|
Ébredünk, és emlékezünk.
2008.10.22. 20:33
Egyre több emlék tör át a múltból, egyre pontosabban tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és mit akartunk itt tenni. Nem mindig könnyű ez az emlékezés. És gyakran nem az lesz a végeredmény, mint amit vártunk. Ébredünk. Te is, ha ezt olvasod, már ébredsz. Már mersz emlékezni, már nem félsz a múlt árnyaitól.
Van, aki az erőre emlékszik, és aztán elbízza magát, azt hiszi, most is képes mindarra, amire egykor. Nagynak érzi magát, kimagasodik a tömegből – és aztán ott marad elveszve, magányosan. Mert már nem magasodunk a többiek fölé! Ők is összenőttek velünk, egyenlők vagyunk.
Nem nagyobbak, nem többek vagyunk, csak az emlékeink miatt tudatosabbak. Tisztábban látunk, és ezért utat mutathatunk útjelzőként, élcsapatként. De ha magasabbra ágaskodunk, ha a többiek fölé akarjuk helyezni magunkat, akkor újra elbukunk, ugyanúgy, mint egykor rég. Egy csapat vagyunk – nemcsak a mieinkkel, nemcsak a régiekkel, hanem mindazokkal, akikkel most és itt együtt élünk ezen a bolygón.
Van, aki a csalódásokra, fájdalmakra emlékszik, és rettegni kezd az újabb kudarctól. Nem meri felismerni önmagát, nem meri használni a képességeit, mert fél, hogy újra baj lesz belőle. El akar tűnni a tömegben, beleolvadni, de az sem sikerül. Mások vagyunk, hiába állunk be a sorba, mégis kilógunk belőle. Ha azonosulni akarsz, akkor kilök a tömeg, irigységgel, támadásokkal provokál, hogy vállald fel: más vagy, nem illesz közéjük.
Ez is kudarc.
Nem emelkedhetsz a tömeg fölé, mert elbuksz, nem olvadhatsz bele, mert kitaszít. Ezért olyan nehéz magunkra találni.
De azért sikerülhet. És egyre többünknek sikerül. Mások vagyunk, és közéjük tartozunk. Megmutatjuk magunkat, de nem követelünk elismerést.
Itt élünk. Itt, ebben a világban, nem akarunk már elmenekülni. Élünk végre, nem csak túléljük a napokat a mentőcsapatra várva. Cselekedni tudunk, nemcsak szolgálni.
Itt vagyunk.
És egyre több mindenre emlékszünk.
Ez jó. Biztonságot ad. Kezdjük végre pontosan tudni, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi volt a célunk, és most mi a feladatunk.
És amikor azt hisszük, végre tudjuk, értjük a lényegét az életünknek, helyünkre kerültünk a világunkban… akkor jön a legújabb fordulat.
Kiderül, hogy már semmi sem úgy van, mint ahogy emlékszünk!
Nem az a feladat, mint amit végre megtaláltunk, más lett a helyzet!
Az elmúlt pár évben akkorát fordult a világ, hogy teljesen átírta a régi szabályokat. És kiderült, hogy amire emlékszünk, az egy folyton változó múlt, és a jelen sokkal magasabb szintet ért el, mint amit mi egykor el tudtunk képzelni.
Végre emlékszünk, és erre kiderül, hogy már nem érvényesek az emlékeink. Nem úgy volt, nem úgy van, és egyáltalán nem arrafelé tart ez a világ, mint amit mi gondoltunk róla.
Ez most zajlik bennünk. És ez most nagyobb földindulás, mint az, amikor feltörtek a régi emlékek. Megint elvesztettük a biztonságot…
De ha végig merjük gondolni az új gondolatokat, akkor rájövünk, hogy ez a jelenlegi változás a létező legnagyobb biztonságot adja meg nekünk: olyan elképzelhetetlen szabadságot, amit korábban egyetlen isten, egyetlen teremtő sem tapasztalhatott meg!
Azt hittük, a nagyságunkra fogunk emlékezni. De kiderült, hogy most, itt EMBERKÉNT többek vagyunk, mint egykor istenként voltunk! Nagyobb a hatalmunk, mert nagyobb lett a szabadságunk.
Azt hittük, ez egy általunk teremtett, kísérleti világ, egy jó játszótér. Egy jó kaland.
De kiderült, hogy ez most a legnagyszerűbb hely a világegyetemben, és mindenki ide akar jönni.
Emberként azt hittük, az evolúció csúcsai vagyunk. Aztán emlékeztünk a szellemi nagyságunkra, és azt hittük, többek vagyunk, mint az anyagi világ dimenziói közé zárt gyerekember. A szellemünket láttuk nagynak, és azzal azonosítottuk magunkat.
És most ébredünk rá, hogy a szellem a testben, isteni tudattal több, mint ami eddig valaha is létezett! Soha nem voltunk ennél többek, mint amik most lehetünk, ha meg tudjuk élni ezt az egységet magunkban!
Hát ez most még elég kemény lecke. A többségünk még csak a szellemi múltját keresi, az egykor elvesztett nagyságát, önbizalmát, és erre itt az újabb lecke: felismerni a jelenlegi nagyságunkat!
Tehát nem visszamenni kell oda, ahonnan jöttünk, nem megmentenünk kell ezt a világot, nem javítani rajta – hanem megélni ezt a hatalmas lehetőséget itt és most.
És nem arról beszélni, mi volt a múltban, hiszen kiderült, hogy az nem is volt egy tökéletes múlt, mert a jelen túlhaladta azt. Nem kell megtanítanunk ezt a tudatlan világot azokra a dolgokra, amiket mi tudtunk egykor, mert azt ma már bármelyik gyerek könnyedén megteheti, ha felismeri önnön képességeit.
A jelenben van dolgunk. Önmagunkban és a világban is megélni azt, akik most lettünk, megélni ezt a csodát, akikké itt, ezen a tökéletlennek látott világban váltunk, és felismerni, hogy mindez milyen nagyszerű!
Igen, erről a létező világról van szó! Nem egy távoli jövőben megteremtettről, és nem is valamelyik más bolygón levő életről.
Ennél, ami itt van, NINCS CSODÁLATOSABB!
Van szebb, ahol több a szín, van jobb, ahol nincs ekkora változatosság.
De nincs ennél teljesebb, összetettebb, tehát nincs nagyobb és szabadabb világ ennél, mint ahol most vagyunk.
És ezért változott minden régi terv, módosult minden pár évnél régebbi üzenet. Új hangok szólnak hozzánk, új nézeteket hoznak. Még a régieket sem értettük meg egészen, még a régi leckékkel bajlódunk, és most új, egészen más nézetek zúdulnak ránk, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket.
Még a régi csapat se állt össze teljesen, még sokan hiányoznak, még sokan most ébredeznek, és máris itt az újabb szelekció: ki képes elfogadni ezt a gyökeresen új világnézetet.
Mi, akik itt vagyunk.
Képesek vagyunk még erre a hatalmas váltásra is. Azért vagyunk itt.
De sokan rémültek meg, és menekültek vissza az öntudatlanságba, vagy léptek át a régi Kapukon, amíg még azok is a közelben voltak. És sokan érzik úgy, hogy egy feneketlen mélységbe sodorja őket ez az új gondolat, és elveszítik a kapaszkodóikat. Depresszióba, pánikba, mindenféle idejétmúlt hitekbe, régi dogmákba kezdenek visszasüllyedni azok is, akik pedig már kinyitották a szemüket egyszer.
Túl éles ez az új fény. Vakító ez az új világosság. Annyira máshogy kellene néznünk ezt a világot, amiben élünk, hogy könnyebb visszacsukni a szemünket.
Ne add fel! Ne menekülj el! Nézz szembe önmagad fényével!
Hidd el, megéri az a csoda, amit látni fogsz!
Ezt üzenjük mindenkinek, ezt mondogatjuk magunknak, és nagyon bízunk benne, hogy ezt is meg tudjuk csinálni.
Még sokféle gondolat kavarog bennünk, még nem tisztultak le az új elvek. De egyre többen nyitogatjuk a szemünket erre a legújabb világra is.
És amikor már nem vakít annyira a fény, üzenjük a többieknek, hogy nekünk nagyon tetszik, amit látunk.
Érdemes kipróbálni!
Forrás: www.angyalemberek.gportal.hu
|
