Bali Nóra ANGYALEMBEREK (részlet a regényből)
A beszélgetés folytatása az Angyalember Központban
2005. május 9. Budapest, Nap utca
Egyetértettem Péterrel, bár magamban hozzátettem azt is, hogy egy fogyatékoson legalább látszik, hogy van vele valami gond, de a normálisnak kinéző emberek közül sosem lehet tudni, hogy melyikük milyen sérülést rejteget magában, és mikor robbant fel egy lelkében cipelt pokolgépet. A téma viszont érdekelt, örültem, hogy ilyenekről beszél. Láthatta, hogy mennyire figyelek, ezért folytatta a magyarázatot:
– Az angyalemberek másik jellegzetes csoportjához tartozók a testi fogyatékosok között vannak. Ők azok, akik földi mércével mérve is nagyon értelmesek, sőt gyakran zseniálisak, de még nem képesek jól felépíteni vagy irányítani a fizikai testüket. Közéjük tartoznak sokan azok közül is, akik egészségesen születnek, és valamilyen balesetben sérülnek meg. Elsősorban azért, mert nem tudják megvédeni a testüket, olyanok, mint a tapasztalatlan kisgyerek, aki nem tanult meg jól esni. De az is előfordul, hogy túlzottan belemerülnek az anyagi világba, és emiatt egyszer csak szükségük lesz erre a fájdalmas fizikai leckére. Ennek a segítségével visszatalálhatnak elveszített önmagukhoz, hogy újra hangsúlyossá váljon a szellemi részük, és azt tegyék végre, amiért igazából jöttek. Ha sikerül jól megélniük a helyzetüket, akkor mások számára is példát mutatnak, és sokkal jelentősebb hatást gyakorolnak az emberekre, mint korábban, egészségesként.
A legújabbak csoportjába azok tartoznak, akik fizikai és szellemi szinten is egyformán sérültek. Szinte mindegyikőjük nagy energiájú angyalember, aki vállalja még ezt a kínkeserves ittlétet is azért, hogy az energiájával a Földön lehessen most, amikor fontos változások zajlanak. Még nem képesek beleszületni se testi, se szellemi szinten az emberi világba, túl magas a rezgésük, de fontosnak tartják azt a töredéket is átadni, ami valahogy áthozható. Szenvednek, nem tudják irányítani se a testüket, se az érzelmeiket, nem jöhet át a szellemiségük, mégis itt vannak. Néha dühösen rácsapnak a belső irányítópultra, dühöngnek, rombolnak, de mégis itt akarnak lenni. Ügyetlennek látszanak, pedig csak az a bajuk, hogy eddig modernebb járművük volt, és az alkatuk miatt nehezen elérhető számukra a sebváltó meg az index. A kocsijuk össze-vissza kanyarog, zavaros jelzéseket ad le, miközben egy képzett pilóta ül a volán mögött, aki azért nem ismeri a kuplungot, mert a magassági kormányhoz nem kellett.
Eszembe jutott valami, megkérdeztem:
– Régen is születtek sérült emberek, ők is ebbe a csoportba tartoztak?
– Nem, ők többnyire még nem angyalemberek voltak, csak olyanok, akik valamiért nem tudtak vagy nem akartak teljesen belépni az életbe. Vagy azért, mert érzékenyebb, sérülékenyebb lélekkel rendelkeztek, mint az átlag, vagy pedig súlyos előző életbeli terheket, múltbeli sebeket cipeltek magukkal. Ma viszont már nagyon fontos különbség, hogy a sérültek nem büntetésként, nem vezeklésként születnek ilyen adottságokkal, és nem valamilyen múltbeli bűn nyomja őket, se a családot. Épp ellenkezőleg, az a gondjuk, hogy még alig éltek itt, és azért lesznek sérültek, mert fejlettebbek annál, mint amit most meg tudnak élni. És azért választják azt a családot, mert alkalmasnak tartják arra, hogy ilyen állapotban is beletartozzanak.
– Akkor ebben a Központban sérült emberekkel foglalkoztok? – kérdeztem.
– Nem, mi nem segítők, hanem tanítók vagyunk. Nem a már létező gondokkal foglalkozunk, hanem szeretnénk időben megelőzni a kialakulásukat. Ez egy felkészítő tanfolyam a Földre születés előtt. Ez a hely főleg olyanok miatt jött létre, mint amilyen Krisztina és a barátnője. Nekik a gyakorlati idő alatt még nincs különösebb problémájuk a test és a szellem kapcsolatával, mert ez csak egy ideiglenes földi ruha rajtuk. A legfőbb gondjuk az, hogy nem ismerik ezt a világot, naivak, hiszékenyek, álmodozók. Eleinte nincs semmi veszélyérzetük, aztán ha mégis találkoznak valami gonddal, akkor nagyon megijednek, és szorongóvá válnak. Magukba zárkóznak, kimenekülnek az életből, és így nem képesek hasznosítani a bennük levő képességeket. – Ahogy Péter belemerült a magyarázatba, a hanghordozása tanító bácsissá vált. Gábor szenvedélyességével szemben az ő beszéde inkább lassúbb lett, a fontosabb mondatok után rövid szünetet tartott, rám pillantott, hogy értem-e, és csak aztán folytatta. – Ha ilyen szellemi hozzáállással születnek meg, akkor nemcsak lelki, hanem fizikai szinten is sérülékenyek lesznek a fertőzésekre, különféle allergiákra, és minden olyan betegségre, ami azt jelképezi, mintha nem erre a világra valók lennének.
Van olyan ember, aki allergiás a vízre, vagy a napfényre, vagy olyan törékenyek a csontjai, hogy nem tudják megtartani a testét. Van, akinek egy egyszerű érintéstől felhólyagzik a bőre. Mivel az ember testi felépítését a szellemi része irányítja, azok, akik nem tudják pontosan, hogy hova is készülnek, súlyos tévedéseket követhetnek el, és közben a magukkal hozott értékes képességeik is elveszhetnek. Sajnos gyakran betegszenek meg daganatos betegségben, mert a testük harcba száll az angyali részükkel, és ha nem sikerül egyensúlyba hozni a két oldalt, akkor korán el is kell hagyniuk ezt a világot.
– Biztos láttál már tévériportot a leukémiás gyerekekről – szólt közbe Gábor. Bólintottam, felrémlettek előttem a sápadt, nagy szemű, komoly arcú kisgyerekek képei a rácsos ágyak között. – Szinte mindegyikük angyalember. Csodálatos adottságokkal, teljes szellemi érettséggel születnek, de a testük túl idegennek, ellenségnek érzékeli a lelküket, és önpusztításba kezd. Sajnos éppen azokon nem segít semmilyen terápia, akik a legkülönlegesebb képességekkel rendelkeznek. Azoknak, akik képesek elengedni magukból egyes szellemi értékeket, és sikerül egy kicsit hétköznapibbá válniuk, nagyobb az esélyük a gyógyulásra. De ez nagyon kemény belső feladat, olyan, mintha le kellene vágniuk magukból egy darabot, megcsonkítani a legértékesebb részüket azért, hogy életben maradhassanak. A daganatos gyerekek, vagy a különleges immunbetegségekkel küzdők nagy többsége angyalember. Ha felgyógyulnak, sokan lesznek közülük tudósok, művészek, vagy a társadalomra hatni tudó sikeres szakemberek. Itt van a sarkon a Tűzoltó utcai gyermekklinika, ahol sok ilyen gyereket láthatsz. De azok is csodálatosak, akik őket kezelik, mert ezeken az osztályokon, pár kivételtől eltekintve, csak angyalemberek tudnak tartósan dolgozni, egy átlagember gyorsan kiég és elmenekül innen. De akik képesek kapcsolatba kerülni azokkal a láthatatlan energiákkal, amelyek körülveszik ezeket a gyerekeket, felejthetetlen élményeket kapnak tőlük.
Megdöbbentett, amit hallottam. Nekem is feltűnt ezeknek a gyerekeknek az érettsége, és ezek szerint lehet, hogy nem a súlyos betegség teszi felnőtté őket, hanem azért betegszenek meg, mert a koruknál jóval fejlettebbek. Belegondoltam, vajon anyaként mit éreznék, ha születne egy különleges gyermekem. Az öröm mellett ott lenne bennem az állandó aggodalom, vajon hogyan fog tudni alkalmazkodni ehhez az élethez.
Péter szólalt meg, a hangja halk volt és komoly, mint aki sokat gondolkozott már erről:
– Tudod, manapság számos gyerek van, akiről a környezetük azt mondja, hogy olyan, akár egy angyal. Az új nemzedékben már nagyon sok az angyalember. De ők azok, akiknek nagy esélyük van arra is, hogy fiatalkorban súlyosan megbetegedjenek, balesetet szenvedjenek, vagy rossz szándékú emberek áldozatai legyenek. Elveszíthetik az ártatlanságukat, súlyosan sérülhetnek, vagy meg is halhatnak, mert nem elég gyanakvóak ezzel a világgal szemben. Vannak időnként nagy port felkavaró gyerekgyilkosságok, amikor csak egyszer hagyják magára az ilyen gyereket, és azonnal megtörténik a baj, mintha lesne rájuk egy gonosz erő, és az alkalomra várna, hogy lecsaphasson.
Ez a világ fekete-fehér, mindig ott van a másik oldal is, nem lehet kiküszöbölni. Mindenki, aki nagyon fehér, nagyon világít, odavonzza magához a sötétséget. Aki nagyon naiv, aki nagyon jó, az nem képes megvédeni magát, mert fel sem merül benne, hogy bárki bánthatná. És ehhez kevés a szülői jó tanács, mert az eseményeket nem a gondolataink, hanem az érzéseink vonzzák be. Hiába tudja egy gyerek, hogy nem szabad szóba állnia idegennel, ha a lelke mindenkivel rokonságot érez, és bárkihez nyitott szívvel fordul. Ez a nyíltság hatalmas kockázat akkor, amikor még védtelen az ember. Felnőttként majd fontos feladat lesz ezt megtanulni, de gyerekként veszélyes így élni. Még a leggondosabb szülő sem vigyázhat minden pillanatban rájuk, egyszer mindenképpen önállósulniuk kell.
Miattuk indítottuk el ezt a felkészítő programot, gyakorlati oktatást. Ez pár éve jutott eszembe, amikor rövid időn belül több nagyszerű gyerek halt meg, betegségben, balesetben és bűntényben is. Majdnem egy teljes angyalember nemzedék fordult vissza, mert túl tiszták voltak ehhez a világhoz. Én is dühöngtem, akárcsak Gábor, és tehetetlennek éreztem magam. Tudtam, hogy idelent már nem állhatunk mindig ott mellettük, de kitaláltam ezt a módot arra, hogy előtte megtaníthassuk őket a legfontosabb szabályokra. A Tanács is jóváhagyta, és azóta már a világon több helyen működnek ilyen Központok. Látszólag egyszerű módszer, egy rövid felkészítés, pár gyakorlati információ csupán, de az itt szerzett tapasztalat később életeket menthet. És ez jó. – Elhallgatott.
Mindannyian csöndben ültünk. Megéreztem, hogy Péter nyugalma, könnyedsége vagy az előbbi, a lányokkal szembeni szigorúsága mögött hatalmas gyengédség és védeni vágyás van. Mintha a páncél mögött egy pillanatra megláttam volna a lelkét. Nem néztem rá, könnyes lett a szemem, nem akartam, hogy észrevegye, hogy meghatódtam.
Gábor szólalt meg, kissé hangsúlyozott vidámsággal:
– De arra is alkalmas ez a Központ, hogy itt bárki jól érezze magát, és például leblokkolt működésű Könyvtárosokat vendégül láthassunk. – Mindenki nevetett, az olaszok is.
Oldottabb lett a hangulat, az egyik fiú felállt, a polcokon kezdett keresgélni, a lány a CD-lejátszót kapcsolta be. A hangszórókból madárcsicsergés és vízcsobogás hallatszott, majd megszólalt egy szép, lágy zene. Nekem azonban maradtak még kérdéseim.
– Végül is kiket tanítotok itt?
Péter válaszolt:
– Olyanok jönnek ide, akik már készülnek a földre születésre, de még nem voltak sosem idelent. A kezdeti időszakban még gyakran eltévednek ebben a világban, bajba kerülnek a naivitásuk miatt. Mivel a testük nem valódi, fizikailag nem sérülhetnek. Olyasmi ez, mint a szimulátoros repülés a pilótáknak. Azért, hogy lelkileg se sérüljenek túlzottan már az elején, probléma esetén használhatják a Szivárványkaput, de az a feladatuk, hogy erre minél kevesebbszer kerüljön sor, és kényelmes megoldásként, lustaságból nem közlekedhetnek rajta. Ezért nem örültem neki, amikor Krisztina és Melinda már megint a könnyebb utat választották, és amikor azt hitték, hogy eltévedtek, egyszerűen kimenekültek a helyzetből, ahelyett, hogy egy kicsit gondolkoztak volna.
– Mi ez a Szivárványkapu?
– Egy átjáró a földi síkok között. Olyan, mint egy örvény, ami ide szippantja az embert, ha kilép a saját háromdimenziós helyéből. A szivárványmintás szőnyeg a fogadóterület, oda érkezik. A Tanácsban is van egy ugyanilyen hely. Mi is használjuk, ha gyorsan akarunk odaérni, de általában emberi módon, a saját lábunkon szoktunk járni. A többségünk egyébként segédeszköz nélkül is át tud lépni egy helyről bármely másikra, csak az egy kicsit nagyobb koncentrációt igényel, mint a kapun át közlekedni.
Mindezt úgy mondta, mintha valami teljesen hétköznapi dologról beszélne. Én azonban az alapokat nem értettem.
– Ez nekem még mindig bonyolult. Magyarázd végre el, hogy mi ez az angyalember dolog!
– Na jó, leegyszerűsítem. Vannak emberek, és vannak angyalok. Ha a kettő egyszerre van egy testben, az az angyalember. Ennyi az egész – és nézett rám azzal a csibészes mosolyával. – Érted?
– Nem – vágtam rá dühösen. Utálom, ha tudatlannak látszom, de ez a helyzet már nagyon zavart. Eddig rábólintottam arra is, amit nem tudtam felfogni, de most már tisztában akartam lenni vele, hogy kik is ők igazán. – Az angyalokban nem hiszek, vagyis eddig egyáltalán nem hittem, de tegyük fel, hogy vannak. De hogy kerülnének bele egy emberi testbe?
– Jó, akkor nézzük kicsit tágabb szintről. Van az anyagi világ, ez a Föld, ahol élünk, és van a szellemi sík, ahol az angyalok és az istenek léteznek. Eddig elfogadható?
Megrántottam a vállamat. A szellemi világ ugyanúgy hihetetlen volt eddig számomra, mint az angyalok léte, de ha számba veszem, hogy mennyi lehetetlen dolog történt velem az elmúlt órában, amiket eddig elképzelni se tudtam, azzal az erővel ezek is lehetnek valóságosak.
– Mondjuk, hogy igen – feleltem.
Gábor kényelmesen elnyúlt a szőnyegen, és a könyökére támaszkodva csöndes mosollyal figyelt minket. Az olaszok halkan beszélgettek egymás között. Péter most megint a tanító bácsis hangsúlyával, lassan magyarázott, mint egy alsós gyereknek.
– A két világ között mindig volt összeköttetés, de manapság már olyan közel kerültek egymáshoz, hogy bizonyos formákban össze is olvadhatnak. Az ember az elejétől kezdve nagyon fontos tényezője ennek a folyamatnak, rajta keresztül tud a legjobban kapcsolódni a két oldal. A hagyomány szerint minden embernek van egy őrzőangyala, illetve egyes nézetek szerint több angyal is van körülötte, akik segítik őt. Tehát az ember, aki kiemelkedett az anyagi világból, szoros közelségben él az angyalokkal. A fejlődése során egyszer csak képes lesz érzékelni a körülötte levő szellemi világot, aztán pedig elér arra a szintre, amikor a rezgése, a fejlettsége már nagyon hasonló az angyalokéhoz. Ekkor az a szellemi energia, ami eddig angyalként, különálló lényként létezett, képes összeolvadni az emberi tudattal.
Egy köztes létező jön létre: van teste, nagy érzelmei és hibái, mint az embernek, és van nagy szellemi ereje, különleges képességei, mint az angyalnak. A rezgésszintnek megfelelően különböző fejlettségűek lehetnek. A többségük tudatában az angyali rész az irányító, hacsak valamilyen korai sérülés miatt el nem temeti ezt az oldalát. Ám ahhoz, hogy az illető tudja is magáról, hogy kicsoda, fel kell ébrednie a mindennapi életben is. A gyerekek még emlékeznek rá, honnan jöttek, de ez olyan, mint a csecsemőkori lépőreflex, ami természetes módon elmúlik a felnövekvés során, hogy aztán később az ember tudatosan tanuljon meg járni. Ez a tudatosság hiányzik ma még a többségünknél, de ez az, amit nem szabad kívülről erőltetni. Az a jó, ha egy gyerek önmagától tanul meg járni, akkor lesz kiegyensúlyozott a mozgása. Mivel kevesen élnek valóban éberen, nem sokan vagyunk, akik az angyali képességeinket olyan látványosan használjuk, hogy falakon járjunk át, vagy gondolatokat olvassunk. De szerencsére napról napra többen leszünk – és összenevettek Gáborral.
– És akkor mindenki a saját őrzőangyalával olvad össze? – kérdeztem.
– Nem, ez ennél bonyolultabb. Az őrzőangyal csak az a szellemi lény, aki legközelebb áll az emberhez. De bármelyik más, a földi világ rezgéséhez közelálló angyal is választhat olyan testet, amelynek az emberi tulajdonságai hasonlóak az ő szellemi adottságaihoz, és beleszülethet. Ők azok, akik valóban nagyon különlegesek, és szinte semmilyen tapasztalatuk sincs erről a világról, mert még annyit se ismernek belőle, mint azok, akik legalább kívülről szemlélve végigkövettek egy emberéletet. Nekik nagyon hasznos ez a felkészítés, amit ebben a Központban csinálunk. Krisztina és Melinda is azok közé tartozik, akik korábban csak szép képeket láttak erről a világról, és azonnal hatalmas vágyakozás ébredt bennük, hogy ezt meg akarják tapasztalni. Valóban tudnának segíteni a Földnek, de ehhez kell még egy kis tanulás.
– És az ilyen embereknek akkor nincs őrzőangyaluk?
Péter elismerően nézett rám:
– Nagyon jó kérdés, ugyanis ez az egyik legnagyobb problémánk. Azoknak az angyalembereknek, akik a saját őrangyalukkal olvadtak össze, nemcsak a gyakorlati földi tapasztalatuk hiányzik, de szellemileg is védtelenek, mert nincs különálló, kívülről segítő tanácsadójuk, védelmezőjük. Az angyali oldal miatt kevés bennük a természetes életösztön, gyakran nincsenek tisztában a földi veszélyekkel, és mivel a szellemi részük is itt van az anyagi síkon, nincs, aki figyelmeztesse őket.
Azok, akik valamilyen fontos feladattal jönnek, általában kapnak angyali testőröket, hogy megóvják őket, de ők inkább a kivételek. Hiszen azért születünk meg, hogy próbára tegyük a képességeinket, és nincs valódi értéke annak az ugrásnak, ahol a biztosítókötél védi az embert. Tehát egy-egy fontos feladat érdekében vigyázhatnak egyesekre a segítő angyalok, de a többségnek egyedül kell boldogulnia. Ezeket a testőröket gyakran érzékelik még a kisgyerekek, és szoktak velük kommunikálni, jókat játszanak a szellemi barátaikkal. Van, akinél ez a védelem később is megmarad, ha valóban nagy értéket jelent az a képesség, amit hozott magával, de a legtöbbünknek felnőtt korban már egyedül kell boldogulnia.
Van olyan is, aki leválasztja magáról a saját szellemi oldalát, különálló részként érzékeli, aztán nagyszerűen kommunikál az angyalával, és nagyon boldog tőle. Csakhogy ez az angyal már nem felülről, nem a szellemi síkról adja a tanácsokat, hanem vele együtt a testben van, ezért már nem tévedhetetlen, és elvakíthatja őt is az anyagi világ. Az ilyen ember valójában önmagával beszélget. Ez még nem olyan nagy baj, csak akkor lesz belőle probléma, ha fenntartás nélkül mindent elfogad, amit az angyali része mond neki, és a meglévő józanságát is elveszíti. Ez az a helyzet, amikor vak vezet világtalant, és ilyenkor elég nagy gödrökbe lehet belezuhanni. A másik gond pedig az, hogy eközben különállónak érzékeli a saját angyali részét, tehát a kettősséget hangsúlyozza az eggyéválás helyett, amiért valójában megszületett.
Az angyali síkon mindannyian szoros kapcsolatban állunk egymással, halljuk egymás gondolatait, de a többségünk ma még az emberi testbe születve megsüketül a testvéri szellemi hangokra valahogy úgy, mint amikor bedugul az ember füle a gyors vízbemerülésnél. Ezért ezen a téren is nagyon sebezhetőek vagyunk. Minden angyalember vágyik erre a kapcsolatra, ezért sokan görcsösen próbálnak ráhangolódni bármilyen hullámhosszra, hogy ne a süket csöndet hallják belül. Vannak, akik állandó külső zajokkal próbálják elnyomni ezt a kínzó hiányt, mások pedig mindent megtesznek azért, hogy valamilyen spirituális módszerrel ráhangolódhassanak a régi adókra. Ők gyakran kritika nélkül bármit elfogadnak, a legvadabb dolgokat is elhiszik, ha az a vágyott szellemi síkról szól, és nem gondolnak arra, hogy ott is milyen sokféle rádióadás létezhet. Ráadásul a durvább frekvenciák nagyobb hangerővel szólnak, könnyebb meghallani őket, mint a harmonikus hazai hangokat. Sok angyalember esik csapdába abban a köztes sávban, ahol az anyagi síkról távozó lelkek leragadnak, és kétségbeesetten próbálnak kapcsolatban maradni a földi világgal. Ez a szellemek, a kísértetek világa. Ők bármire képesek, hízelegnek, szépeket mondanak, vagy ha kell, fenyegetőznek, rémisztgetnek is, csak hogy megmaradjon a kötődés köztük és az élő ember között. Közben lassan belevonják őt a saját kísértetvilágukba. Nagy itt a hangzavar, mindenki találhat olyan adót, ami az ő személyiségére rezonál. Ez olyan, mint egy csapda, beleesni könnyű, egy kis kíváncsiság is elég hozzá, de nehéz belőle kikeveredni.
– Ez a horrorfilmesek igazi aranybányája – vetette közbe Gábor. – Ugyanis az, amit fantáziának hiszünk náluk, valójában egy ablak erre a világra, jó esetben csak ablak, és nem ajtó. Mert aki belép ide, az már nem írja, hanem éli a horrort, és aztán gyakran erős gyógyszerekre van szüksége, hogy elfojtsa azt a képességét, amivel érzékeli ezt a világot. Ezzel persze önmagából is sokat fel kell áldoznia. Bizony, ha krokodilt simogat az ember, a karjával fizethet az élményért.
– Nagy veszély még a Másik Oldal csábítása – folytatta Péter. – Ez viszont már kőkemény üzlet, valamit valamiért. Sok értékes információt, sőt különleges képességeket kaphat az ember a túloldalról, de magas az ár is, mert a szellemi tisztességét kell adnia érte. Gyakran megkötik ezt az üzletet azok, akik nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy az angyali részüket értékesnek lássa a világ, és csodálat vegye őket körül, ha már egyszer lejöttek erre a Földre. Ők lesznek aztán azok az időlegesen nagyhatású tanítók, látszólagos szent mesterek, alkalmi csodatévők, akik körül mindig ott kavarog valami szürke köd, és egy idő után zűrös dolgok derülnek ki róluk. De általában akkorra már jó sok embert összezavartak a saját kusza energiáikkal, és begyűjtötték az adományokat a Másik Oldalnak.
– Mi az a Másik Oldal?
– A világ másik fele. Ahol van világosság, ott természetesen van sötétség is. Ha vannak angyalok, akkor vannak ördögök is. Mindig van másik oldal. Ha valamit gondolok, az a saját szemszögemből nézve lehet jó, de mindig van ellenkező nézőpont is. Vannak tehát angyali emberek, és vannak ördögi emberek is. De róluk sokkal több az információ, mese, történet. Démonokról, vámpírokról, farkasemberekről rengeteg könyv vagy film készült. A világos oldalon viszont eddig szinte csak az angyalok és az istenek voltak a tündérek mellett. Hát most ez az oldal is kibővült, és kellően színes lett.
– Szivárványszínű – tette hozzá Gábor.
– Igen. Sokféle angyalember van. Aztán élnek köztünk olyan lelkek, akik turisták, látogatók itt, más világból jöttek, és általában jó szándékkal, tanulmányúton vannak nálunk. De vannak, akik a saját romló világukból menekülnek, kémkednek, vagy nálunk bujkálnak a tetteik következményei elől. Pontosan úgy, akárcsak a különböző nemzetiségű, hétköznapi földlakók.
Kezdtem teljesen összezavarodni.
– Végül is hányféle ember él ezen a Földön?
– Hát jó sok variáció van, legalább nem unalmas ez a világ – mondta Péter, azzal felállt és a kezét nyújtotta, hogy engem is felsegítsen. – De erről még beszélhetünk útközben is, most induljunk, Zsuzsa már vár bennünket.
Gábor is felállt, elköszöntünk tőle és az olaszoktól is. Kiléptünk a lakásból, lementünk a lépcsőn, ki az utcára. A kapu előtt Péter felnézett az ablakra, ahonnan piros kispárnáján könyökölve Sanyi még utánunk integetett széles mosollyal:
– Sziasztok, vigyázzatok magatokra!
– Szia, majd vigyázunk – intett vissza Péter. Én is felemeltem a kezem, jólesett Sanyi kedvessége.
Kisétáltunk a Mester utcához, beszálltunk a narancsillatú Mazdába. Péter kikanyarodott a Nagykörútra, és miközben elengedte a járókelőket a zebrán, folytatta a magyarázatot.
– Sokan élünk ezen a Földön, és sokfélék vagyunk. Ránézésre mindenki ember, de nincs köztünk két egyforma. Nézd – mutatott egy alacsony, keleti arcú nőre –, ő Kínából jött. Az a másik Angliából, ott megy két német turista. Ők pedig afrikai diákok. A többiek közül az egyik egyetemi tanár, a másik gázszerelő. Ott egy idős néni, itt egy anyuka babakocsiban tolja a pár hónapos babáját. Nagyon sokszínű az emberi világ, de ugyanilyen változatos a szellemi származásunk is. Ők ott: emberek. Az a fiatal pár: mindketten angyalemberek. Az a fekete pólós fiú a Másik Oldalhoz tartozik. Az a magas férfi a Szíriuszról jött, az a szőke lány pedig a Plejádok egyik csillagáról. Van köztük, aki nagyon sokat tud a szellemi világ szintjeiről, csak nem beszél róla, van, aki csak belül érzi, ki is ő igazán, de a tudata nem foglakozik a témával, és van olyan ember, aki nagy szellemnek álmodja magát, pedig csak a képzelete játszik vele, vagy a Másik Oldal próbálja elcsábítani.
A járókelők elfogytak, Péter sebességbe tette az autót, és gurultunk a kocsisorban. Még mindig nem teljesen értettem, miről van szó, mi is ez az új élet, amibe belecsöppentem, de amit eddig láttam belőle, az határozottan tetszett. Bár a fejemből hiányzott egy halom létfontosságú, rólam szóló adat, közben tele lett egy csomó, egyelőre teljesen rendezetlen információval.
(folytatás a következő fejezetben)
Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu
|
