Bali Nóra ANGYALEMBEREK (részlet a regényből)

Beszélgetés az asztrológusnál:

Halak és Vízöntő korszak, karmaasztrológia, reinkarnáció

2005.május 9. hétfő délelőtt, Budapest, Nap utca

Ekkor értünk a Lovassy utca sarkára, jobbra fordultunk, és szemben felmagasodott előttünk egy nagy, emeletes épület. Alul piros téglalábazata volt, az emeleti nagy ablakok alatt színes díszítés futott körbe: szivárványosan csillogó festékkel majdnem egyméteres képek voltak a falon. Az egyiken a Nap, a másikon a Hold, a harmadikon egy csillag.

– Ez az asztrológus háza? – kérdeztem meglepődve.

– Még nem, ez a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola – mosolygott Péter a naiv kérdésen. – De jó beköszöntő kép a látogatásunkhoz, ugye? – azzal bekanyarodott a Szűz utcába, és megállt egy felújított, fehér falú, díszes szecessziós mintájú ház előtt.

Kiszálltunk. A másik oldalon hangos gyerekzsivaj hallatszott a zöld fémkerítés mögül. Magas platánok és ecetfák takarták a szürke dobozszerű épületet, amit a felirata szerint Százszorszép óvodának hívtak. Kívülről nézve nem nagyon illett rá a neve. A dús sövény mellett óvodások guggoltak egy kis csoportban, és érdeklődve figyeltek valamit. Az óvónéni magyarázott:

– Látjátok, ez a giliszta. Nagyon hasznos állat, földet eszik, hogy a növények könnyebben tudjanak meggyökerezni.

– Most bújik bele a földbe.

– Miért jó neki odalent?

– Hogyan lát a sötétben?

A válaszokat már nem hallottam, elindultam Péter után.

Ahogy odaértünk a kacskaringós mintájú, zöld fakapuhoz, felbúgott itt is magától a kapucsengő, és Péter könnyedén kinyitotta az ajtót. Belül elmaradt a felújítás, és bár nyomokban látszott az épület régi szépsége, a falak évtizedek porától szürkéllettek. Az egyszerű cementlépcsők kopottak voltak, a lépcsőház sárga falán a festék lepattogzott, a liftet körülvevő fekete rács vastagon poros volt. De a lepusztult réteg alatt ott volt az egész épületben valami érezhető varázslat, amit még a terjengő ételszag sem tudott elnyomni. 

Gyalog mentünk fel az emeletre. A lépcsővel szemben levő cirádás, tulipános rácsú zöld ajtó szinte azonnal kitárult, ahogy eléértünk. Rövid barna hajú, mosolygós, negyven év körüli nő nyitott ajtót.

– Szervusztok. Szervusz, Anna – kezet nyújtott –, én Séra Zsuzsa vagyok, karmaasztrológus. Örülök, hogy találkoztunk. Gyertek beljebb.

   Mást vártam, valami titokzatosabbat, elvontabbat, de Zsuzsa teljesen normálisnak tűnt, és azonnal rokonszenvesnek találtam. Mintha ismerős lett volna az arca. Persze, elég közel laktunk egymáshoz, lehet, hogy láttam is már az utcán.

Ahogy átléptem a küszöböt, a szürke lépcsőház után mintha egy megelevenedett mesevilágba érkeztem volna. Az előszobafal tapétáján színpompás trópusi virágok indái kacskaringóztak, minden tárgy, a kilincsek, még az ajtókeretek is hullámzó, játékos formájúak voltak. Mintha az egész lakás egy könnyed táncmozgásban élne, amelyet a vendégek tiszteletére egy pillanatra megszakítottak, de ami bármikor folytatódhat. Az előszobában régi, faragott kisasztal állt, lapján gyöngyházfényű intarzia csillogott vízililiomokkal, a falon tekintélyes méretű régi tükör függött cirádás keretben, mellette rézből készült, ágas-bogas fa volt a fogas, rajta színes sálak, kendők és egy kiskabát lógtak. A szobába vezető ajtó festett ólomüvegén átsütött a fény, ragyogtak a színek a képen, amin dús lombú almafa alatt tulipánok piroslottak.

Beléptünk a nappaliba, az is meleg, barátságos hangulatot árasztott. A szemben levő két nagy ablakon áradt be a napfény. Itt is régi bútorok álltak, de mindenféle stílusban, látszott, hogy használatra választották őket, nem dísznek. Középen egy virágmintás, méretes heverő terpeszkedett gobelin hímzésű díszpárnákkal, és két faragott lábú, nagy füles fotel állt egy kisasztal mellett. A jobb oldali falat teljes egészében egy beépített könyvespolc foglalta el. Az egyik sarokban egy embermagas állólámpa volt, karcsú bronz tündérlány emelte magasba a lila íriszekkel díszített lámpaburát. A falakon a festmények virágzó, zöldellő tájakat mutattak. Szinte minden polcon, asztalon volt valami szemet vonzó, kedves figura, érdekes tárgy. Szerte a szobában különböző méretű cserepekben dúsan burjánzó növények virultak. Egy mesebeli elvarázsolt kastély és egy botanikus kert ötvözetének tűnt az egész lakás.

A zöld levélmintás szőnyegen egy termetes, szürke tigriscsíkos macska lépegetett elénk méltóságteljesen felemelt farokkal.

– Foglaljatok helyet. Mindjárt kinyomtatom a horoszkópodat – mondta Zsuzsa.

Az egyik sarokban kecses lábú régi íróasztalon állt a számítógép, a monitort egy aranyszínű kulcsokkal teli, mintás kendő takarta. Zsuzsa levette a kendőt, és bekapcsolta a gépet.

Leültem az egyik mély fotelba. Kényelmes és puha volt. Péter a heverőn helyezkedett el. A macska odament hozzá, megszaglászta a cipőjét, majd hangos dorombolással a lábához dörgölődzött. Péter lehajolt, és megvakargatta a füle tövét.

– Szia, Jakab, rég találkoztunk.

   Aztán a macska figyelmesen rámnézett borostyánsárga szemével. A pillantásától eszembe jutott az Angyal utcai macskaszobor. Vajon ez is fog valami különlegeset produkálni?

De teljesen állatszerűen ballagott hozzám, jobbról-balról megszagolgatta a nadrágszáramat, majd elfeküdt előttem, hosszan elnyújtózva, a fejét a cipőmre támasztotta, és dorombolni kezdett. Lehajoltam, és megsimogattam a dús, selymes szőrét.

– Jakabot már elbűvölted. Nem sok ember előtt veti hasra magát – nézett felém Zsuzsa a monitor mellől.

Gondoltam, jobb, ha előre tisztázzuk a helyzetet.

– Azt már most szeretném elmondani, hogy én nem hiszek a horoszkópban.

– Az jó – mosolygott rám – én sem hiszek benne. Én racionális ember vagyok, csak a tényeket fogadom el. Ezek a tények mutatják nekem már vagy tizennégy éve, hogy a horoszkópban benne van az ember veleszületett tulajdonsága, de egyáltalán nincs benne az ember sorsa, mert azt mindenki önállóan teremti saját magának. Vannak persze, akik igyekeznek bizonyítani, hogy van sorsszerűség, de én csak olyat fogadok el, amiről saját tapasztalatom is van. És mivel az én életemben nem működnek a jóslatok, ezért nem hiszek bennük. Elfogadom azt, ha valakinek más a véleménye, csak akkor neki nem tudok tanácsot adni.

   Ez jól hangzott. Titkon mindig kíváncsi voltam a horoszkópomra, és szerettem volna tudni, hogy mi lehet ebben az egészben az igazság. Úgy éreztem, Zsuzsa hasonlóan gondolkodhat, mint én, és kezdett érdekelni a dolog.

– Na, mondd, mikor születtél? – kérdezte.

– 1975. szeptember 20-án, Veszprémben.

   Beírta a gépbe az adatokat, és közben mosolygott.

– Ó, te is Szűz vagy, akárcsak én. Egy nappal később születtem, mint te, csak én tizenhárom évvel korábban. Persze, kit is választana a Tudás Könyvtárosnak, ha nem egy Szüzet. És azt tudod, hogy hány órakor születtél?

   Magam is elcsodálkoztam, de teljes részletességgel azonnal eszembe jutott a válasz:

– Igen, mert anya mesélte, hogy mennyire más volt a születésem, mint a bátyámé. Vele, aki első gyerek volt, végig erős fájásai voltak, és tíz órás vajúdás után rendben megszületett a bátyám. Nálam is elindult minden, és már tapasztalatokkal ment be aznap hajnalban a szülészetre, ahol egy idő után lassultak, majd abbamaradtak a fájások. – Mintha valami ködből bukkantak volna fel bennem a mondatok. Tudtam, hogy ezt a történetet sokszor hallottam, de sehogy sem sikerült felidézni se anya hangját, se az arcát. Hideg szavak voltak csak bennem, és a fájó hiány. – Az orvosok szerint minden rendben volt, még biztosan nem volt itt az idő, és délelőtt fél tizenegykor azt mondták, keljen fel nyugodtan, és sétálgasson egy kicsit a folyosón. Anyukám viszont aggódott, és úgy érezte, valami gond van. Aztán ahogy leszállt a szülőágyról, elkezdett ömleni belőle a vér. Volt nagy kapkodás, vinni akarták a műtőbe, de akkor jöttek a heves fájások, és mire az infúzióval odaértek, már ki is bújtam. Azt mondták, pár percen múlt az életem, és lehet, hogy az övé is. Utána viszont már minden rendben volt. Kiderült, hogy a méhlepény kezdett el korábban leválni, vagyis valószínűleg időben ahhoz képest, ha én nem állok le félúton. Úgyhogy innen tudom, hogy délelőtt 10 óra 35 perckor születtem.

   Zsuzsa beütötte a gépbe az adatokat, és a monitoron megjelent egy kör alakú ábra színes vonalakkal.

– Úgy tűnik, több hasonlóság is van bennünk. Neked is Skorpió ascendensed van, akárcsak nekem – felpillantott. – De nem irigyellek azért, hogy téged választott a Tudás. Nem könnyű dolog manapság a Könyvtár kapuját őrizni.

– De Anna képes rá. Olyan erő van benne, amit mi felfogni is alig tudunk – mondta Péter.

A nyomtató zümmögni kezdett. Zsuzsa kivette a kész lapot, kikapcsolta a számítógépet, és leült velem szemben a másik fotelba.

– Igen, én is érzem. Ez az, ami nincs benne a horoszkópban. Az csak egy sík vetülete a személyiségednek, pont úgy, mint egy térkép, de nincsenek rajta jelölve a hegycsúcsok. Az életben egészen másként működik az az ember, aki csupán dombokon sétál, és máshogy az, akinek ott magas hegyek emelkednek. Ez itt a személyiséged térképe – mutatta felém az ábrát. – Gondolom, még nem láttál ilyet.

– Az Elixír újságban néha meg szoktam nézni a havi előrejelzést, de mivel soha nem stimmelt rám, nem nagyon foglalkoztam vele. Ott láttam ilyen ábrákat.

– Én azt hiszem, érdekel ez téged, csak még nem mertél vele igazán foglakozni – a mondat végi hangsúlyt nyitva hagyta, vehettem kérdésnek és kijelentésnek is.

Belegondoltam, valószínűleg igaza van.

– Azt hiszem, ha kiderült volna, hogy az életem kiszámíthatóan működik, az megijesztett volna. Nekem nagyon fontos a tudat, hogy én irányítom a sorsom.

– Ez nagyszerű – helyeselt Zsuzsa –, szerintem is ez a lényeg. Ezért állítom, hogy a horoszkópban semmilyen jövő sincs megírva. Az van benne, hogy milyen tulajdonságokkal született meg az illető, és hogy ezekből adódóan milyen jó és rossz lehetőségei vannak az életben. De hogy ezekből mit valósít meg, az már minden ember saját döntésén múlik.

– Így viszont tényleg érdekel a dolog. – Különös érzés fogott el. Mintha ott lenne előttem valami fontos dolog egy zárt dobozban, de eddig bele se néztem, mert nem tudtam, mit tartalmaz. Most viszont nagyon kíváncsi lettem, és tudni akartam mindazt, amit Zsuzsa lát ezekből az ábrákból.

– Először beszélgessünk inkább az elméleti részéről – kértem. – Akkor jobban el tudom dönteni, mit gondoljak erről az egészről.

– Szívesen – felelte Zsuzsa. – Amúgy is jobban szeretek tanítani, mint magyarázni. Inkább kulcsot adok az embereknek, akik igénylik, minthogy én mondjam el azt, amit ők is el tudnának olvasni.

– Akkor hosszú távra rendezkedem be – jegyezte meg Péter. – Főzhetek egy teát nektek?

– Persze, tudod, hol találod.

   Péter kiment a konyhába, Zsuzsa elém tartotta a lapot.

– Ez az ábra – mutatott a zöld körre a furcsa jelekkel – az égbolt térképe akkor, amikor megszülettél. Amikor így lerajzoljuk, attól kezdve pedig a személyiséged térképe. A Nap, a Hold és a többi nyolc bolygó mutatja, milyen tulajdonságokkal jöttél erre a világra. Én abban hiszek, hogy ez az ábra olyan, mint egy kapu az égen, szimbolikus feliratokkal: azt jelzi, hogy aki abban az időben születik, milyen tulajdonságokkal érkezik. De szerintem nem a bolygók sugározzák be az illetőt. Ez nem is lenne logikus, hiszen az ember nem egy üres lapként érkezik a világra, amit a bolygóhatások pecsételnek sorsszerűvé, hanem már kilenc hónapja genetikailag készen van. A horoszkóp nem határozza meg, csak megmutatja azt, hogy milyen vagy. Azt, hogy ez miért működik, nem tudom, nekem megfelel az a válasz, hogy szinkronicitás, egyidejűség van a világunkban. A tapasztalatom mutatja, hogy működik ez a rendszer.

– És aki koraszülött lesz? Vagy akit megcsászároznak?

– Szerintem csak olyan dolog történhet az emberrel, ami megegyezik a benne hordozott tulajdonságokkal. És az ember már méhen belül is egyéniség, amit az is mutat, hogy nagyon különböző módon viselkednek a magzatok. Vannak lustábbak és mozgékonyabbak, és eltérő módon reagálnak a külső ingerekre is.

– Neked mi a foglalkozásod? – vetettem közbe.

– Már kilenc éve asztrológus vagyok, de eredetileg védőnő a hivatásom. Vas megyében dolgoztam tizenegy évig.

– Az én édesanyám is védőnő, Sümegen. – Ez ebben a pillanatban jutott eszembe, úgy, mint amikor felmerül egy emlék a tudat mélyéről. Most még rokonszenvesebbnek láttam Zsuzsát. Mintha egy halvány kapcsolatot jelentene a múltamhoz, és talán abban is segíthet, hogy megtaláljam magamat ebben az összezavarodott helyzetben.

Zsuzsa kedvesen rám mosolygott, és folytatta a magyarázatot:

– Tehát az, aki császármetszéssel születik, az eredeti tulajdonságai szerint is hajlamos arra, hogy kissé lustán álljon az élet feladataihoz. Azt várja, hogy egyszer csak ki fog nyílni egy széles kapu, és nem kell neki egy szűk résen nagy erőfeszítéssel áttörni. Az ilyen módon született embernek meg kell tanulnia, hogy a világ nem mindig tárja szélesre az ajtót, és csak akkor lesz az övé az élete, ha megtanul küzdeni a céljaiért. Jó esetben ráébred, hogy érdemesebb a saját kezébe venni az irányítást, különben az élet durván kirángatja a kényelmes helyzetéből. Aki koraszülöttként jön a világra, az hajlamos menekülni a feladatok elől, elsietni, elkapkodni a dolgokat. Jó esetben viszont az első ijesztő tapasztalat után sokkal megfontoltabbá válik, és rájön, hogy jobb, ha előbb erőt gyűjt, felkészül a nehézségekre, és csak azután vág bele a fontos dolgokba. De áteshet a másik végletbe is, és szinte semmibe se mer belekezdeni, állandóan bizonytalankodik. Tehát mindig az egyénen múlik, hogy az élete legelső tapasztalatával mit kezd, benne ragad-e az eredeti sémában, vagy képes változni, okulni a tapasztalatokból.

A te esetedben azt mutatja a születésed folyamata, hogy hajlamos vagy félúton leállni, és csak akkor szeded össze magad, ha valami már az életedet veszélyezteti, akkor viszont gond nélkül megoldod a feladatot.

– Hát, lehet benne valami. Az biztos, hogy eddig elég kényelmesen éltem az életemet, és nem kellett túl nagy erőfeszítéseket tennem semmiért. Tanultam, dolgoztam, kiegyensúlyozottan működött az életem egészen a múlt péntekig – mondtam.

– Viszont harminc éves leszel szeptemberben. Ez az életkor minden embernek egy vizsga, ahol válaszolni kell az Élet igazán fontos kérdéseire: ki vagy, mire vagy képes, mit tudsz adni a világnak. Olyan ez, mint egy második születés, csak most a felnőtt, a tudatos és felelősségteljes életbe kell belépni.

– Hát… nem is tudom – mondtam bizonytalanul. – Ha ez mindenkinél így van, már feltűnt volna, hogy ilyenkor valamilyen nagy változást élnek át az emberek. De én eddig nem hallottam erről.

– A kérdést mindenki meghallja, de a többség gondolkozás nélkül rávágja a már kész válaszát, és máris megy tovább az élete. Azoknál okoz ez problémát, akikben önmaguk elől is elrejtve ott van valami plusz, olyan egyediség, érték, amit ebben az időben fel kell ismerniük magukban, különben nem lesz helyes a válasz, elakad az életük, és a kérdés újra és újra megjelenik előttük.

Az angyalembereknél gyakori ebben az életkorban a nagy változás. Sokan ekkor fedezik fel a valódi énjüket, vagy legalábbis annak egy részét. Persze ez egy tágabb időszak, általában huszonkilenc és harminchárom év között zajlik. Aztán lehet halasztgatni is, mint egy igazi vizsgát, de legkésőbb negyvenkét éves korra letelik a gondolkodási idő. Aki ekkorra sem találja meg valódi önmagát, és nem tudja a felszínre hozni a képességeit, annak ettől kezdve leszálló ágba kerül az élete, és egyre boldogtalanabbul halad a nyugdíjaskor felé. Persze, ezután is bármikor felfedezheti, ki is ő igazán, csak közben értékes időt veszteget el. Aki viszont ráébred a korábban nem ismert képességeire, az azt érezheti, mint amikor egy rakétahajtóműnél bekapcsolják a második fokozatot. Az, ami azelőtt az élete csúcspontjának tűnt, csupán a kiindulópontja lesz a következő röppályának.

Szerintem te most ezt a krízist éled át, és akárcsak a születésednél, szeretnéd csöndben, erőfeszítés nélkül átvészelni az egészet. De, ahogy harminc éve, ugyanúgy most is bármikor összeszedheted magad, és beléphetsz egy új életbe. És talán nem lenne muszáj kivárnod egy újabb vészhelyzetet – nézett rám mosolyogva.

– Lehet, hogy pár lépést már meg is tettem – jegyeztem meg, a reggeli függőfolyosós élményre gondolva.

– Az nagyszerű, csak ne állj le, haladj tovább – mondta Zsuzsa. Vett egy nagy lélegzetet, hátradőlt a fotelban, úgy folytatta. – Na, nézzük akkor az asztrológiát. Ez egy jól működő, kipróbált szimbólumrendszer, még abból a korból, amikor egy-egy képpel az ember a teljességet le tudta írni. Olyan ez az ábra, mint maga az ember.

Ha te fogod magad, és elballagsz a körzeti orvoshoz, az megvizsgál, megméri a súlyodat, vérnyomásodat, csinál egy EKG-t, és mond pár eredményt, ad pár tanácsot. Ha elmész egy ideggyógyászhoz, az már meg tudja nézni EEG-vel az agyműködésedet is. Ha pedig egy pszichológushoz fordulsz, az a lelkedről, az érzelemvilágodról fog diagnózist mondani. Ugyanígy, ha ezzel a horoszkóppal különböző nézetű asztrológusokhoz mész el, eltérő eredményeket hallhatsz, és lehet, hogy a saját szakterületén mindegyiküknek igaza lesz, hiszen más-más oldalról vizsgálták a képletedet.

Persze mindenki azt csinálja, jó esetben, amiben hisz. Én abban hiszek, hogy a horoszkóp csupán tulajdonságtérkép, és nem sorsszerűség.

Szerintem már csak azért sem lehet jósolni a horoszkópból, mert abból az következne, hogy abban az időpontban, amikor egy súlyosan fogyatékos gyerek megszületik, minden csecsemőnek ugyanolyannak kellene lennie. Vagy ott van a sziámi ikrek példája. Ha lenne az emberben bármi, ami programként meghatározza az életét, akkor, ha másoknak nem is, de a sziámi ikreknek teljesen egyforma életet kellene élniük, azonos eseményekkel, azonos betegségekkel. És ez nincs így. A legközelebbi példa az erdélyi sziámi ikreké, akiket, ha jól emlékszem, hat éve választottak szét Szegeden. Az egyik egy kedves, cserfes értelmes kislány, a másik súlyosan sérült, alig tud járni, beszélni. Egy klasszikus asztrológus melyik életet jósolná meg ugyanabból az ábrából? Az egyiknek minden esélye megvan a férjre, családra, jó munkára, a másiknak mindez hiányozni fog az életéből.

De nézz erre a lapra, láthatod, hogy ez egy aránylag egyszerű ábra. Több milliárdnyian élünk a Földön, és ennek nincs annyi variációja. Az idő és a földrajzi hely adja az alapot, mint egy kétváltozós egyenlet, és ezeknek a variációi gyakran adnak ki azonos képleteket. Több millió ember él ugyanolyan horoszkóppal, még sincs két teljesen egyforma élet, még a sziámi ikreknél sem.

   Bólogattam. Péter közben egy színes tálcán virágmintás csészéket hozott be, lepakolta őket az asztalra, és kifelé menet még vidáman visszaszólt:

– Majd ha már sikeresen meggyőzted Annát, hogy az asztrológia semmire se jó, utána azt is áruld el neki, miért nézed mégis azt az ábrát.

   Zsuzsa nem hagyta zavartatni magát.

– Először azt szoktam elmondani, hogy mi az, ami nincs benne, és utána rátérhetünk arra, amit valóban meg tud mutatni a horoszkóp. Tehát szerintem az ember veleszületett alkatát mutatja csupán, és egyáltalán nincs megírva benne, hogy az illető a hozott tulajdonságokkal milyen életet fog élni. A tulajdonságaiból adódóan lesznek olyan események, amelyekre nagyobb az esélye, de ezeket egyáltalán nem biztos, hogy valóban meg is éli. – Előrehajolt, a beszéde lendületesebbé, határozottabbá vált. – Én egyetlen általános törvényben hiszek, és ez az „amint fent, úgy lent”-törvénye. Számomra egy eszme csak akkor hiteles, ha olyan elvekre épül, amit az ember a hétköznapok során is megtapasztalhat. Tehát annak, amit idelent, az anyagi síkon látunk, egyeznie kell a szellemi sík történéseivel. Ha az anyagi világ mereven korlátozza az ember életét, akkor a szellemi sík törvényeinek is nagyon határozottaknak kell lenniük. De ha a hétköznapokban azt látom, hogy rengeteg szabad választása van az embernek, és minden kiszámíthatatlan, akkor szerintem ugyanez működik a szellemi világban is.

Az asztrológia szimbólumrendszere már több ezer éves, és azokat az alapelveket, amiket a hagyományos nézőpontú asztrológia használ, még a középkorban rögzítették. Akkoriban az emberek azt látták, hogy a születés pillanata eldönti a sorsukat. Aki jobbágynak született, az is maradt, aki grófi kastélyban látta meg a napvilágot, az grófként élte végig az életét. Bár időnként voltak forradalmak, lázadások, de az élet nagy része eleve elrendeltnek látszott. Úgy gondolták, ha ilyen korlátok közé születik az ember, akkor biztosan meg van írva a sorsa, és ez valahonnan ki is olvasható.

Mivel az életben is megjósolható volt, hogy egy röghöz kötött jobbágy abban a faluban fogja leélni az életét, ahol született, vagy hogy egy grófkisasszony milyen társasági életet fog majd élni felnőttként, logikusnak tűnt, hogy egy másik, magasabb nézőpontot használva egyéb események is kiolvashatók egy születési dátumból. Sem az ember személyisége, sem a társadalmi környezete nem nagyon változott egy élet alatt. Nem volt még pszichológia, sem önfejlesztés, mindenki egyszerűen csak megélte azokat a tulajdonságokat, amelyekkel született. Tehát állandó volt a környezet, állandó az egyén, és nagy valószínűséggel megjósolhatóak voltak a főbb életesemények. – Zsuzsa széles kézmozdulatokkal, igazán szórakoztatóan magyarázott. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, és élveztem a rögtönzött kiselőadást. – Az emberek élete nagyjából úgy zajlott, mintha egy vonatra születtek volna meg, amelynek sínje volt, menetrendje, a haladásába nem szólhattak bele, és szigorú helyjegyeket kaptak induláskor, hogy első-, másod- vagy harmadosztályú kupéban utazhatnak-e. Aztán csak hátradőltek, és az volt a dolguk, hogy éljék meg mindazt, amit az élet vonata eléjük hoz. Kevés ember tudott kemény munkával másik osztályú kocsiba kerülni, és csak néhányuknak sikerült úgy kiugrani a vonatból, hogy épségben átkapaszkodjanak egy másikra. Mivel a földi élet merev keretek között zajlott, ezért precíz számolással, egy felsőbb, szellemi nézőpontból az anyagi síkról nem látható eseményekről is egészen pontos jóslatokat lehetett mondani.

Aztán, amikor jött a szabadabb, nyitottabb világ, akkor olyan lett az élet, mintha mindenki egy vasúti pályaudvarra született volna, és a tanulással, szakmaválasztással váltotta meg a jegyét a vonatra. Attól kezdve viszont megint sínre került az élete. Tehát egy bizonyos életkor után általában hétköznapi szinten is átláthatóvá, megtervezhetővé vált a jövő. Ha ezt az állandóságot egy másik rendszerben, fontosabb életeseményekre akarták megjósolni, és ehhez pontosították azt, hogy eddig mikor mi történt az illetővel, akkor az előrevetített események is elég nagy valószínűséggel megvalósultak. Tehát egy előrelátható földi világhoz tartozhat egy kiszámítható, megjósolható szellemi szint is.

De nézzünk körül ma. Bár folyamatosan azt halljuk, hogy mennyire fontos, hogy ki hova születik, az egyéni életben azt látjuk, hogy megjósolhatatlan, kiből mi lesz. Lehet, hogy egy gazdag országba születik, amit egyszer csak szétdúl egy háború, lehet, hogy tehetős család gyereke lesz, de egy társadalmi vagy gazdasági változás miatt a vesztesek között találhatja magát. És mivel nyílnak a határok, lehet, hogy szegény országban látja meg a napvilágot, de egyre több az esélye, hogy máshol boldoguljon.

A szakmákról nem is beszélve. Az, aki tanári diplomát szerez, lehet, hogy gyerekeket tanít, de évente változó követelményrendszer szerint, bizonytalan fizetéssel, változó nyugdíjidővel. De lehet, hogy ezzel a képesítéssel is munkanélküli, mert bezárták az iskolát, ahol tanított, lehet, hogy biztosítási ügynök, vagy a médiában milliókat keres. A hétköznapi életünk teljesen kiszámíthatatlanná vált, és egyre kevésbé tervezhető előre.

Ezért erősödött meg az emberekben a kapaszkodásvágy, és keresnek jósokat, asztrológusokat, mert hinni akarnak valami biztosban, ami viszont már nincs. A változó fizikai világhoz kiszámíthatatlan szellemi sík tartozik. Ennek a legfontosabb oka pedig az ember szabad akarata.

– A mindenségit, Jakab, menj már az útból! – Péter jött be a konyhából, kezében a teáskancsóval, és majdnem keresztülesett az eléje somfordáló macskán. – Na, majdnem repültem itt egyet a szabad akarat nevében.

   Nevettünk, Jakab sértődötten felugrott a heverőre, és méltóságteljes mosakodásba kezdett. Péter kitöltötte a teát, és felénk kínálta a tálcán. Kiválasztottam egy szép nefelejcses mintájú csészét, és belekortyoltam a teába. Különleges, fahéjas íze volt.

– Nagyon finom. Milyen tea ez?

   Zsuzsa elvett egy margarétás poharat, és belekóstolt:

– A Mandala teákból választottál? – kérdezte Pétertől.

– Igen, ez a Harmony. Gondoltam, jót tesz egy kis tűz.

– Ezek különböző ízű fűszeres bioteák – fordult felém Zsuzsa. – Na, folytassuk.

   Péter fogta a harmadik csészét, amin búzavirág volt, leült a heverőre, és békítő szándékkal fél kézzel az ölébe húzta a macskát. Az eleinte kérette magát, de aztán kényelmesen elnyújtózott, hagyta magát simogatni, és a szokásos elégedett dorombolásába kezdett.

Zsuzsa folytatta a magyarázatot:

– A mai világ szerintem úgy működik, hogy minden ember kap a születésekor egy nagy halom autóalkatrészt, amiből össze kell szerelnie egy működőképes járművet. Ez lesz az ő személyisége, és ennek a leltára látszik a horoszkópból. De már az elején nagy különbségek lehetnek attól, hogy ki milyen ügyesen tudja összeilleszteni a különböző alkotóelemeit, és sikerül-e mindegyiket beépítenie. Van, aki egy életen keresztül a csomagtartóban cipeli az autója motorját, és közben nagy erőfeszítéssel, lábbal hajtja a kocsit. És nem érti, hogy mások miért tudnak olyan könnyedén elhúzni mellette.

Ez az autós jelkép a kedvenc szimbólumom, mert nagyon jól el lehet mesélni vele mindazt, ami az emberben történik.

A mai gyerekek közül ráadásul többen már nem is kész alkotóelemeket hoznak, csupán egy szellemi tervrajzot és erőt a megalkotáshoz. Aztán itt lent döntik el, milyen anyagból készítik el azt az alkatrészt. Ezért ők sokszor már az alapanyag tekintetében is mások, mint a hasonló horoszkópú társaik, ezért egészen más minőségű lesz a kész személyiségük. Sokkal egyedibbek, különlegesebbek. Ugyanannak az asztrológiai jelképnek ma már jóval nagyobb mélységei és magasságai vannak.

Minél tudatosabb az ember, annál nagyobb a variációs lehetősége. Az, aki nem csupán ösztönösen él, az nem félálomban fogja összeszerelni az autót, és már a legelején más lehet, mint az átlag. Ahogy az ember kézbe vesz, kicsomagol és beilleszt magába egy-egy tulajdonságot, úgy válik az láthatóvá, használhatóvá. Aztán egy következő alkotóelem módosít rajta, bővíti vagy eltakarja azt. Ezért vannak különböző szakaszai egy gyerek fejlődésének, amikor látványosan más-más tulajdonságok hangsúlyosak a személyiségében.

A másik fontos dolog, ami még benne van a horoszkópban, az annak a tájnak a térképe, ahova az illető megszületik. Ehhez a vidékhez is mutat bizonyos térképet a horoszkóp, azt, hogy merre van a jó irány, merre érdemes menni, illetve hol vannak gödrök, szakadékok. De ezt az életet már mindenkinek önmagának kell irányítania. A saját szabad akarata az, ami vezeti ezt az autót. Döntések nélkül csak sodródik az életben, és könnyen az út szélén találja magát. Amúgy a mai felgyorsult világban az utak is változnak, az, ami korábban főútvonalnak tűnt, pár év múlva zsákutcává válhat, vagy egy dugó miatt lesz járhatatlan, mert túl sokan választották.

A lényeg azonban az, hogy a mai életet nem lehet hátradőlve élni, mert már nem vonatban ül az ember, hanem autóban. Ezt már vezetnie kell, döntéseket hozni, nyomni a gázt vagy fékezni, forgatni a kormányt. Attól függően, hogy milyen ügyesen irányítja valaki az élete autóját, milyen útvonalat választ a megadott tájon, teljesen eltérő életeket élhet meg ugyanolyan horoszkóppal. És ettől lesz megjósolhatatlan, hogy az adott ember adott viszonyok között mit fog tenni.

Persze sok asztrológus mond ma is jóslatokat, hiszen nagy rájuk a kereslet. Ennek az egyik variációja, amikor elég sok általános dolgot felsorol az ember, remélve, hogy abból pár dolog majd csak stimmelni fog. Na, ez a komolytalan része. De vannak, akik nagyon komolyan veszik, és lelkiismeretesen, alapos számításokkal keresik meg a legvalószínűbb eseményeket. Ha ezeket meghallja valaki, hihetőnek tartja, főleg, ha a múltat nézve nagyrészt stimmeltek is ezek. Csakhogy az ember nem gépezet, még akkor sem, ha sok a rutinszerű cselekedete. Az ilyen elemzés olyan, mint egy tudományos alapú totótippelés. A szakembernek teljesen igaza van, valóban azokra az eseményekre van a legnagyobb esély, amelyeket ő kiszámolt – de ettől még a totóban sem gazdagodott meg senki. Attól, hogy egy meccset minden számítás szerint a Real Madridnak kellene nyerni, még könnyen kikaphat, ezért nevezik ezt szerencsejátéknak. Lehet, hogy csak egy százalék az esélye a dolognak, de attól az még teljes egészében bekövetkezhet.

Sokan élik ma is rutinból az életüket, és náluk jönnek be a legnagyobb arányban a jóslatok. De minél önállóbb valaki, annál szabadabb és kiszámíthatatlanabb az élete. Ilyenkor nem jön be menetrendszerűen a jó, de a rosszat is nagy eséllyel elkerülheti az illető. Az, aki képes belülről jövő döntéseket hozni, le mer térni a megszokott, bejáratott utakról, és észreveszi a kis ösvényeket, vagy képes új utat törni magának, az sokkal érdekesebb, egyénibb életet fog élni, mint egy átlagember. Nem megjósolhatót, nem tucatéletet, hanem valódit, egyénit, ami csak az övé.

A különleges hegycsúcsokra sosem visz fel autópálya. Aki nem csak egy szürke aszfaltcsíkon akarja eltölteni az életét, annak éberen kell figyelnie az alig látható útkereszteződéseket, és le kell kanyarodnia a kevésbé járt utakra, amik elvihetik a legszebb tájakra. Az az ember, aki megszokásból követi a főútvonalat, később meggyőződéssel állíthatja, hogy neki nem volt más lehetősége, nem olyan szerencsés, mint az a társa, aki magas hegycsúcsokra jutott. Pedig ugyanazon a tájon autóztak, csak a másik vette a bátorságot, és megkereste a saját útját. A mai világ rengeteg különleges lehetőséget tartogat mindenki számára, csak sokan nem merik észrevenni azokat, hiszen a keskeny ösvény mindig kockázatot jelent a főútvonalhoz képest.

Akikkel én találkozom, azok főleg angyalemberek, akár tudják magukról, akár nem. Az ő életükben szerencsére nem menetrendszerűen jönnek az események. Az sokat segíthet nekik, ha valaki elmondja, milyen tulajdonságokkal születtek, és milyen fejlődési feladatot hoztak magukkal erre az életre, de nagyon változatos módon élik és oldják meg azokat.

   Zsuzsa kortyolt egyet a teájából, aztán folytatta a magyarázatot. Olyan volt, mint egy lelkes tudós, aki a kedvenc szakterületéről akar pár perc alatt minden fontos dolgot elmondani az érdeklődőknek. Szinte sodort magával a szavai lendülete.

– A felnövekvés során tehát az alkotóelemekből összeállítható egy autó, és a horoszkópból az látszik, ha például eleve defektes a jobb első kerék. Erre a hagyományos nézőpontú asztrológus tényként megjósolja, hogy mivel az illető járműve jobbra húz, egy idő után a jobb oldali árokban fog kikötni, törődjön ebbe bele, ez az ő sorsa, ilyen autó jutott neki. Egy kis jóindulattal még ehhez hozzá lehet tenni, hogy igyekezzen minden erejével balra ellenkormányozni, akkor talán kihúzhatja egy ideig az úton.

Az én feladatcentrikus nézőpontom szerint a vezetőnek az a dolga, hogy ismerje fel, ha gond van, szálljon ki, járja körül az autót, vegye észre a defektes kereket, és aztán cserélje is ki. És akkor ettől kezdve nem fog működni az eredeti jóslat, nem megy jobbra az autó, de nem jó az eredeti tanács sem, mert ha még mindig balra húzza a kormányt, akkor most meg abba az árokba fog belemenni. Ettől kezdve az autó jól halad, de ha rosszul tekeri a kormányt, természetesen bármelyik árokban kiköthet, tehát nem bízhatja el magát a vezető.

Csakhogy ahhoz, hogy ezt megtehesse az ember, szüksége van arra a nagyon fontos tudásra, hogy ő nem azonos az autójával. Fel kell ismernie, hogy van a személyisége, vannak a tulajdonságai, de ezek felett, ezeket irányítva van egy tudatos énje.

Sok ember eddig nem jut el, tehát nincs meg a vezető, aki javítani tudna a sorsán. Ők úgy élik az életüket, hogy azt látják, a jobb oldali fák egyre fenyegetőbben rohannak feléjük, és egy idő után nekik is jönnek. Pedig ők teli torokból kiabálnak, hogy félre innen, ne bántsatok! Ezek az emberek azt látják, hogy a világ jön feléjük, hozza a jó vagy rossz eseményeket, és nem tudnak ezen változtatni. Nem veszik észre, hogy ott van előttük az életük kormánykereke, csak meg kellene végre ragadni. Csakhogy ezzel együtt a felelősség is az övék lenne, és kiderülne, hogy nem a gonosz fák rohannak nekik, hanem ők vezették eddig rosszul az autójukat.

A másik gond, hogy egy kereket kicserélni nem könnyű dolog. Egyszerűbb bent búslakodni az ülésben, vagy a kormányt tekergetni görcsösen. Sokan nem veszik a fáradságot a változtatáshoz, inkább beletörődnek, hogy ez az ő sorsuk.

Aztán van, amikor másoktól kérünk segítséget. Ez valójában csak annyit jelent, hogy valaki kívülről felpumpálja a lapos kereket. Ez egy ideig tökéletesnek tűnik, csakhogy a defekt nem tűnt el, tehát pár kilométer után ugyanott tartunk. Ez látszólag segít, hiszen haladtunk valamennyit, de hosszabb távon mégsem jó, mert a kerék egyre gyorsabban fog leereszteni, és az egyenetlen haladás az autó többi részét is rongálja már. A célirányos közlekedést pedig felváltja a kétségbeesett segítségkeresés miatti rohangálás, és közben teljesen elveszítheti az ember az eredeti útvonalát.

Egy fontos szabály: mivel ez a személyiség a miénk, más nem javíthatja meg helyettünk. Gyorssegélyt kaphatunk, de valódi változást csak mi magunk hozhatunk létre. A többi vagy csak rövidtávra szól, vagy, ami még rosszabb, idegen alkatrészt jelent, és tönkreteszi az egyedi működésünket.

A feladat tehát: először összeszerelni az autót, aztán megtanulni vezetni, majd felismerni a hibákat, és aztán, az igazi teendő: kijavítani a hibás alkatrészeket. Akinek ez sikerül, az valójában túllép a sorsán. A személyiségtípusa azonos marad, autót nem váltott, de már nem lesznek rá jellemzőek a születési hibák. Sőt, mivel megjavította az alkatrészeket, az, ami korábban gyengesége volt, az lesz az ereje.

Hétköznapi példával: ha valaki gyengének, betegesnek születik, akkor javasolják neki, hogy sportoljon az egészsége érdekében. Ha nem veszi ehhez a fáradságot, akkor valóban gyenge marad. De sok sportoló életrajzában szerepel egy ilyen orvosi tanács kiindulópontként, aztán a történet csúcsán ott az olimpiai aranyérem. Tehát azért, mert gyengébbnek született, nagyobb erőfeszítésekre volt szüksége az egészséges élethez. Ez a küzdelem aztán magasabbra emelte, mint azt az átlagembert, akinek semmi baja sem volt, de nem is lett belőle olimpiai bajnok.

   Élvezettel hallgattam Zsuzsát, nagyon tetszett, amiket mondott. A mai, zűrös reggel után örültem annak, hogy találtam valamit, amit eddig értelmetlennek láttam, de Zsuzsa szavai nyomán értelmes dologgá állt össze. Ez reményt adott ahhoz, hogy az összes olyan esemény, amit most nem értek, egyszer csak szintén normálissá válik, anélkül, hogy attól kellene félnem, elveszítem a józan eszemet. Úgy éreztem, fontos nekem ez a beszélgetés, és azt reméltem, nem ér még véget. Szerettem volna, ha még sok mindenről beszél, mert amit mondott, logikus és követhető volt, és nem akartam visszakerülni az irracionális események közé.

Péter a macskát simogatva időnként fürkészve nézett ránk, de nem szólt közbe.

– És mitől lett más a világ körülöttünk? A társadalmi fejlődés hozta csak ezt a szabadságot, vagy ennek is van valamilyen szellemi oka? – kérdeztem.

– A földi nagy változások mindig a szellemi világot tükrözik vissza. A folyamat minden téren azonosan zajlik, szellemi, anyagi, és emberi szinteken is. Jelenleg azért van ez a nagy változás, mert beléptünk egy új korszakba. Ez itt már a Vízöntő-kor.

A Földnek ugyanis vannak nagy világkorszakai. Ez abból adódik, hogy a Föld úgy pörög, mint egy búgócsiga, egy kicsit kileng a mozgása, és a keringés során az észak-déli tengelye is megtesz egy kis kört, nagyon lassan, 25.700 év alatt. Tehát pár ezer évvel ezelőtt egy másik csillagra mutatott ez a tengely, más volt a Sarkcsillag. Ha ezt a mozgást rávetítjük az állatövre, akkor ez beleesik valamelyik csillagképbe, tehát olyan korszak van a Földön. Ez egy hátráló mozgás, tehát a Halak után a Vízöntő jön, aztán majd a Bak. A teljes körnek a tizenketted része, tehát nagyjából 2.140 év ad egy korszakot. De mivel ezek ilyen nagy időszakok, nincs pontos dátuma annak, hogy mikor kezdődik az egyik, és mikor fejeződik be a másik. Valószínűbb, hogy ezek egymásba csúsznak, és mindig kell pár száz év, amire hangsúlyossá válnak az adott korszak jellemzői. Ráadásul ezek egymásra épülnek, tehát nem a nulláról kezdi a fejlődést az emberiség, hanem az előzőt folytatja. Egy ilyen lassú folyamatnál nem lehet megmondani, hogy pontosan mikor ér bele a Föld egy-egy korszakba. Az viszont biztos, hogy most egy átmenti időszakot élünk, lassan véget ér a Halak korszak, és kezdődik a Vízöntő. Szerintem már nagyjából a hatvanas évektől benne vagyunk az új korban.

– És minden egyes időszaknak olyan jellemzői vannak, mint az asztrológiai jegyének?

– Igen, csak ezek nagy, társadalmi szintű hatások. A Halak korszakot Jézus indította el, nem véletlenül lett az ő jelképe is a hal. A szeretetről szólt, a hitről, az elfogadásról. Azonban minden nagy dolog magában hordja az ellentétét is. A szeretet vallására azonnal létrejött a gyűlölet, a hitre pedig a korszak végén a hitetlenség, a racionalitás felelt. A belenyugvás, az isteni akarat elfogadása mellett ott volt a más vallásúak üldözése is.

A következő, a Vízöntő-kor a szabadságról és a közösségekről szól. Ezek azonban már nem a nyájszellemű emberek vakhitű csoportjai az erős vezető mögött, hanem önálló gondolkodású egyének önként vállalt, egyenrangú együttműködése. A szabadságra persze azonnal jön a korlát, amikor az ember önmagát kötözi le szenvedélyekkel, ostobasággal, a közösségi élettel szemben pedig ott van az önzőség. De van még rá kétezer évünk, hogy megtanuljuk jól használni a Vízöntő energiákat.

A Halak korszak jellemző vallása a kereszténység volt, a mai kornak pedig a szabadgondolkodás felel meg. Azt gondolsz, amit akarsz, azt hiszel, amit akarsz, ma már szerencsére egyikért sem égethetnek meg.

– És miért gondolod, hogy a hatvanas évektől indult ez a korszak?

– Mert akkor lett szabad az ember. A földi korlátokat legyőzve kijutott az űrbe, tehát átlépte a fizikai határokat, másrészről pedig uralni tudta az anyagot azzal, hogy képes lett használni az atomenergiát. Méghozzá teljes szabadsággal: új, hatalmas erőket mozgathat meg vele, vagy akár az egész Földet elpusztíthatja. Esélye lett arra, hogy akár más bolygókon is megtelepedjen, és arra is, hogy teljesen tönkretegye ezt az egyetlen otthonát.

A tömegkommunikációval megjelent a tudás és a tapasztalás szabadsága, láthatjuk, mi történik a világ másik felén, és olyan információkat is megszerezhetünk, ami korábban csak kevesek kiváltsága volt. Aztán mára megjelent a génsebészet is, egyre szabadabban avatkozhatunk bele az élet titkaiba, és itt a korlátlan kapcsolatteremtés lehetősége az internettel. Szerintem a hippikorszak volt a nyitánya ennek a kornak, az összes jellemzőjével és persze a gyerekbetegségeivel, a túlzásaival együtt. Olyan, mint a születés: felgyorsítva benne van minden jellemző, aztán következik az élet, amikor a hibákat ki lehet javítani, a jó dolgokat pedig megvalósítani.

Tágabb, spirituális szempontból nézve az emberiség számára a Halak korszak volt a gyerekkor, a kötelező általános iskolával, a Vízöntő-kor pedig a kamaszkor, ahol, ha jól teljesít a középiskolában, akkor jöhet a főiskola vagy egyetem. A Halak időszakában az embert szigorú korlátok vették körül, és volt felette egy nagy hatalmú apafigura, aki megszabta, hogy mit tehet. A királyok és a diktátorok a gyermeküknek tekintették a népet, akit nekik kell erős kézzel irányítani, de a hagyományos vallások többségében is egy égi atya figyeli az embert, aki szigorúan büntet, illetve jutalmaz, ha úgy látja jónak.

Az elmúlt kétezer év arról szólt, hogy az ember igyekezzen a lehető legjobban viselkedni, hogy a tanító bácsi elégedett legyen vele. Eleinte az ember szó nélkül elfogadta a külső hatásokat, de aztán elkezdett gondolkodni, és a megfoghatatlan, túl távoli istenkép helyett valami kézzelfoghatót akart. Ekkor fordult az anyag felé, és az lett az istene. Igyekezett megismerni az anyagi világ titkait, remélve, hogy ha jól tudja már a leckét, akkor önállóvá válhat. Csakhogy baj van, mert a materiális világ, amibe egyetlen biztos dologként belekapaszkodott, kisiklott az ujjai közül. Minél szorosabban markolta, annál kevesebb maradt a kezében. Ma már tudjuk, hogy nincs kézzelfogható anyag, az atomok nem kis golyócskákból állnak, hanem olyan elemi részecskékből, amelyek valójában csupán rezgések. Szóval meg akartuk vetni a lábunkat az anyagban, erre kiderült, hogy nincs is ott semmi. Ez aztán a valódi szabadság! Ami persze elveszettség is azoknak, akik kapaszkodni akarnak valamibe. Ezért az emberek egy része visszamenekül a régi általános iskolába, de egyre kevésbé bízhatnak a tanító bácsiban, mert kiderült, hogy ő sem tévedhetetlen, és amit a tankönyvek állítanak, azt gyakran nem igazolja a tapasztalat.

Ez egy káosszal teli időszak, most születik egy új világ. Erre sokan azt mondják, hogy jön a világvége, hiszen ledőlnek a régi törvények, nem lehet a régi módon élni. Vannak, akik próbálkoznak vele, de nem lehet visszafelé haladni az időben.

Valóban világvége van, de ez csak egy korszak vége, nem pedig a mindenségé. Itt van egy világkorszak vége, és most kezdődik az új. Ha csak az egyik oldalra nézünk, ott azt látjuk, hogy minden romlik, elvesznek a régi értékek, nincs erkölcs, nincs korlát, az emberiség úgy viselkedik, mint egy megőrült kamaszbanda élete első bulijában. Mindent szabad, ami korábban tiltott volt. Éretlen csapat, éretlen viccekkel. A tömeg most éli ki a kamaszkorát. A médiában pucér lányokat lehet kukkolni, szinte minden újság kötelezőnek érzi, hogy aktképeket mutogasson, médiahírré vált a pornóipar. A legtöbb nézőt vonzó sikerfilmek kamaszos idétlenkedések, altesti poénokról, iskolai vécék vicceivel. Ez most a menő, és a felnőttebb réteg joggal borzad el. Pedig nincs nagy baj, csak a tömegek az iskolás korból kiskamasszá váltak, és eltűnt a tanító bácsi, aki miatt eddig visszafogták magukat. Ez az oka a káromkodásnak is. Szabad, ezért már semmit sem jelent, kötőszóvá vált. Nem jó, de ez van.

Nincs, aki ránk szóljon, mert elment a tanító bácsi, elveszett a tekintély. Korábban minden tekintélyszemély mögött ott állt a végső, szigorú apafigura: „Vigyázz, mert ha rossz leszel, jön a büntetés!” Az ettől való félelem korlátozta az egyént, félt a következményektől. Úgy érezte, ő gyenge kisgyerek, és a másik erősebb, hatalma van felette. De mostanra kinőtt ebből a korból, már bárkivel egyenrangúnak érzi magát, sőt, próbálgatja az erejét, ki az, akin most már ő uralkodhat, kit tud megfélemlíteni a handabandázásával. A tömeg jelzi azt, hogy hol tart az emberiség a fejlődésben, de a változásban aktívan is részt lehet venni. Ahogy a kamaszok közül se mindenkit csak a szex, a játék meg a verekedés érdekel, hanem képesek értelmesen megélni a szabadságot, a felnőttkor kezdetét, ugyanúgy az emberiségben is megvan ez a réteg. Ők az érettebbek, és a többségük angyalember.

Amúgy a világ szerencsére nem is olyan rettenetes, mint amilyennek látjuk a média torz tükrében. Naponta szörnyülködhetünk azon, hogy már megint mi történt, pedig csak felnagyítjuk az eseményeket. Nem a világ lett rosszabb, csak a hírszolgáltatásunk lett tökéletesebb. Az ember terjeszkedő, kíváncsi faj, egy egészséges adag agresszióval, ami szükséges volt a túléléséhez, és továbbra is az egyik jellemző tulajdonsága.

Mindig voltak háborúk a történelemben, nagy, évtizedes harcok, hódítások. Egész országrészeket égettek fel, városok, falvak népét pusztították el. Gondolj csak a mi történelmünkben a tatárjárásra vagy a török hódításra. De mindegyik világrésznek megvoltak a nagy pusztító háborúi, ahol általában nemzetek vagy vallások harcoltak egymás ellen.

Ma állandóan ijesztgetik az embereket a terrorizmusról szóló hírekkel, pedig ezek végre nem nagy háborúk. Már csak emberek harcolnak emberek ellen. Ez nem a vallások háborúja, hiába szeretnék a résztvevők annak beállítani, hiszen akkor sokkal félelmetesebb lenne. Csupán vallásos emberek próbálják bizonygatni elkötelezettségüket másokkal szemben. Megrázó és ijesztő egy-egy esemény, de ahhoz képest, hogy milyen sűrűn élünk ezen a Földön, és mennyien vagyunk, arányaiban sokkal kevesebbet harcolunk, mint régebben. És a legfontosabb, hogy egyénivé vált a harc, az egyénnek pedig megvan a szabad akarata. A hadseregben nem dönthetett, de ma egyre nagyobb az esélye más utat választani, és kikerülni az agressziót.

Az egyik oldalon tehát pusztulnak a régi értékek. De a jövő felé nézve láthatjuk, hogy épül egy új, szabadabb világ, korlátok nélkül, más értékrenddel, új lehetőségekkel, jóval nagyobb távlatokat nyitva a fejlődésre, mint amit korábban elképzelhettünk. A félősebbek persze foltozgatni próbálják a szakadásokat, de nem lehet visszafordítani a fejlődést, az emberiség már kinőtte a gyerekruhát.

Mivel a Halak korszak az alá-fölérendeltségről szólt, a Vízöntő-kor pedig az egyenrangúságról, megváltozott az emberek viszonya is a korábbi tekintéllyel szemben. A királyokat elzavarták, és akik megmaradtak, azokra általában úgy tekintenek, ahogy a felnőtt ember néz az idős szülőre: szeretettel, tisztelettel, de már nincs tőle függő helyzetben, képes nélküle is önállóan élni az életét. Ugyanilyen lett a mai fiatalság kapcsolata a vallási elöljárókkal: ha érdemesek rá, akkor szeretik őket, de már nem félnek tőlük, és nem követik vakon a tanácsaikat. Az állami vezetőket a nép választja, és ha elégedetlen velük, akkor le is válthatja őket. Az Istennel való kapcsolat is sokkal személyesebb és közelibb lett: a mai hívők többsége már nem egy szigorú égi tanítót, hanem egy közeli, személyes barátot, tanácsadót lát benne.

   Péter letette az öléből a macskát, és megszólalt:

– Azt látom, hogy a két Szűz jól megérti magát az elméletek szintjén, de bármennyire is jól működik Anna elterelő hadművelete, ideje lenne a lényegről is beszélni.

– Az is fontos, amiről eddig szó volt – tárta szét a karját Zsuzsa.

– Egyébként igen, de most Anna belső gátjával kellene foglalkoznunk. Csakhogy úgy tűnik, ő éppen ezzel nem akar szembenézni, és képes lenne akár ki is tanulni az asztrológiát, csak ne róla beszélj.

(folytatás a következő fejezetben)

Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu