Bali Nóra EMLÉKSZEL? (folytatás, 3. rész)
Várlak
Ha alszol, a világ nélküled halad az útján.
Ha alszol, minek is alkottam e sok–sok csodát?
Ha alszol,
nem látsz semmit sem.
Amíg állsz, csak az élet hullámverése dobál.
Amíg állsz, a Hozzám vezető útra nem találsz.
Amíg állsz,
nem segíthetek.
Mozdulnál, de a megszokás korlátja körbezár.
Mozdulnál, de a félelem rablánca visszaránt.
Mozdulj hát,
nyújtsd Felém kezed!
Indulj el, s akkor majd az út a lábad elé fut.
Indulj el, ölelő karom előtted kitárul.
Indulj el!
S Hozzám érkezel.
Félelem
G– Félsz?
D – Igen.
G– Mitől?
D – Hogy elveszítem a földi életemet.
G– A halálra gondolsz?
D – Nem, ez nem az. Inkább attól félek, hogy a józan eszemet vesztem el. Azt az emberi ént, amivel élni lehet ebben az emberi világban.
G– És olyan nagy kár lenne érte?
D – Eddig ez éltetett. Így maradhattam életben.
G– És nem kellene mást is megpróbálni? Nem kéne lecserélni?
D – De milyen lesz az a másik élet?
G– Szóval a változástól félsz? A bizonytalantól?
D – Ugrás a sötétbe. Igen, a változástól félek. Én félek változni.
G– Az egész élet változás. Semmi sem marad ugyanaz. Te sem. Mindenképpen változol, gondolj bele, tíz éve milyen voltál kívül és belül, és milyen vagy ma. Ami él, az változik.
D – A halál is változás. Átváltozás.
G– Minden változás halál. Sőt az élet minden pillanata halál: elmúlik valami, hogy az új a helyére léphessen. Mi az, amit félsz elengedni?
D – A biztonságot.
G– Ez neked biztonság? Az egész életed a bizonytalanságra épül. Hol van itt biztonság?
D – Működik az életem. Van rendszere.
G– De mi a biztosíték, hogy holnap is működni fog?
D – Én vagyok rá a biztosíték. A hitem.
G– Biztos? Mennyire biztos az a hit? Nem lehet, hogy csak a külvilág látszólagos működése adja a látszólagos hited és látszólagos biztonságot? Egy virtuális világ biztonságába kapaszkodsz. És nem is tudod, ki irányítja a programot.
D – De, tudom.
G– Biztos?
D – Azt hiszem… azt gondolom, hogy tudom.
G– Azt reméled, hogy tudod. De nem lehetsz benne biztos. Hogy lehetne ez biztonság? Erre az ingatag alapra építed az életed. Ez neked biztonság?
D – Nincs más. Muszáj hinnem, hogy jó így ez a világ, hogy működik az életem.
G– Biztos, hogy ez működés? Nem csupán vegetálás, túlélés? Vajon tényleg élsz, vagy csak túléled a napokat szép sorban?
D – Ki vagy te?
G– Bármit is mondanék, biztos lehetnél-e benne, hogy az igazat mondom? Ha ott állnék előtted emberi testben, akkor is hazudhatnék bármit, hát még így, távolról. Nem bízhatsz semmiben, nem hihetsz semmiben, ami rajtad kívül van.
D – Na, épp ez az őrültség kezdete.
G– Akkor bízzál és higgyél!
D – Ez meg a mániákusság kezdete.
G– Hát akkor mi lesz?
D – Segíts!
G– Honnan? Kintről? Hogy bízhatnál meg a segítségemben?
D – Ha hinni tudnék benned.
G– Mintha jó felé haladnánk, érzed?
D – Az érzéseimbe bízzak?
G– Bízhatsz bennük? Olyan változékonyak.
D – Akárcsak én. Akárcsak az élet.
G– Tehát: a változás maradt, ami állandó. Az egyetlen, amire mindig számíthatsz.
D – Bízzak a változásban?
G– Visszakanyarodtunk az elejéhez: a változás az élet. Kezdünk egy újabb kört?
D – Az életben kellene hinnem.
G– De ahhoz élni kellene az életed, nem csak túlélni a napokat. Megijedtél?
D – Valami megijesztett. Valami mozdult odabent.
G– Mint egy fantasztikus filmben, ugye? Most rettegni akarsz idekint, vagy megnézed, ki van odabent?
D – A filmben a hősök mindig szembeszállnak a veszéllyel. Fogják a fegyverüket, és üldözni kezdik a szörnyeket.
G– Vagy a szörny kezdi üldözni, és szép sorban felfalni őket. Na, melyik forgatókönyvet választod?
D – Ez nem film, ez az életem.
G– Biztos?
D – Hagyd már ezt a biztonságot!
G– Hagyd már el ezta biztonságot!
D – Ez így hülyeség!
G– Kiszállsz?
D – Hova szállhatnék. Inkább itt maradok.
G– Összezárva a szörnnyel?
D – Elegem van az egészből.
G– Fuss csak el. De ne feledd, azt mondtad, a szörny belül van.
D – A fenébe. Jól van, itt maradok. Folytassuk!
G– Hol is tartottunk, mikor el akartál rohanni?
D – A szörnynél.
G– A félelemnél. Az elől akartál elfutni. Tehát mitől félsz?
D – Ez rosszabb, mint egy kihallgatás.
G– Magadat faggatod.
D – Téged faggatlak, de nem válaszolsz.
G– Nem felelhetek olyan kérdésekre, amiket nem teszel fel. Amiket félsz megfogalmazni, amikkel félsz szembenézni.
D – Mitől félek?
G– Önmagadtól.
D –… Én vagyok az a szörny belül.
G– Talán jó lenne megnézni. Ki mondta, hogy félelmetes? Miért érzed félelmetesnek?
D – Mert túl nagy. Hatalmas. Veszélyes.
G– Ne feledd, te magad vagy. Kire lehetnél veszélyes?
D – Önmagamra.
G– Miért?
D – Mert túl sokat követelnék önmagamtól. Túl sokat várnék el magamtól. Nem lehetne ilyen nyugodt és békés életem.
G– Nyugodt és békés? Biztos?
D – De… de működik!
G– Meddig? És mellesleg hol az a nyugalom és béke? Kívül?
D – Igen.
G– És mi van belül?
D – Hiány, űr és a szörny.
G– Következtetés?
D – Nem akarom levonni a következtetést.
G– Nem akarsz szembesülni önmagaddal? Ki vagy te?
D – Nincs rá szó.
G– A nagy titkokra sosincs jó szó. Mégis tudni lehet. Tudod, ki vagy?
D – Igen.
G– Akkor mi a következő kérdés?
D – Mire vagyok képes?
G– Nos, mire vagy képes?
D – Semmire.
G– Kezdjük elölről az egészet. Ezt akarod, vagy hajlandó leszel komolyan venni a beszélgetést?
D – Félek tudomásul venni a képességeimet. Félek használni az erőmet, mert ahhoz vállalni kellene a valódi önmagamat, meztelenül megjelenni ebben a felöltözött világban. Páncél és jelmez nélkül kiállni a színpadra, ahol mindenki szerepet játszik, csak én nem.
G– Csak te nem? Nézz körül!
D – Kevés ember él őszintén. És sokan közülük őrültnek látszanak, vagy azzá teszi őket a világ.
G– Vagy csak őrültnek látják őket a többiek, mert félnek szembenézni a saját hazugságaikkal. Inkább nem akarják elhinni azt, amit látnak. Nem akarják meglátni az igazságot, se önmagukban, se a másikban. Az igazság veszélyes, mert szembesít valódi önmagunkkal, és többé nem bújhatunk vissza a tudatlanság menedékébe. Nem védekezhetünk azzal, hogy ezt nekem senki se mondta, honnan kellett volna tudnom. Nincs többé mentség. Nincs kifogás. Ha tudom, ki vagyok, és tudom, mit kellene tennem, de mégsem úgy élek, akkor bűnös vagyok. Nem a világ ítélkezik felettem, hanem én saját magam felett. Önmagamat zárom a szerep börtönébe, és tudom már, hogy ez börtön, tehát szenvedek. Életem végéig szenvedek, mert senki se szabadíthat ki.
Te zárod magadat börtönbe, nálad a kulcs. Csak te engedheted ki magadat. Senki más. Nincs külső segítség. A börtön, a kapu odabent van. És a kulcs is. Mire vársz hát?
Keresés
G– Mit keresel?
D – Istent.
G– Biztos? Mi hiányzik?
D – A biztonság.
G– És azt csak Ő adhatja meg? Hol hiányzik ez a biztonság? Az egész világodban?
D – Nem, csak itt, földi szinten. Az anyagban vagyok árva. Az emberi részem érzi magát elveszettnek és védtelennek.
G– Akkor inkább apát keresel a gyermeki énednek. De találhatnál-e olyan embert, akiben tökéletesen megbízhatnál? Aki biztosan nem hagy el? Ki az az egyetlen ember, aki biztos veled marad, amíg itt élsz?
D – Én magam. A saját emberi oldalam.
G– Tehát szülőpótlékként csak önmagadra érdemes hagyatkoznod. Szellemi oldalról hogy állsz?
D – Ott rend van. Tudom, nagyon biztosan hiszem azt, hogy rend van ebben a világban, hogy egy jól működő rendszerben élek, ahol mindennek oka van, ahol nincsenek véletlenek, nincsenek meghibásodások. Egy jól irányított és tökéletesen működő világ vesz körül.
G– Nagyszerű! Ha jól értettem, szerinted irányítja valaki ezt a világot. Ki ő?
D – Isten.
G– Akkor kit keresel?
D –… Magamat.
G– És mit keresel?
D – Földi biztonságot.
G– De hát a Teremtő ott van mindenhol. Az, akiben hiszel, benne van a földi világodban is.
D – Nekem ez kevés, túl áttételes, nem elég közvetlen. Sokkal emberközelibb kapcsolatra van szükségem.
G– Hát akkor talán emberi kapcsolatra van szükséged, nem? Hiszen azt mondtad, a szellemi törvény megvan benned, van hited, sőt istenképed is, csak túl elvont. Az apahiányt belül kell rendezned, mert a tudatod úgyse fogadna el egy pátyolgató Teremtő képet.
Földi biztonságot miért ne adhatna földi ember? Nem törvényre, nem apára van szükséged, csak emberi kapcsolatokra. És abban megtalálhatod mindazt, amit még hiányolsz. A szellemi párbeszédeket, a közvetlen kapcsolatokat, az érzelmi visszajelzéseket, önmagad tükröződését a másikban.
Sőt megtalálhatod a földön élő Istent. Te mondtad, te hiszed azt, hogy az itt élő emberek nagy része a régi teremtőkhöz tartozik. Tehát: isten. Nem őket keresed valójában? És köztük tényleg megtalálhatsz mindent: önmagadat és az istenedet is.
D –… Talán épp ettől a találkozástól félek. A szembesüléstől.
G– Tehát ugyanolyan vagy, mint a többi ember, aki szintén retteg attól, hogy szembenézzen önmaga igazságával. Egyformák vagytok. És ha te legyőzöd a szörnyeidet, esélyt adsz a többieknek, hogy ők is megtegyék.
Ezt hívják példamutatásnak. Ezt tette már olyan sok társad, és teszi most is, híressé válva vagy csöndben sugározva a környezetében. Ez a te sorsod is. Most te következel a sorban. Előtted is sokan voltak már, és ha jól csinálod, mögéd is számosan gyűlnek majd. De jól kell csinálnod, és tenned kell, nem csupán elmélkedni róla.
D – Olyan keskeny az az út, ahol ezt jól lehet csinálni. Olyan, mint egy kötéltánc. Az egyik oldalon mindjárt szereppé válik, modorossággá, és így hamissá. A másik oldalon meg önmutogatás lesz belőle, nyílt színi élveboncolás, és hiába hiteles, mégis taszító.
G– Hát csináld jól. Akkor középen maradsz, és a kisebb kilengéseket ki tudod egyensúlyozni. Gyakorolj, tanulj, tapasztalj. Próbálgasd a határokat, csak ne zuhanj bele egyik végletbe se.
Egy meztelen ember sokféle hatást kiválthat, attól függően, hogyan viselkedik. Ha olyan természetes tud lenni, mint egy nudista a strandon, akkor senki sem botránkozik meg rajta. Ha egy társadalom nem retteg nagyon, akkor képes elfogadni a különbözőség minden formáját, amíg az nem válik támadóvá vagy kirekesztővé. És képes meglátni mindegyikben az értéket, képes befogadni, és így gyarapodni általa.
De a meztelenség lehet provokáció, agresszió a másik ellen, mint például a mutogatós bácsikák, lehet személyiségzavaros önmutogatás egy futballmeccsre berohanva, vagy lehet egy beteg ember segélykiáltása is.
Jól kell csinálni, és akkor jó lesz a visszajelzés.
D – Azt mondtad, a társadalom ezt akkor tudja jól fogadni, ha elég kiegyensúlyozott. Tehát mégsem csak rajtam múlik az eredmény.
G– Ne akarj egyszerre világmegváltó lenni. Attól, hogy te jól éled az életedet, nem fog megrendülni a föld és az ég. De legalább megteszed azt, amiért születtél. Ha a világ nem lát meg, vagy nem jól látja a benned levő értéket, az már nem a te dolgod. Tedd meg a feladatot, és majd kiderül, mekkora lesz a hatás. Ne akarj mindent előre bebiztosítani. Senki se ígérte neked, hogy könnyű lesz, és nincs semmi biztosíték az eredményre.
Egy a biztos: ahhoz, hogy jól éld az életed, fel kell ismerned önmagad, magadhoz méltó életet kell élned, úgy, hogy hatással legyél másokra is. Az eredmény csak ezután lesz látható.
Néha nagy, látványos életek válnak porrá és hamuvá, ahogy kilép belőlük az ember. A haláluk után kiderül, hogy felfújt buborék, szélhámosság volt csupán minden. Hiába tűnt nagyszerűnek az egész, mégsem marad semmi nyoma.
Máskor pedig csöndes, szinte láthatatlan élet után szentté válhat valaki, akinek a neve évszázadokra fennmarad. Vagy ott vannak azok a művészek, akik tényleg alkotnak valamit, a lelküket teszik a műveikbe. Lehet, hogy amíg élnek, senki sem látja meg őket, de ahogy kilépnek erről a földi síkról, a műveik elkezdenek sugározni, és felfedezik őket.
Ezek mind gyakori, hétköznapi példák, te is tudod mindezt. Ne a lehetséges reakciókon töprengj hát, hanem tedd a dolgodat itt és most.
Ne a fejedben élj, hanem a valóságban! Akkor leszel valóságos te, az életed és a világra való hatásod is. És akkor lesz valóság az eredmény.
Reped a páncél
G– Na, milyen érzés?
D – Micsoda?
G– Az a belső csoda, ami épp zajlik benned. Milyen érzés rádöbbenni, hogy mégsem vagy olyan fenemód független, mint ahogy hinni szeretted volna? Kiderült, hogy szükséged van másokra, szükséged van az emberi kapcsolatokra.
D – Még bizonytalan vagyok. Még nem tudom, mennyire jó ez. Jobb lesz–e, mint a régi nyugalom.
G– Már nincs visszaút. Nincs többé magányos nyugalom. Már tudod az igazságot magadról, mostantól a bezárkózás tudatos börtön a számodra, nem menedék többé. Megpihenni visszatérhetsz néha, de csak az elvégzett munka után, nem pedig a cselekvés helyetti filozofálgatásra.
Ez már egy új élet. Pontosabban ez az élet, nem az, amit eddig játszottál. Vége a gyerekkornak.
D – Nem érzem még felnőttnek magamat.
G– Ez a kamaszkorod, amikor az ember megtalálja és vállalja önmagát. Ez az átalakulás időszaka. Sorsforduló. De hogy mikor következik ez be az egyes embereknél, mennyi ideig tart, és mi lesz az eredménye, az egyénenként változó. Nálad épp most zajlik. Most csináld jól!
D – Jól van, lépegetek az úton… De hogy csináljam?
G– Mit?
D – Hát ezt a „nyilvános életet”. Álljak ki az utcasarokra prédikálni?
G– Jó ötlet, de kissé kockázatos. Hátha összekevernek más típusú utcasarki álldogálókkal. Miért gondolod, hogy az utcára kellene vonulnod?
D – Azt mondtad, sok emberrel kell kapcsolatba kerülnöm.
G– Sokakkal, de nem bárkivel. Nem biztos, hogy mindenkinek rád van szüksége, nem kell kéretlenül beléjük tömnöd a közlendődet. Az utcai prófétálás nem a te dolgod. Én csak azt mondtam, hogy szükséged van másokra. Azért, hogy megfogalmazd, amit tudsz, és így te is halljad.
D – De hát egész eddig ezt csináltam. Amikor tanácsokat adtam, mindig tudtam, hogy magamat is tanítom közben.
G– Mindaz, amit eddig mondtál az emberi életre, emberi feladatokra vonatkozott. Most jön a következő szint: égi életről, égi feladatokról kell beszélned, szélesebb témakörökről, kevésbé személytől függően. A tudatod másik felét kell edzened, az általánosabb, szellemibb részt.
D – Mindaz, amit most írok, túl egyéni, csak nekem fontos.
G– Egy ember vagy. Egy a sok közül. Az, ami neked fontos, még nagyon sok más embernek is lényeges lehet élete egy szakaszában. Egyedi vagy, nincs még egy olyan, mint te, de a gondjaid, a feladataid egyáltalán nem egyéniek. Egyre többen találkoznak azzal a problémával, hogy úgy érzik, új életre kell születniük, át kell változniuk. Vállalniuk kell valódi önmagukat. Mindenki egyénileg teszi meg a lépéseit, de az utak közül sok fut párhuzamosan. Tanulhattok egymástól.
Anyai hang
B– Hogy vagy, kislányom?
D – Édesanyám! Milyen közeli a hangod.
B– Mert itt vagyok a közeledben. Sosem távolodok el tőled messzire. Követtelek akkor is, amikor ezt apád nem tehette meg. Elhagyhatod a szülői házat, apádat, testvéreidet, de tőlem nem szakadhatsz el. Belőlem születtél, ezért mindig a közelemben leszel, bárhova is mész.
D – Itt vagy a Földön?
B– Én vagyok a Föld.
D – De hát ezt a földet mi teremtettük!
B– És mit gondolsz, hogyan kelt életre? Olyan vagy, mint az emberek, akik azt gondolják, ők csinálják a gyerekeiket. Pedig hiába van ott minden sejt, a szellemi erő nélkül nem lesz belőle élet. Te és a társaid sem voltatok olyan erősek, hogy életet adhattatok volna az anyagnak. Ehhez a mi erőnk kellett.
D – Eddig azt hittem, a mi felelőtlenségünk, a mi hibánk volt ez a kísérlet. De ha te keltetted életre…?
B– A felelősségetek nem lett ettől kevesebb. Mint ahogy a szülők is felelősek azért, hogy a tudásukhoz mérten jól neveljék a gyereküket, pedig nem csupán rajtuk múlik, hogy erre a világra születik. Ti akartátok, ti teremtettétek meg ezt a világot, de csak úgy jöhetett létre, hogy ebbe mi is beleegyeztünk.
Én vagyok ennek a Földnek a lelke. Én éltetem minden atomját. A te emberi tested is belőlem áll.
D – A lelkem fele is tőled származik. Ezért vagy hát ilyen közel hozzám.
De most hogyan hagyjam majd el ezt a Földet? Hogy hagyjalak el?
B– Korai még ezen gondolkodnod. Most épp az a dolgod, hogy érkezz meg teljes mértékben ide, erre a síkra, hozd le az örököld erőidet, egyesítsd azokat a többi társaddal, és egyesülj végre velem.
D – Biztos, hogy ezt kell tennem? Én felfelé akarom vinni a többieket.
B– Ez rendben is van, de ahhoz, hogy hiteles legyél, először le kell jönnöd. Különben kevés és halk leszel idelent. A lábadat is csak idelent tudod megvetni az elrugaszkodáshoz, hogy majd felszállhass. Azért szólaltam meg, hogy segítsek neked leérkezni. Nem olyan veszélyes ez az anyagi sík, mint ahogy a fájdalmas múltad miatt látod.
Gyere, ne félj, majd én segítek.
D – Mit tegyek?
B– Érezz! Merj érezni, ne csak elmélkedj az érzésekről. Ne félj, engedd el a régi fájdalmakat, és tapasztalj meg új érzelmeket.
Emberi testben olyan furcsán viselkedtek. A többséget elragadják a testi vágyak és a félelmek. A testükben élnek, és azzal gondolkoznak, elfelejtve valódi értékeiket. Ez megbocsátható az embereknél, akik még nem ébresztették fel a lelküket, így őket az ösztöneik irányítják. De nekik is haladniuk kell a tisztább érzések felé. Ám a régi teremtők esetében ma már gyengeség, ha a test lehúzza őket, ahelyett, hogy ők emelnék azt.
A másik véglet a menekülés, amit te is csinálsz: félsz az érzéseidtől, félsz a fájdalomtól, ezért inkább nem érzel semmit, csak gondolkodsz róla. Elképzeled az érzést, elemezgeted, de nem éled, nem érzed.
D – Azért, mert veszélyes. Mert már megégettem magam vele, képletesen és szó szerint is.
B– Tudom, hisz én is veled szenvedtem. De apád is mondta: nem ragadhatsz le a múltban. Amíg azt a régi fájdalmat nem cseréled le egy új, jobb érzéssel, addig az a részed úgy marad, fejletlenül. Lehet hibázni, hiszen szabad vagy, de nem érdemes bennmaradni a hibás helyzetben. Miért nem próbálkozol újra?
D – Félek az új sérüléstől.
B– Bízzál jobban magadban. Van elég eszed ahhoz, – remélem, kislányom, – hogy ne kövesd el újra ugyanazt a hibát. Csak az eszedben kell bíznod, ami van, hogy érzést is gyűjts a tökéletesedéshez. Érzelmek nélkül nem vagy teljes ember, mint ahogy értelem nélkül sem lennél az.
Látod te is körülötted a „félembereket”: az érzelmek által dobált ösztönlényeket, meg a túl tudatos robotokat. És aztán azokat a színészeket, akik látszólag jól játsszák az egészet, csak éppen ők maguk nem hisznek a saját színjátékukban, csak a külvilágnak szerepelnek. Látványosan tökéletesek, de csak addig, amíg van közönség. Aztán, ha lemegy a függöny, és magukra maradnak, összeomlanak, mint az elengedett marionettbábuk. A másik ember figyelme tartja fenn a mozgató zsinórokat, ezért függőségben élnek. Játsszák az életet, ezért a szerep tökéletes, csak ők maguk nincsenek benne. Ettől belül üres az egész.
D – Pedig a valódi feladat is hasonló, játszani kell ezt az életet.
B– De magadnak játszd, úgy, hogy te élvezd a játékot! Ne a közönségnek akarj megfelelni, mert akkor ripacs leszel csak. Lehetsz sikeres színész, de ettől még nem leszel boldog ember.
Tehát merj újra érezni! Merj szeretni, merj kötődni! Ez mind az anyai örökségedhez tartozik. Apádtól kaptad azt a nagy eszed, amivel ő is olyan sok mindent képes kitalálni, tőle van a kalandvágyad, meg persze a hatalomvágyad is. Tőlem örökölted az érzéseket, a szeretni tudást, a kötődést, és persze ezzel együtt a fájdalom képességét is. De gondolj bele: ha nem fájna valaminek a hiánya, nem tudnád igazán értékelni sem.
Hiába értékes egy gyémánt nyakék, ha nem kötődik érzéshez, üres csillogás marad csak, amit más szemének szán az ember. És legfeljebb annak örül, ha a látvány a másikban irigységet vált ki. Ennek a sápadt visszfénye ad valami gyenge érzést csupán. Ők a „szegény gazdagok”: milliós érték kell nekik, és mindig több, hogy a külvilágtól egy kis érzelmi alamizsnát kolduljanak.
Ám akinek van egy vékony kis gyűrűje, ami másnak fel sem tűnik, de ahányszor ránéz, megtelik a szíve szeretettel, mert attól kapta, akit szeret: az milliomosa az érzéseknek.
Érzéseket gyűjts hát itt a földön. Ez az igazán jó befektetés, mert a szép emlék még kamatozik is: az évek múlásával egyre szebb lesz. Mire vársz hát?
D – Köszönöm a bíztatást. Tényleg jókat mondasz, de nekem kissé túl szépnek tűnik. Ennyire azért nem rózsás a helyzet.
B– Hát akkor ültess te rózsatöveket, hogy neked nyíljanak. Tudom, hogy félsz, és a múlt miatt borúsnak látod ezt a világot. De bízz bennem, itt vagyok, és vigyázok rád.
Tényleg van kockázat, de hidd el, megéri az eredmény. Az érzelmek, a szeretet, a lelkesedés sebezhetővé tesz, de hatalmas erőket mozgósít. A szenvedélyes élet a poklok mélyére taszít, vagy a mennyekbe emel. Az erő ott szunnyad benned. Ébreszd fel, és használd jóra! Élj érzelmekkel, élj boldogan! Élj teljes emberként!
Kételyek
D – Megpróbáltam, nem tetszik. Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg meg akarok-e nyílni én ennek a világnak. Túl sötét ez a világ énhozzám. Legalábbis egy része az. És a nyitással ők is becsorognak az életembe. Nem akarok ennyire nyitott lenni.
G– Nem is kell. Tartsd meg az emberi határaidat, ne vessz bele ebbe a világba. De ne maradj fölötte se, úgy túl távol vagy. Miért mérgelődsz? El tudtad dönteni, kit engedj be az életedbe.
D – Nem biztos, hogy jól választottam.
G– Nem baj, csak gondolkozz, és tanulj minden eseményből. Lehet az is a tanulság, hogy nem lehet olyan nyitottnak lenni, ahogy te elképzelted. A soron következő lecke: a páncél levetése ne meztelenséget jelentsen. Nem mondhatsz ki mindent, mert amit nyitottságnak gondolsz, az provokáció, támadás lehet a másiknak. Ha erősnek hiszed magad, még jobban kell vigyáznod: nem bánthatod meg, nem sértheted meg a másik embert. Az erős feladata, hogy a gyengeségét merje megmutatni, az erejét pedig ne fitogtassa. Legyen olyan erős, hogy ezt ne kelljen mutogatnia! Érted?
D – Igen, így már kicsit emészthetőbb. Csak azt reméltem, ha kijövök a barlangomból, akkor végre őszintén beszélhetek.
G– A te erőddel az őszinteség támadásnak, erőfitogtatásnak tűnik. Legyél elég erős ahhoz, hogy ne mondj ki mindent. Az egyéni út továbbra is magányos, de te eddig csak ezt jártad. Azért kell tanulnod, hogy a közös úton is megmutasd magad, hogy élj is ebben a földi világban, ne csak vegetálj látszólag, miközben belül nagy lánggal égsz. De a teljes tüzedet nem engedheted szabadon: túl erős az ennek a világnak. Bármilyen erő veszélyes, ha kontroll nélkül árad. Az már valóban őrültség lehet. Ahogy a túl nagy vágy is mániává torzul.
D – Tényleg, mire is vágyom? Nem földi hatalomra, nem földi hírnévre. De arra mégiscsak, hogy hatással lehessek erre a világra, fejlesszem, hogy olyan ember legyek, aki fontos dolgokat tesz itt és most, és akinek a munkája eredményes itt és most, nem csak a távoli jövőben.
G– Párkapcsolat?
D – Látod, ez eszembe se jutott. A világra való hatás fontosabb.
G– Ez még a magányos út. Ahhoz, hogy jól tudj hatni erre a világra, jó segítség lenne a társ. Egyensúlyt ad, visszajelez, egyes dolgokat vele meg lehet beszélni, amit másokkal nem. És a lényeg, amitől igazán félsz: ő tehet csak emberré, mellette válhatsz csak nővé.
D – Nem tudom, hogy akarom-e.
G– Erre az emberi világra tartós hatást csak ember hozhat. Ahhoz, hogy ne torzuljon az évek során, se az egyén, se a hatás, egy kiegyensúlyozott ember kell. Ember, és ez itt a földön csak férfi vagy nő szerepben lesz igazán az a lélek. A szellemi rész semleges, amíg nem választ pólust magának, addig nem elég hatékony idelent. Ez az ellentétek világa. Itt van fekete és fehér, jobb és bal, fény és sötét, és itt az ember az vagy férfi, vagy nő. Egyelőre így működik. Ahhoz, hogy beleavatkozhass, idelent neked is így kell működnöd. Meg kell találnod a saját pólusodat. Vállalni a földi szerepet, hogy hatékony szereplője legyél ennek a darabnak, ne csak egy kis mellékszereplő. Na, ezért kell a szerep, erre jó a nyitás. Nem meztelenség kell, csak a páncél mögül kell kibújni, de ezzel együtt fel kell venni a megfelelő ruhát is. Neked ehhez a testhez a női öltözékre van szükséged. Nő pedig igazán csak egy férfival szemben lehet az ember.
D – Ez úgy hangzik, mintha én kihasználnám, felhasználnám azt a férfit.
G– Csupán kölcsönösen szükségetek van egymásra. A férfinak is szüksége van a nőre – de még mennyire! – hogy férfinak érezhesse magát.
Női kétségek
D – Gyermekem! Én félek téged erre a világra hozni. Félek átélni a régi fájdalmakat, és tudom, hogy mindig rettegnék attól, nem ismétlődik-e a múlt valamilyen formában. Olyan veszélyes, olyan bizonytalan ez a világ. Talán jobb lenne, ha nem akarnál újra lejönni.
H– Meg akarok születni! Élni akarok itt és most. Részt kell vennem ennek a világnak az átalakításában, és ezt csak én tudom jól megtenni, ti, régiek ehhez kevesek vagytok. Meg kell szülnöd engem. Jönni akarok, kérlek, engedj! Mindenképp meg fogok születni hamarosan, de én hozzátok akarok érkezni. Szükségem van arra a genetikai anyagra, amit ti ketten hordoztok. Bár bennem van minden tudás, ami kell, de a földi síkon fontos ehhez az anyagi összetevő is, hogy tökéletes legyen az eredmény, és igazán eredményes lehessek. Túl nagy a tét, ne hátrálj meg!
D – De hát csak egy gyenge nő vagyok, nem érzek magamban semmi különlegeset, nincsenek különleges képességeim.
H– Adj nekem helyet a testedben, és máris különlegessé válsz. Nézd meg azokat a nőket, akik örömmel fogadják magukba az életet: istennőkké válnak. Tényleg áldottak lesznek, önmagukat áldozva-megáldva. Ezt a csodát, hogy szülni, teremteni vagy képes, ott hordozod magadban. Használd hát.
D – Gyengének és bizonytalannak érzem magam.
H– Bízzál magadban, bízzál bennem.
D – Apádban kellene bíznom, de nem tudok. Még mindig tartok tőle. Még fogva tart a múlt.
H– Oldozd el magad. Apám is sokat változott. Visszatalált már belül egykori teremtő-önmagához. Ne félj tőle. És ha nem is tudsz bízni benne, hát higgyél a fölöttünk álló erőben. Higgyél Benne, aki ott van mindenben, benned, bennem, az apámban, ebben a Földben, és a körülöttünk lévő Mindenségben. Őbenne van már hited?
D – Igen. Épp azért nem nevezem meg, mert nem akarom keretek közé szorítani. Őbenne hiszek. Már csak a saját erőmben kellene.
H– Tedd meg azt, ami a te dolgod, és mindazt, ami nem tőled függ, bízd Őrá.
(folytatás a következő, 4. fejezetben)
Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu
| 
