|
Beköszöntő
2008.09.28. 23:31
MI VAGYUNK azok, akiket keresel? Mi vagyunk a kalandtúrát vállaló csapat. MI, AKIK ITT VAGYUNK, mi szólunk Hozzád. Ha itt vagy, ha ezt olvasod, akkor közöd van hozzánk: ismerős, barát, vagy pedig közülünk való vagy. És lehetsz még ellenfél is, mert a Másik Oldalon is állnak emberek, hogy érdekesebb legyen ez a földi kaland.
Ha olvasod ezeket a sorokat, akkor már kapcsolatban vagy velünk. Ha ez az érzés majd megérint, felkavar, kíváncsivá tesz, vagy megijeszt, akkor jó. Akkor tényleg helyben vagy.
Mi vagyunk a kalandtúrát vállaló csapat. Színes társaság vagyunk, sokféle ember lett belőlünk, szerte a világon. Vannak köztünk, akik már felébredtek, vannak ébredezők és mélyen alvók is. De a csapatból elég sokan vagyunk már ébren ahhoz, hogy megszólalhassunk, és meghallhassuk egymást. Rádióadásokat küldünk ki a világba, és figyeljük a visszhangokat.
Mi valójában Egyek vagyunk. Egy közös tőből váltunk szét, hogy behálózhassuk ezt a világot.
Persze az egész világ az Egyből lett, és minden szellemi létező is egy közös magból ered, de amiről most beszélünk, az már egy későbbi állapot.
Mi egy lényként éltünk.
Gondolj bele, emberként Neked is hányféle részed van, gyermeki és felnőtt, komoly és vidám, ellentmondásos gondolatokkal és érzésekkel telve te is sokféle vagy.
Egy másik világban MI is egyek voltunk. Egy nagyon sokoldalú létezőként éltünk. És meg akartuk élni ezt a sokszínűséget, de az a magas szintű szellemi világ túl egyértelmű volt nekünk. Túl unalmas.
És akkor megtaláltuk ezt a bolygót!
Van, aki úgy emlékszik közülünk, hogy ezt a gyönyörű és izgalmas világot mi teremtettük meg. Lehet, de még nem ébredtek fel elég sokan ahhoz, hogy minden emléket megtalálhassunk ehhez. Az biztos, hogy közös elhatározással szétváltunk, hogy minél többet megtapasztalhassunk ebből a világból. Így lett belőlünk férfi és nő, úr és szolga, bátor és félénk, jótét lélek és gazember is. Hiszen csak egy jó játék volt!
De egyre komolyabbá vált, és MI egyre jobban beleragadtunk. Aztán elvesztünk benne.
És most újra ébredezünk.
Egyre többen emlékszünk arra, kik vagyunk.
És ahogy sorban ébrednek fel a társak, úgy lesz egyre változatosabb a múltunk. Ahogy rakosgatjuk össze a darabkákat, időnként egymásnak ellentmondó részleteket találunk. Aztán mindig kiderül, hogy egy tágabb nézőpontból mindegyik igaz. Ha innen nézem piros, ha onnan, akkor zöld, és aztán rájövünk, hogy azért, mert a valóság jóval színesebb, mint ahogy előtte gondoltuk.
Most az egyik részünk ébredezik. Az egyik csoport, amelyik itt és most megtalálta a hangszórót a rádióján. De a világ más pontján mások is ébrednek, akik látszólag egész mást mondanak. De MI már látjuk, hogy ők is a MI részeink voltak egykor. Most még külön-külön ébred a száj, a szem, aztán majd összeáll a fej, és találkozhat a karokkal, a lábakkal, a törzzsel, és egyszer újra összeérhetünk. Már sokkal tapasztaltabban, mint egykor, amikor szétváltunk.
Beszélni fogunk majd arról, mire figyelj, miről ismerheted majd fel, hogy Te is ébredsz. És ha felébredsz, majd emlékezni fogsz, melyik csapatba tartozol. És aztán szabadon dönthetsz is, hogy hova akarsz tartozni.
MI, AKIK ITT VAGYUNK, és akik most beszélünk Hozzád, a Vízöntő kor csapatához tartozunk. Saját döntéssel, szabadon jöttünk ide, a kaland kedvéért.
A másik csapat, a Halak korhoz tartozók, segíteni jöttek. Ők úgy érezték, muszáj jönniük, mert megszakad a szívük, ahogy látják az emberi világ szenvedését. A két csapat egymás testvére. Rokonok vagyunk, de különbözőek. És vannak még sokan mások is.
Ha testvér vagy, akkor vannak közös emlékeink, érzéseink is.
Minden ember legmélyebb érzése az elveszettség, mert a mindenkiben ott levő szellemi mag a testben elvesztette a kapcsolatát a saját világával. De bennünk ez az elveszettség még erősebb, mert mi emlékszünk arra, amikor még „megvoltunk”. És ahhoz képest kevés ez a lét, nem elég az, amit ez a világ adhat. A hiány ott van bennünk születéstől kezdve. Mindenki máshogy próbál ezzel a belső űrrel megküzdeni: elfojtja az érzést vagy belemerül és szenved, pótcselekvésbe menekül, vagy folytonos keresésbe. De belül nagyon hiányzik valami.
Erre a hiányra a Halak-testvérek megtalálhatják a hitet. Nekik van egy erős kapaszkodójuk, mert ők nagyon hittek abban, hogy helyes ide jönniük. Ezért, ha megtalálják azt a módot, amivel segíthetnek másoknak, akkor biztonságot is találnak.
De minket a szabadság hozott ide, és a szabadságban nincs semmi biztos. Ha jót teszünk, az sem ad értelmet az életünknek, csak egy rövid időre elfelejteti a hiányt, mert legalább azt látjuk, hogy másnak jobb lett. De a kétség és a bizonytalanság újra megjelenik.
A Halak kor csapatának van egy „Főnöke”, egy szerető szülője, aki megdicséri, megsimogatja, vagy ha kell, megvigasztalja őket, és irányt mutat, ha nagyon eltévednének.
Mi „szabadcsapat” vagyunk. Nincs főnökünk. Már felnőttként akarunk élni. A Vízöntő kor istene ránk bízta, mit akarunk kezdeni az életünkkel. Ránk bízta, hogy belül találjuk meg a saját istenünket – és az lesz majd Ő, akit mi szabadon megteremtünk magunkból.
Ez azért elég nehéz feladat.
A Halak csapata már korábban felébredt, elég sok segítséget is kapott hozzá, és sokan haladnak egyre biztosabban az útjukon. Mi pedig vágyakozva nézzük őket, de nekünk valahogy nem jön be az ő tanításuk, nem sikerül az ő mesterük által megvilágosodnunk, ezért megyünk, keresünk tovább egyre elveszettebben és egyre dühösebben. Ők pedig nem értik, mi bajunk van.
Testvérek vagyunk, de más úton járunk. Ami jó a lánytestvérnek, az nem felel meg a fiúnak.
A legtöbben ennél a keresésnél tartunk. Voltak érdekes élményeink, jó és rossz tapasztalataink, de valami még mindig hiányzik.
Leginkább az Isten. Egy biztonságot adó, egyértelmű Istent keresünk.
Csakhogy a MI Istenünk nem ad biztonságot, és nem jelent ki helyettünk semmit egyértelműen, mert Ő a Szabadság Istene.
És Őt csak belül találhatjuk meg, önmagunkban. Nekünk kell megteremtenünk. És hinnünk kell benne, hogy létezhessen.
Itt tartunk most a legtöbben. Az Istent keressük, és az Istent teremtjük magunkban, magunkból.
Még az elején járunk ennek a folyamatnak, de az a biztató, hogy ha egyszer belelendülünk, akkor ez a lendület egymáshoz is közelebb visz bennünket. És meghalljuk, aztán pedig megláthatjuk egymást.
|
