GOND-OLDÓ TÖRTÉNETEK
Bali Nóra ANGYALEMBEREK könyve szereplőinek ajánlásával
Alex tanmeséje:
Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen, megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte, ez egy jel volt arra, hogy még nem méltó a Mester elé érkezni, olyan hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta, hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján ücsörgött.
Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.
- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!
Mire a Mester:
- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.
- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?
- Idefent világos van…
***
Zsuzsa kedves verse a Sorskönyv működéséről
( Eric Berne: Sorskönyv, Emberi játszmák)
Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben
I.
Megyek az utcán.
Ott egy mély gödör a járdán.
Nem látom meg, beleesem.
Elvesztem, nincs segítség.
Nem az én hibám!
Hosszú időbe telik, mire kimászom.
II.
Megyek az utcán.
Még mindig ott a gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Most is beleesem.
Nem akarom elhinni, hogy már megint benne vagyok.
Nem az én hibám!
Most is hosszú időbe telik, mire kimászom.
III.
Megyek az utcán.
Ott az ismerős gödör a járdán.
Látom, de azért beleesem.
Már megszokásból.
De már tudom, mi történik.
Tudom, hogy az én hibám.
Gyorsan kimászom.
IV.
Megyek az utcán.
Ott a gödör a járdán.
Kikerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok.
***
Zsuzsa tapasztalata egyes tanácsadások után:
Egy kis bogárka szomorúan üldögélt az árokparton, csodálta a vígan repkedő pillangókat, és így sóhajtott:
- Ó, Istenem, de jó lenne, ha tudnék repülni!
Meghallotta ezt az egyik pillangó, aki éppen átsuhant felette, rácsodálkozott, és lekiáltott neki: - Dehát te is tudsz repülni, hiszen ott vannak a szárnyak a hátadon!
- Tényleg? - vidult fel erre a kis bogárka, és addig tekergette a nyakát, míg a vállai felett megpillantotta a két csillogó szárnyat . - Jaj de jó, vannak szárnyaim! - örvendezett, és boldogan táncra perdült.
Eltelt pár nap, amikor a pillangó megint arra szállt. Látta, hogy a kis bogárka ugyanolyan szomorúan ücsörög az árokparton, vágyakozva figyeli a pillangók táncát, és így sóhajt:
- Ó, Istenem, de jó lenne, ha mernék repülni...
***
Luca története:
Egyszer egy ember nagy lakomát rendezett.
A vendégeitől csak azt kérte, hogy mindenki hozzon egy üveg bort, amit majd középen egy nagy hordóba öntenek.
Meg is érkeztek a vendégek, és mindegyik szépen beleöntötte a közös hordóba a magával hozott palack tartalmát.
Nekiálltak a lakomának, majd amikor megszomjaztak, megnyitották a hordó csapját.
Csalódottan tapasztalták, hogy abból bizony jóféle ital helyett sima víz folyik.
Ugyanis mindegyik meghívott úgy gondolta, elég, ha csak egy üveg vizet hoz, a többiek bora mellett az ő része nem fog hiányozni.
***
Zsuzsa hite:
Egy viharos nap után a tengerpart tele volt partra vetett, vergődő kis halakkal, kiszáradó tengeri csillagokkal, kagylókkal.
Az arra járó felnőttek és gyerekek szomorúan nézték a pusztuló életeket.
Egy kislány azonban fogta a kis homokozó vödrét, és apró kezeivel kezdte összeszedni a még élő halakat, majd elballagott a víz széléhez, és visszadobta őket a tengerbe.
Az apja rászólt :
- Hagyjad, hiszen olyan sokan vannak. Úgysem tudod mindet összeszedni. Mit számít az egészhez képest az a pár kis hal, amit megmentesz!
- Amelyiket megmentem, annak számít – felelte a kislány, és folytatta a mentőakcióját.
***
Karesz kedvenc tanmeséje:
Egy kissé együgyű fiú minden alkalommal, amikor elment a templom előtt, beköszönt:
- Szia, Jézus, Pista vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a fiú továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer a fiú éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti a gyereket.
Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a fiú sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
- Nem én csináltam – mondta a fiú. – Egyszer csak itt termett egy ember, azt mondta: „Szia, Pista, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.
Vera hitvallása:
Élt egyszer egy jámbor ember.
Minden nap elborzasztotta őt a világ kegyetlensége, fájt neki a többi ember szenvedése. Minden este órákig imádkozott, hogy az Isten tegyen végre valamit e sok szenvedés megszűntetésére.
De hiába, nem történt semmi.
Egyik este aztán hangosan kifakadt:
- Óh, Uram, hát nem látod ezt a sok szenvedést, ezt a sok rosszat a világban? Miért nem teszel már valamit?
És ekkor megszólalt egy égi hang:
- De hát már tettem. Megteremtettelek téged.
***
Gábor tapasztalata:
Egy vándor, aki a boldogságot és a tökéletességet kereste egész életében, az útja során eljutott egyszer egy csodálatos völgybe, ahol az erdő közepén egy kis hegyi tó csillogott. A közeli faluban élő emberek azt mondták, ez a hely a mennyország kapuja, és ha valaki kitartóan és jól figyel, akkor itt meghallhatja az angyalok énekét, és egy kis időre bepillanthat a mennyországba.
A vándor úgy érezte, mindenképpen át akarja élni ezt az élményt, és addig fog a tó partján maradni, amíg ez nem sikerül. Letelepedett hát, és ettől kezdve szinte egész idejét azzal töltötte, hogy megpróbálta meghallani az angyali éneket, és meglátni a kaput.
Nagyon figyelt, nagyon koncentrált, de minduntalan megzavarta őt természet mozgása, a napsütés, a felhők elsuhanó árnyéka, a virágok színe. Próbálta behunyt szemmel, de akkor is csak a madarak hangja, a szél zúgása jutott el hozzá, nem az égi ének.
Kitartó volt. Kerek egy évet töltött el a tó partján, de nem járt sikerrel. Be kellett látnia, hogy bármennyire is szeretné, nem képes meglátni a mennyországot. Szomorúan eldöntötte, hogy a következő nap továbbindul.
Az utolsó nap leült a szokott helyére a tóparton, és körülnézett, hogy elbúcsúzzon a tájtól. Rácsodálkozott a körülötte viruló táj szépségére, külön-külön megnézte a tarkálló virágokat. Elmélyülten hallgatta a szél zúgását, a sokszólamú madárdalt, -
– és egyszer csak döbbenten hallotta meg a hangokból összeállva az angyalok énekét.
Ámulva nézett körül, és most már látta mindazt, ami egy éve ott hevert előtte: a mennyország kapuját. És ahogy a szél fodrozta a tó vizét, amelyen szikrázott a napfény, ahogy a felhők árnyéka végigsimította a földet : meglátta magát a mennyországot.
Csak ült, megrendülten, és hosszan nézte a csodát. Aztán fogta a már összecsomagolt holmiját, és visszaballagott a faluba. Vett egy kis földet, és házat épített rá.
Tudta, hogy nem kell tovább vándorolnia. Amit keresett, azt már megtalálta.
***
János felismerése:
Egy remete figyelte, ahogy a szél mindenféle törmeléket sodor a barlangja mellé egy csomóba. Egy napon aztán a barlang oldalán apró forrás buggyant ki, és cseppjeivel öntözni kezdte a szemétkupacot. Hamarosan kis magvak kezdtek el csírázni, és nemsokára virágos, zöld halom lett belőle.
A remete úgy érezte, jelet kapott : az Úr belőle is virágágyat fog létrehozni. Még buzgóbban imádkozott hát, de hiába telt az idő, nem történt semmi.
Hangosan kifakadt hát:
- Ó, Uram, hát mégsem nekem küldted ezt a jelet?
Felhangzott a válasz :
- Dehogynem. De kérlek, a forrásról vegyél példát.
***
Alex ajánlásával:
Egy fiatalember találkozott egy öreg bölccsel, aki nehéz zsákot cipelt a hátán. A fiatal megkérdezte:
- Mondd, mit jelent a megvilágosodás?
Az öreg elmosolyodott, és letette a hátáról a nehéz zsákot:
- Ezt jelenti.
- Értem. És mi lesz a megvilágosodás után?
- Ez – felelte a mester, könnyedén, mosolyogva újra felvette a nehéz zsákot, és cipelte tovább.
***
Benedek ajánlásával:
Élt egyszer egy öreg farmer meg a fia. Egyik nap elszökött az egyetlen lovuk.
- Milyen balszerencse – mondták a szomszédok.
- Majd meglátjuk – mondta az öreg.
Két nap múlva hazatért a ló, és másik három vadlovat hozott magával.
- Milyen szerencse – mondták a szomszédok.
- Majd meglátjuk – mondta az öreg.
Másnap a fiú be akarta törni az egyik vadlovat, de leesett róla, és eltörte a lábát.
- Milyen balszerencse – mondták a szomszédok.
- Majd meglátjuk – mondta az öreg.
Pár hét múlva a hadsereg lerohanta a falut, és elvitték a háborúba az összes hadra fogható férfit. A farmer fiát azonban a törött lába miatt otthon hagyták.
- Milyen szerencse, hogy pár hete elszökött a lovunk – mondta ekkor az öreg.
Jocó ajánlásával: A cinege tanmeséje
Az egyik télen nagy hideg volt. Szegény kis cinege érezte, hogy nem tudja tovább tartani magát a faágon, és dermedten hullott a földre. Már majdnem teljesen kihűlt, amikor arra járt egy tehén, és a hátsójából a tehénlepény pont a kismadárra esett. Ettől átmelegedett, és magához tért.
Bár még nem volt elég erős, hogy kimásszon a tehénlepény alól, de megmenekülése örömére már fütyörészni kezdett. Ezt meghallotta az arra járó macska, odasettenkedett, és kirántotta őt a tehéntrágyából. Meg is ette volna, ha nem ront rá a kutya, aki régóta haragosa volt a macskának.
Így a cinege össze tudta szedni magát, és visszaröppent a faágra.
Tanulság: Nem biztos, hogy ellenség az, aki a fejünkre tojik.
Nem biztos, hogy barát, aki kiránt minket a bajból.
Nem biztos, hogy érdemes kiabálni addig, amíg az ember benne van a pácban.
Az ellenségünk ellensége lehet, hogy nem a barátunk, de azért a segítségünkre lehet.
András kedvenc története arról, hogy balszerencsénket mi magunk okozzuk
Egy súlyosan sérült, hordóba szorult férfi meséli a kórházi felvételnél:
Az egész azzal kezdődött, hogy az építkezésnél a harmadik emeleten sok tégla maradt. Egy gerendára csigát szereltem, kötéllel felhúztam egy hordót, kikötöttem a kötelet. A hordót telepakoltam téglával, majd lementem a földszintre és eloldoztam a kötelet, hogy leengedjem a hordót a földre.
Balszerencsémre rosszul mértem fel a téglák súlyát. A hordó nehezebb lett, mint én, és szélsebesen rántott fel a magasba, miközben görcsösen fogtam a kötelet. Félúton találkoztam a hordóval, ami vállon ütött.
Egészen a gerendáig repültem, bevertem a fejem, az ujjaim pedig a csigához szorultak. Akkor ért a hordó a földre, ahol kiszakadt az alja, a téglák kiszóródtak. Miután most már nehezebb voltam a hordónál, elkezdtem lefelé zuhanni. Félúton megint találkoztam a hordóval, ami nekivágódott a lábamnak. Amikor földet értem, a tégladarabokra estem, és újabb sebeket szereztem. Azt hittem, végre befejeződött a szerencsétlenség, és elengedtem a kötelet. A hordó akkor esett a fejemre.
Tanulság: A balszerencsét mi indítjuk el azzal, hogy rosszul mérjük fel az események súlyát. Aztán fokozzuk a problémát a túlzott ragaszkodással. Végül akkor engedünk, amikor ez éppen nem célszerű.
Hosszú és viszontagságos élet után meghalt egy jámbor ember.
Felkerült a mennyországba, és onnan nézett vissza élete útjára.
Látta a lábnyomait, és azt is, hogy szinte mindig ott volt mellette egy másik nyom is :
Isten végig mellette haladt.
Ám azt vette észre, hogy élete legnehezebb időszakaiban csak egy nyom van.
Odafordult hát az Úristenhez :
- Köszönöm, hogy oly sokszor mellettem voltál, de mondd, miért hagytál magamra a legrosszabb időkben?
- Sosem hagytalak el – válaszolta az Úristen. – Azokban az időkben a vállamon vittelek.
***
Élt egyszer egy ember, aki mindig lázadozott az élete nehézségei miatt.
- Óh, Istenem, add, hogy kisebb legyen a kereszt, amit hordoznom kell!
Egy éjjel aztán álmot látott.
Látta, hogy az emberek mennek életük útján, vállukon cipelve a keresztjüket.
Ő viszont kapott egy angyaltól egy fűrészt, és boldogan levágott egy jó nagy darabot a sajátjából. Így mindjárt könnyebben haladhatott.
Végül elért az út végére, ahol a földi életet egy széles szakadék választotta el a boldog túlvilágtól.
Itt mindegyik ember odafektette a keresztjét a szakadék fölé, és kényelmesen átért a túloldalra.
De az ő keresztje rövidnek bizonyult, így hát az innenső parton rekedt.
Másnap, miután felébredt, többé nem panaszkodott.
***
Élt egyszer egy bölcs kínai császár. Amikor átvette a hatalmat, a birodalmát számos ellenség fenyegette. Megesküdött, hogy egy éven belül mindegyikőjüket el fogja pusztítani.
Alig telt el az év, ott beszélgetett valamennyiükkel a palotája díszes fogadásán.
Az egyik tanácsadója meg is kérdezte:
- Mi lesz így a tekintélyével, felség? Hiszen megesküdött, hogy elpusztítja az ország ellenségeit.
- Dehát meg is tettem – mosolygott a császár. – Nincs egyetlen ellenségem sem: ma már mindegyik a szövetségesem.
***
Két vándor ballagott a sivatagban, amikor az egyikük váratlanul belecsúszott egy régi, kiszáradt kútba. Kétségbeesetten próbált kikapaszkodni, de reménytelennek látszott, a kút túl mély volt. A társa is hiába keresett valamit, amivel segíthetett volna, se egy kötél, se egy faág nem volt a környéken. Távol voltak minden lakott helytől, túl sok időbe tellett volna segítséget hívni.
Egyszer csak a lenti vándor döbbenten tapasztalta, hogy a társa nagy hévvel elkezd rá homokot szórni. Teljesen felháborodott, dühöngött, úgy érezte, elárulta őt a barátja, lemondott róla, el akarja temetni.
Ám egy idő múlva észrevette, hogy a lába alatt gyűlő homokkupacon egyre magasabbra jut. Több órás munkával a társának sikerült annyi homokot leszórnia, hogy a lent álló vándor elérte az alsó téglákat, és sikeresen kikapaszkodott a kútból.
Bár tele volt homokkal a haja, a ruhája, de végre odafent volt.
Leporolta magát, megköszönte a barátja segítségét, és folytathatták együtt az útjukat.
***
| 
