nagyon értékelik, esetleg kifejezetten őrültségnek tartják? Miért akar valaki elmenni egy hóval, jéggel borított vidékre, mínusz negyven fokban, életveszélyben, hogy elérjen egy virtuális pontot, és aztán elmondhassa, hogy járt az Északi sarkon? Miért tesz látszólag értelmetlen erőfeszítéseket az ember?
– Nem tudom.
– Nincs rá értelmes válasz. Más élőlény csak külső kényszer hatására csinál ilyet. De az ember önként teszi, sőt drága futócipőt vesz hozzá, nevezési díjat fizet a versenyre, vagy komoly összegekért elutazik a hegyhez, vállalja, hogy esetleg lefagynak a lábujjai a dermesztő hidegben, sőt akár bele is hal az egészbe. Tehát még fizet is azért, hogy szenvedhessen, hogy életveszélyes helyzetekbe kerülhessen.
Ha az ember a hétköznapi életben képes erre, akkor ugyanígy gondolkodhat megszületés előtt is. Ki akarja próbálni az erejét, meg akarja tapasztalni az élményt. Ezt a saját döntést persze hajlamos idelent elfelejteni. Ezért jó a reinkarnáció hite, ami emlékezteti az illetőt: a te döntésed, tehát ne mást okolj érte. De ez nem azt jelenti, hogy ha baj ér valakit, akkor hagyni kell szenvedni. Ha egy hegymászó lezuhan, természetes, hogy indul érte a mentőcsapat, és csak kevés ember gondolja azt, hogy úgy kell neki, miért ment oda.
Tehát egy ilyen hitrendszer sokat segít abban, hogy felelősségteljesebben éljük az életünket, és ne másokat hibáztassunk, vagy a körülmények miatt siránkozzunk, hanem oldjuk meg a helyzetünkből adódó feladatokat. Az előző életeket pedig teljesen kézzelfogható módon is meg tudom magyarázni a magam számára.
– Igazán? – csodálkoztam. – Hogyan?
Péter elnevette magát:
– Úgy, hogy Zsuzsa szinte bármit meg tud magyarázni, amin kellő ideig gondolkozik.
Zsuzsa mosolyogva felemelte a poharát, ivott a teájából, aztán hozzáfűzte:
– Viszont soha nem akarok meggyőzni másokat az igazamról. Az, ami nekem jó válasz, nem biztos, hogy a másik embernek is megfelel. Azt viszont már tapasztalhattad, hogy bármikor szívesen elmondom, hogy mit gondolok, és egyébként én is szívesen meghallgatok másokat, akár azonos a nézőpontunk, akár különböző. Mindig nagy élmény felfedezni azt, ha tőlem függetlenül más is ugyanarra a megállapításra jutott, mint én, de az is érdekes, ha ugyanazokból az adatokból valaki egész más következtetést von le.
Nekem nagyon tetszik ebben a korban az, hogy annyiféle hit létezhet, ahány ember. Csupán azokkal nem tudok mit kezdeni, akik azért hisznek el valamit, mert régen, vagy manapság valaki azt mondta vagy leírta, és gondolkodás nélkül vesznek át kész frázisokat másoktól. Nekem ugyanis nem ízlik a más által megemésztett étel.
– Brrr… – rázkódott össze mókásan Péter. – Ne mondj ilyeneket, még ebéd előtt vagyunk.
– Hogyan magyarázod tehát az előző életeket? – kérdeztem, hogy visszatérjünk ahhoz a témához, ami érdekelt.
– Egyszerű genetikával – mondta Zsuzsa. – A bennünk levő gének tartalmazzák az összes elődünk emlékét. Ha fizikai szinten egy emberi embrió végigmegy a törzsfejlődés lépcsőfokain, ha van kopoltyúkezdeménye, farkcsontja, és csak utána lesz ember, akkor nekem ebből logikusan következik az, hogy az emberi ősök lenyomata is ott van benne. A mai tudományos kutatások szerint a genetikai állományunknak csak nagyjából tíz százaléka aktív, annyi működik csupán, a többit csak hordozzuk, és aztán továbbadjuk. Az viszont, hogy a harmincezer génből melyik tíz százalék aktivizálódik, egyénileg változó. Lehet, hogy az, ami most meghatározza valamelyik adottságomat, egy üknagymama öröksége volt. A tudomány főleg fizikai jellemzőket tud azonosítani, bár egyre több az eredmény a lelki összetevőknél is. Nemrég volt egy újsághír, amely szerint állítólag megtalálták a hit génjét. Akinél egy bizonyos terület aktív, az rendelkezik egy szellemi hitvilággal, akinél ez másként néz ki, az realista lesz.
Péter szólt közbe:
– Amúgy az egész genetikai kutatás olyan, mintha még mindig a számítógép külső részét nézegetnénk, jó esetben legalább a monitort. Szerintem az emberi élet hasonló a számítógépes rendszerhez, ahol, ha az alapokat nézzük, akkor csak a nulla és az egy váltakozását látjuk. Arra rájöttünk, hogy egy belső kód működteti az embert, de még nem értjük a program lényegét, ezért az eredményből igyekszünk következtetni. Az egész rendszernek van egy fizikai szintje, ami a testünket működteti, és van egy szellemi szintje is, ami a lelki oldalunk minőségét adja. Ezt még csak keresgéli a tudomány, és azért nehéz rátalálnia, mert még a lélekkel se tudott mit kezdeni.
– Tehát lehet, hogy minden előző élet egyszerűen genetikai emlék bennünk – fogalmaztam meg a lényeget. Ez logikusan hangzott.
– Igen – bólintott Zsuzsa. – És ma már azt is kimutatta a tudomány, egy friss kutatás, hogy valóban egy őstől származunk. Élt egy férfi valahol Afrika nyugati részén, nagyjából hatvanezer éve, és a ma élt összes embernek ő az ősapja. Egy másik kutatás ugyanígy valószínűsíteni tud egyetlen ősanyát, bár úgy tűnik, ő pár tízezer évvel korábban élt.
– Hogyhogy nem éltek egyszerre?
– Még az is lehet, hogy a pontosítás során kiderül, hogy egyidőben éltek, az lesz majd csak a nagy felfedezés. Egyelőre a tudósok úgy gondolják, hogy akkoriban sok más ősember is élt, de nekik kettőjüknek volt olyan erős a genetikai állományuk, hogy egy idő után csak az ő utódaik maradtak életben. Tehát élt Évával egyidőben is férfi, de az ő fiú utódai kihaltak. Aztán Éva lány ükunokája találkozott Ádámmal, és létrehozták a mai emberiséget. Azt viszont még nem tudja megmagyarázni a tudomány, hogyan és mitől lett ennyire sikeres az ember, és hogyan tudta ilyen gyorsan benépesíteni az egész Földet.
– Te mit gondolsz?
– Ha ma már tudunk klónozni, akkor létezhetett ez a tudás korábban is. Szerintem volt már itt több magasan fejlett kultúra, de aztán különböző okok miatt elpusztultak. Én úgy gondolom, tudták klónozni az embert, és ha sok példányt hoztak létre, akkor nem csoda, hogy gyorsan tudtak terjeszkedni, és ha egy fejlettebb technikájú emberiség még vitte is őket különböző földrészekre, akkor könnyebben haladtak. De ez csak az én ötletem.
– Ez nincs benne a Könyvtárban?
– De benne van, hiszen mindent tartalmaz, ami eddig történt itt a Földön, csak egy gond van, nem tudjuk elolvasni.
– Miért nem?
Péter válaszolt:
– Ez a Könyvtár nem könyvek hosszú sorából áll, hanem információhalmazokból, amik különböző jelképrendszerekben vannak kódolva. Az, ami a korábban élt emberekről szól, ma még nehezen olvasható, mintha más nyelven íródott volna. Emiatt mindenki másként értelmezheti, nincs egységes fordítás.
A rendszer hasonló, mint az egyiptomi hieroglifák esetén: a képek többféle jelentést hordoznak. Rengeteg olyan dolog van benne, amit már el tudunk olvasni, de még nem értünk, és ott van a még láthatatlan tudás is. Szerencsés esetben egy idő után összeállnak a szavak értelmes mondatokká, felismerjük a valódi jelentését, és hasznosítani is tudjuk.
De alapvetően csak azt tudjuk értelmezni, amiről van valamilyen fogalmunk. Például a körte szó csak gyümölcsöt jelenthet egy dzsungellakónak, ha egyáltalán sikerül elmutogatni, de hogyan magyaráznád meg a villanykörte szót annak, aki még sosem látott elektromosságot? Pedig ez kézzelfogható dolog, oda is vihetjük a dzsungelbe, de legfeljebb dísznek használhatják, és felakasztják a kunyhóban. Ám ha egyszer majd vízierőművet építenek, elektromos áramot termelnek, akkor hasznos lesz az a villanykörte is. Amikor pedig valami komolyabb szellemi dologról van szó, az olyan, mintha egy DVD-lemezt vinnénk nekik ajándékba, rajta a legkiválóbb tudósok előadásaival, a világegyetem felépítéséről, az atom titkairól, meg sok egyéb tudományos eredményről. Mivel a DVD-lemez szépen csillog, biztosan nagyon örülnek majd neki, és szívesen viselik a nyakukban.
Mi is csodálunk jó pár ilyen szép tárgyat a Könyvtárban, és egyelőre fogalmunk sincs arról, mit rejt valójában.
Zsuzsa folytatta:
– Visszatérve az előző életekre, tehát az őseit tekintve mindenki nagyon sokszor élt már ezen a földön. Biológiai oldalról nézve az is egyértelmű, hogy mindenkinek vegyesen voltak férfi és női életei, hiszen mindkét nem öröksége ott van benne. Az már egyéni, hogy az aktív génjeiből mennyi származik a férfi vagy a női ágról, és ettől függően érezheti magát valaki az egyik vagy a másik nemhez közelebb. Az ős-Ádám genetikai keresése során bebizonyosodott, hogy ma több millió mongol férfi valóban a nyolcszáz éve élt Dzsingisz kán egyenes ági leszármazottja. Így egy reinkarnációs meditáció során bármelyikőjük jogosan állíthatja, hogy ő volt a híres harcos, hiszen ott van benne az emléknyom, és ott van a kézzelfogható bizonyíték is.
Ha úgy tekintünk az előző életekre, mint a bennünk élő ősökre, nem kell azon vitatkozni, ki volt Dzsingisz kán, vagy nálunk ki a leghitelesebb István király-, vagy Szent László király-reinkarnáció. Elég volt, ha egy uralkodói lakoma estéjén egy fiatal cselédlány teherbe esett, és azóta már több millió István király-utód éldegélhet köztünk.
Az, akiben aktivizálódik egy régi gén, emlékezhet az őse életére. Azt gondolom, hogy mostanában, ezzel a szellemi fejlődéssel lettünk képesek arra, hogy egyre több információt tudatossá tegyünk, amit a génjeinkben őrzünk. Számomra ez a racionálisan is elfogadható elmélet. Igaz, hogy ez nem magyaráz meg minden esetet, főleg az olyan indiai gyerekek példáit, akik állítólag nagyon rövid idő alatt születtek újra egy másik családban. Ahhoz valószínűleg egy másik nézet kell. De az általam ismert esetek nagy része értelmezhető így, és gyakran meg is található egy nem túl távoli ős, akinek az emlékei a felszínre bukkantak. Ezzel az elmélettel a gyakorlatiasabb gondolkodású emberek is egyet szoktak érteni, és máris nem tűnik olyan misztikusnak a múlt kutatása.
Tényleg logikus volt Zsuzsa magyarázata.
– Ehhez van egy kiegészítésem – folytatta –, az már kevésbé egyszerű, de még mindig elfogadható lehet a realisták számára is. A kvantummechanikában felfedezték, hogy ha egy bizonyos elemi részecskét kettéválasztunk, a részeknek továbbra is közük marad egymáshoz. Vagy teljesen egyformán fognak változni a későbbiekben akkor is, ha csak az egyiket éri valamilyen külső hatás, vagy pont az ellenkező reakciót mutatják.
És az öröklődésnél valami hasonló történik: megkettőződik a DNS. Ezek a részek továbbra is tudhatnak egymásról, és akkor az egyén tapasztalatai akkor is beépülnek az utódai genetikai állományaiba, ha már nincs is fizikai kapcsolat közöttük. Ez egyszerű biológiai okból, a fajfenntartás miatt, az életképesség szempontjából nagyon hasznos lehet, és elképzelhető, hogy működik az állatvilágban is. A majmoknál és a patkányoknál a kísérletek során találtak olyan eredményeket, mintha lenne közöttük egy ilyen titokzatos kapcsolat. Ez a morfogenetikus mező elmélete, amely szerint az azonos fajhoz tartozó egyedeknek van valamilyen közös tudatalattijuk, és a tudás, amit az egyik megtapasztal, felfedez, fizikai kapcsolat nélkül is eljut a társaihoz. Mintha gondolatátvitel működne köztük.
Tehát én az emlékeimben őrizhetem az összes ősöm életét és halálát is, sőt minden rokonomét. Ez lehet az a családi kötelék, ami akkor is hat, ha valaki nem ismeri a hozzátartozóit, sőt akkor még erősebben, hiszen nem tudatos a hatás. Mivel már bizonyíték van az első Ádám létezésére, ebből következik, hogy végső soron mindannyian rendelkezünk az összes élménnyel, ami az embereket valaha is érte.
Közbekérdeztem:
– Ha egyszer már a génjeinkben ott van az emberiség összes tudása, akkor miért van szükség arra a Könyvtárra, aminek a kulcsa nálam van? Nem mindegy, melyiket olvassuk?
– Bár valójában ugyanaz a két Könyvtár, de nem teljesen azonosak az adataik, mert más nézőpontokból rögzítették az eseményeket – felelte Zsuzsa. – Sőt, ott van a harmadik variáció, a fizikai anyagba zárt tudás is, a Kozmosz materiális története. Mindegyik más-más nézőpontból és különböző nyelveken íródott, és ezért eltérő módszerekkel lehet belőlük olvasni.
Az anyagi világ titkait a fizikusok próbálják feltárni, bár még csak úgy keresgélnek, mintha a DVD-lemez anyagát vizsgálnák, és egyelőre fogalmuk sincs azokról az adatokról, amiket az valójában hordoz. A testünkben a földi tudás van, biológiai emlékekkel, és azért nehéz hozzáférni, mert az ösztönök mélyén tárolja őket az ember. De már egyre többet el tudunk olvasni belőle. Az Akasha Krónika, ami nálad van, a szellemi tudást őrzi, ami pedig azért nem könnyen érthető, mert túlzottan elvont, többszörös jelképekben tartalmazza az információt. Ezt a filozófusok, a vallástudósok és az ezoterikusok próbálják elolvasni.
Az is gondot jelent, hogy mindegyik Könyvtárnak más a kódrendszere. Hiába írják le ugyanazt, elég nehéz összehozni a különböző szövegeket. Például, ha mondjuk a sasról van szó, akkor az anyagi könyvtárban egy madarat látok, az emberi szinten viszont három betűt: S, A, S, amit el kell tudnom olvasni. Viszont, ha a szellemi könyvtárban jelenik meg a sas, akár rajzban, akár leírva, akkor ott a repülést, a szabadságot vagy a Napot jelentheti.
Az emberi történelmünk olyan, akár egy ősi családi kastély, tele az előző nemzedékek által ránk hagyományozott örökséggel, régi bútorokkal, ruhákkal, használati eszközökkel, naplókkal, iratokkal, fotókkal, és nem könnyű kiválogatni, melyik emlék kihez tartozik. Az Akasha Krónikában mindez szellemi szinten van meg, emiatt ott az anyag rendezettebb, de kevésbé közérthető, kevésbé kézzelfogható. Emberi szinten tároljuk az érzéseket, az események emlékét, ami könnyen átélhető, de gyakran nehezen értelmezhető. A szellemi könyvtárban ott van a magyarázat, de nincsenek hozzá képek és érzések, ezért nehéz megtalálni, és nem könnyű elolvasni sem. – Elhallgatott, rám mosolygott:
– Azt hiszem, ideje lesz befejeznem. Jókat tudsz kérdezni, én pedig nagyon szeretek magyarázni, de ne felejtsük el, hogy te ma reggelig még semmit se tudtál ezekről a dolgokról. Így is sok új információt ömlesztettem rád.
– Szokás szerint – szúrta közbe Péter vidáman. – De ezért szeretünk hozzád jönni, hiszen az ember utána még napokig elvan azzal az adaggal, amit tőled kapott. – Felállt. – Hát akkor menjünk.
A macska is észrevette, hogy indulni készülünk, felugrott a szőnyegről, és elindult az ajtó felé. A küszöbnél megállt és visszafordult, hogy megnézze, követjük-e. Péter rámutatott:
– Nincs más választásunk, Jakab szerint is itt az ideje a távozásnak.
Nehéz szívvel álltam fel, igazán élveztem a beszélgetést Zsuzsával. A macska az előszobaajtóig kísért minket.
– Minden jót – búcsúzott Zsuzsa, – remélem, este találkozunk. Kíváncsi vagyok, mire jut veled a Tanács.
– Arra én is – válaszoltam.
Elköszöntünk, és elgondolkodva ballagtam a lépcsőkön Péter után. Vajon én is ilyen vagyok, mint ez a ház? Kívül rendben van minden, de belül évtizedek óta hagyom halmozódni a megoldatlan problémákat, közben meg kiderül, hogy különleges vagyok, titkokat őrzök.
Kiléptünk az utcára. A Nap melegen sütött, az óvoda kertjéből virágillat áradt, az épületből gyerekzsivaj hallatszott. Valószínűleg a giliszta is békésen teszi a dolgát odalent a föld alatt. Minden rendben van, csak én vagyok elveszve, és kereshetem valahol magamban a nagy feladatot.
(folytatás a következő fejezetben)
Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu
|
