Bali Nóra: ANGYALEMBEREK könyv, 203. oldal
Anna, Péter és Diana látogatása Lucifernél
– Én úgy gondolom, logikusan gondolkodó ember vagyok, és nem túl hiszékeny – mondtam –, de az előző késes mutatványod elég ijesztő volt.
– Azért, mert féltél tőlem, és ezért megijeszthető voltál – felelte Lucifer, és a szeme megint gyanúsan kezdett szűkülni, mint a macskának, amikor egeret lát. – Benned is ott van az ördögtől való, beléd ivódott félelem. Csodálatos! A legtöbb ember, akárcsak te, nem hisz az ördög létezésében, de azért rettentően tud félni tőle! Attól fél, ami szerinte nem is létezik. Aki meg hisz bennem, az folyton el akar pusztítani, aztán csodálkozik, ha visszaütök.
Na jó, azt mondod, nem vagy becsapható. Akkor mondok neked egy nagyon egyszerű rejtvényt. Ez az egyik kedvencem, csak logika kell hozzá, semmi más. – Hátradőlt, de a szemét nem vette le rólam. Éreztem, hogy résen kell lennem. Lágy, mesélő hangon belekezdett a feladványba. – Történt egyszer, hogy három jóbarát betért egy italboltba, és kértek egy üveg bort. Az eladó odaadott nekik egy palackot, és mondta, hogy háromszáz forint lesz. A három férfi összedobta a pénzt, mindegyikük adott egy-egy százast, azzal elmentek. Ahogy kiléptek az ajtón, az eladónak rossz érzése támadt, hátha APEH-ellenőrök voltak, ugyanis az a bor az árjegyzék szerint csak kétszázötven forintba került. Gyorsan utánuk szalasztotta a tanulófiút öt darab tízforintossal, hogy adja ezt nekik vissza. A fiú menet közben látta, hogy a három ember már issza is a bort az utcasarkon, tehát valószínűleg nem ellenőrök, csak szomjasak voltak. Úgy gondolta, ezeknek fölösleges lenne visszaadni mind az ötven forintot, úgysem tudnának rendesen elosztozni rajta. Úgyhogy odament hozzájuk, átadott nekik harminc forintot, húszat pedig megtartott magának, és így mindenki elégedett lett. Az eladó megkönnyebbült, hogy nem az APEH-osok jártak nála. A három vevő örült, mert a kifizetett háromszázból visszakaptak fejenként tíz-tíz forintot, tehát személyenként csak kilencven forintba került nekik a bor. Tehát háromszor kilencven az kettőszázhetven, plusz húsz forint ott lapult a szintén elégedett fiú zsebében, az kettőszázkilencven. Az eredetileg kifizetett háromszázból a még hiányzó tíz forint pedig minden alkalommal az én zsebembe kerül, ahányszor elmesélem ezt a tanulságos esetet. Tehát én is jól járok, igaz?
Elég bután nézhettem rá, mert elvigyorodott.
– Na, mi a véleményed? – Péter felé fordult. – Nem ér segíteni!
– Nem akartam – védekezett Péter.
– Gondolatátvitellel sem!
– Rendben.
Tudtam, hogy nem stimmel az eredmény, de nem jöttem rá, miért nem. Olyan logikusan mondta végig az egészet.
– Ez az! – Lucifer persze olvasta a gondolataimat. – Ez a mai, nagyokos emberiség csapdája. Az, ami logikusan hangzik, az szerintük igaz is. És ez még a jobbik eset, az egyszerűbb emberek ugyanis inkább azt szeretik elhinni, ami szépen hangzik, akkor is, ha abban semmi racionalitás nincs, például a politikusok színes hazugságait. Tudod, azt mondják, durvul a világ – váltott át csevegő hangnemre –, de pár száz éve még egyszerűen megmérgezték, megvakíttatták vagy felnégyelték a politikai ellenfelet, manapság viszont ez szerencsére egyre kevésbé jellemző. Ma azonban nagyon sok értelmes, gondolkodó ember bedől a logikus eszmefuttatásoknak, elemzéseknek, statisztikáknak és tudományosnak tűnő eredményeknek. Ezek mind nagyon okos levezetések, csak téves az irányuk.
Minden jó logikai játék kicsit ördögi: el akar hitetni valamit, ami nem igaz, csavar egyet a valóságon, elrejti a valódit a szavak színes álarca mögé. Ezért, ha átlátod a rejtvény csapdáját, esélyed van arra, hogy észrevedd a mindennapi élet csalafintaságait is. Érdemes a felnőtteknek is olvasgatni ilyen játékos könyveket, mielőtt teljesen begyepesedne az agyuk. Van belőlük jó pár. – Lazán intett egyet, mire színes borítójú könyvek kezdtek el kitárt lapokkal lebegni körülöttünk a szobában, akár a pillangók. – Az egyikben ott van az én kis rejtvényem dolláros, hotelszobás változata, én csak az aktuális helyszínhez igazítottam a történetet. Na szóval, hogyan lett nekem ebből a meséből tíz forintom?
– Fogalmam sincs.
– Mert olyan logikus, ugye? Ha a háromszor kilencven az tényleg kétszázhetven, akkor a többi is biztos igaz.
– Na jó, inkább feladom – mondtam. Annyira szimpla volt a feladvány, hogy egyszerűen nem tudtam belekötni. Biztos, hogy rossz volt az eredmény, de ezzel a pár adattal látszólag nem lehetett volna zsonglőrködni. Nem értettem, hogyhogy nem jövök rá a csapdára.
– Ne add fel ilyen könnyen! Ez az a ráció, amiben egész eddigi életedben úgy hittél, jobban, mint a saját megérzéseidben.
– Mert ez igazolható.
– Jó, akkor igazold, hogy hol számoltam rosszul.
– Nem tudom.
Előrehajolt, és a szeme szúrós lett, majdnem úgy, mint a legelején. Meg kellett erősítenem magam, hogy ne kezdjek el félni tőle.
– Látod, ezért nem tudod még biztosan azt sem, hogy ki vagy te igazán. Mert túl logikusan akarsz gondolkodni, és abba nem férnek bele se az angyalok, se az ördögök, se a többi különlegesség. Pedig ezek mind itt vannak a szemed előtt. Az viszont, aki valóban vagy, nem tud eléd lépni, neked kell megtalálnod ott belül, magadban. De ha beleragadsz a régi gondolkodásmódodba, akkor nem fogsz tudni élni ebben az új világban. Ha a külső, látványos problémát nem találod meg, akkor hogy vennéd észre a rejtettet? – Komolyan nézett rám, majd váratlanul elmosolyodott. A szeme már kedvesen, sőt huncutul csillogott. Éreztem, hogy ezt a próbát kiálltam. Megkönnyebbültem. – Na, tíz forintért megmondod? – Elém tartotta a tenyerét, amin ott fénylett egy régi típusú tízes.
Elnevettem magam, ahogy eszembe jutott a gyerekkorom kedves rajzfilmje.
– Ez Mézga Aladár szövege volt, de neki csak egy forint kellett!
– Na, itt egy tízes, legyél te is olyan okos – mondta vidáman.
Az előbb még görcsösen próbáltam megfejteni a rejtvényét, és nem sikerült. Hiába gondoltam újra azt a pár számítást, amit végzett, egyértelmű volt, hogy igaza van, miközben tudtam, hogy ez lehetetlen. Most viszont, ahogy felszabadultabban kívülről néztem a történetet, és ezzel elszakadtam attól a gondolatmenettől, amin Lucifer vezetett, pofonegyszerű volt a megoldás. Becsapott, de végre rájöttem, hogyan csinálta.
Látta rajtam, hogy megvan az eredmény, és elégedetten dőlt hátra a fotelban.
– Józan paraszti ész – mondta, és feldobta a pénzérmét a levegőbe. – Akkor esel bele a csapdába, amikor hagyod, hogy a másik ember irányítsa a gondolkodásodat. Jó logikával bármit be lehet bizonyítani, azt is, hogy a fehér fekete, vagy fordítva, kinek mi tetszik. A józan paraszti ész képes kívülről látni magát a problémát, és ezzel együtt a megoldást is. – Elkapta az érmét, ami egész eddig ott pörgött előtte. – Tessék, megérdemled. Szerencsepénz – és a markomba ejtette.
Megnéztem az ezüstösen fénylő érmét. Az egyik oldalán a régi fajta tíz forintos veret volt, de a másik felén a Szabadság-szobor helyett egy kalapos, bajszos férfi szelt meg egy szép kerek kenyeret. Nem láttam még ilyen pénzt.
– Ezt honnan szerezted? – kérdeztem.
– A ti Nemzeti Bankotokban vásároltam. Szeretem a pénz szagát, és ma reggel benéztem oda, mielőtt jöttetek. Ez egy 1983-as FAO-emlékpénz. Gondoltam, jó ajándék lesz neked, hogy emlékeztessen arra: amíg van józan eszed, lesz szelni való kenyered.
Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu
|
