|
Út a félelem nélküli életbe
Bali Nóra Angyalember üzenetek
Hogyan éljük meg a szabadságot és a boldogságot?
Út a félelem nélküli életbe
Az emberiség sok ezer éves történelmét az alá-fölérendeltség határozta meg. Volt egy szűk réteg felül, akik a szellemi, anyagi vagy katonai hatalmuknál fogva az irányításuk alatt tartották a tömegeket. Az emberek alapvető működése ez a függőség, rabszolgaság volt. És az eszköz, amivel ezt a helyzetet fent lehetett tartani, az a félelem. A fent levők féltek a lenti tömegektől, akik bármikor elsodorhatták volna őket, ezért a félelemmel manipulálták őket, hogy megőrizhessék a hatalmukat. És ez a helyzet ma is tart. Már nem rabszolgatartó társadalomban élünk, de a félelem még ma is tömegeket tud fogva tartani. Úgy, ahogy az indiai példabeszéd mondja: amikor befognak egy fiatal elefántot, vastag lánccal kötik ki egy oszlophoz. Az állat hiába próbál szabadulni, nem tudja elszakítani. Megszokja hát a béklyót a lábán, és azt fokozatosan egyre vékonyabbra lehet cserélni. A felnőtt elefántokat már csak egy vékony kötéllel kötik ki, de azok már rég megszokták, hogy rabok, ezért nem is próbálnak szabadulni, pedig egy mozdulattal eltéphetnék a köteléküket.
Az ember is megszokta a félelmet, sőt, hiányzik is neki. Ezért vágyik a borzongásra, keresi a rémisztő eseményeket, és ezt naponta megtalálhatja a média hírözönében. De ebben már önkiszolgáló is tud lenni, önmagát is képes ijesztgetni, belelovallni magát a nem létező, jövőbeli katasztrófákba, betegség-rémképekbe, pánikba. Önmagunkat kötözzük le, mert félünk a szabadság bizonytalanságától.
A félelem olyan a lelkünknek, mint a drog a testünknek. Függővé tesz. De nem vesszük észre a szenvedélybetegséget, mert szinte mindenki függő körülöttünk, és ezért azt gondoljuk, ez a természetes állapot. Ezért hát félünk attól, akiben nincs félelem, mert ki tudja, mire vetemedik, és féltjük a gyermekünket, ha azt látjuk, hogy ösztönös bátorsággal indul neki a játszótéren a mászókának: „Jaj, vigyázz, mert leesel!”
A szeretet a legtöbb ember számára azt jeleneti: „Szeretlek, tehát féltelek. Félek, hogy valami bajod esik”. A szerelmünk is tele van félelemmel. Amikor szűnik a rózsaszín köd, ami abból adódott, hogy úgy érezzük, egyek vagyunk, megjelenik a szenvedés, mert félni kezdünk, hogy elveszítjük a másikat.
Tehát a legszebb érzéseink is a félelemre épülnek. És a legszentebbnek vélt gondolataink, a hitünk is nagyrészt ezeken az alapokon állnak. Félünk a pokoltól, ha nem viselkedünk jól, vagy a karmától, amely úgyis lecsap ránk, nem menekülhetünk előle. Jóságunk, jótetteink így gyakran csupán a félelem kiváltotta szolgai működések, nem a szabad választásunk. Azért teszünk jót, mert tartunk attól, hogy a rossz cselekedeteket büntetés követi.
Észre sem vesszük, milyen mélyen irányít bennünket a félelem. És ha ez szabja meg az életünket, akkor hiába próbálunk a felszínen szabadok és boldogok lenni, a bokánkon megfeszül a kötél, és mi rémülten visszakozunk a jól ismert rabságba. Pedig csak egy határozott belső lépésre van szükségünk, és kiderül, hogy kívül már semmi sem tarthat vissza bennünket. Felnőttünk. Erősebbek vagyunk, mint bármely külső hatás.
De ha félünk ettől a szabadságtól, akkor engedjük, hogy a külvilág vékony madzagjai körénk fonódjanak, hagyjuk magunkat manipulálni a szavakkal, és nem éljük meg azt, akik ma már lehetnénk.
Azt gondoljuk, aki nem fél, az nem is ebben a világban van, az élhetetlen, irracionális ember. Hiszen a világ fenyegetően magasodik fölénk, őrültség nem félni tőle. És nem vesszük észre, hogy éppen a félelem veszi el az erőnket, a félelem érzése rögzít minket az áldozati helyzetbe. Fogva tart, legyengít, és aztán valóban jönnek a nagy, megállíthatatlan külső események, gazdasági válság, vírusok, természeti katasztrófák, ahol kicsinek és tehetetlennek érezhetjük magunkat.
Pedig ma már a félelem nélküli, valódi énünk életrevalóan, talpraesetten képes megoldani, bármilyen helyzetbe is kerülünk. Ha mi vagyunk az életünk irányítói, akkor egy izgalmas, kihívásokkal teli kaland ez az élet, és mi nem áldozatok, hanem tetterős kalandtúrázók vagyunk benne.
A probléma a legtöbb esetben abból adódik, hogy az, akinek hiszed magad, nem hisz abban, aki valójában vagy.
A jelenlegi Vízöntő kor a szabadságról szól. A Szabadság korszaka nem ismeri a félelmet. A Ma embere szabadnak születik. De ha nem emlékszik erre a veleszületett adottságára, ha nem elég tudatos, és ha nem vállalja a felelősséget az életéért, akkor visszacsúszik a múltba. Az elődei életébe, sorsába, hiszen ha nem a saját jelenünkben vagyunk, akkor csak a múlt marad nekünk.
Visszalépünk tehát az őseink életébe, apánk, anyánk, nagyszüleink szenvedését ismételjük, és nem ismerjük fel a csapdát, hogy ezeket a problémákat azért nem tudjuk megoldani, mert nem a mi életünkhöz tartoznak. A múltba ragadunk, és a jelenben élve ezzel csak szenvedést gerjesztünk. Olyan problémákat generálunk magunk köré, amelyek között kicsinek és tehetetlennek érezzük magunkat. A nagyszüleink gondjait magunkkal cipelve valóban azok is vagyunk. Kicsik és tehetetlenek, tehát jogosan félhetünk.
De ha a saját életünket éljük, akkor a nehézségek hozzánk méretezettek, és a megfelelő eszközeink is megvannak a megoldásukra. Ha a mi életünkhöz tartozik a probléma, akkor törvényszerű, hogy a megoldás lehetősége is ott van hozzá.
Hogyan éljük meg tehát azt a szabad és boldog életet, ami már itt van körülöttünk, csak a magunkra húzott félelem eltakarja?
Tudatossággal, felelősségvállalással és aktivitással.
Csupán erre van szükségünk. Ezzel a három eszközzel kiléphetünk az idejétmúlt mintákból, és megérkezhetünk a jelenbe, a Mostba, a szabadságba.
A TUDATOSSÁG nélkül naiv áldozatok lehetünk csak. Sodródunk, mert nem ismerjük fel, mi történik velünk, és elfogadjuk a külső manipulációkat, naiv Piroskaként belesétálunk a farkas szájába.
Túlzásba vitt tudatossággal pedig azt hisszük, tökéletesnek kellene lennünk, de mivel érezzük, hogy nem vagyunk azok, hát a szégyenbe menekülünk a félelem helyett.
A valódi tudatosság az, amikor hittel és meggyőződéssel kimondom, hogy „Vagyok, aki vagyok”. Önálló és szabad létező, a maga nemében tökéletes, hiszen nincs még egy olyan, mint én. A mércém önmagam. Vagyok, aki vagyok. Teljes és tökéletes. Szabad és változó, ezért ma más vagyok, mint tegnap voltam, és holnap újra változom. Ha önmagam vagyok, akkor szabad vagyok, és ha teljesnek érzem magam, akkor nincs szükségem arra, hogy manipuláljak másokat, nem kell elvennem másoktól semmit, és nem kell félnem, hogy bármit elvehetnek tőlem.
Ez a belső biztonság megadja a valódi szeretet és szerelem alapját, a bizalmat: „Szeretlek, és bízom benned. Nem féltelek, mert látom benned is a tökéletes és szabad lényt, és nem félek, hogy elhagysz, mert teljes vagyok nélküled is.”
FELELŐSSÉGVÁLLALÁS nélkül gyerek maradok a saját életemben, vagy kihasználok, megsértek másokat a gyerekesen kiélt szabadságvággyal, ami ilyenkor csupán éretlen lázadozás.
Ha túlzásba viszem a felelősségvállalást, akkor pedig mindenki mást is meg akarok menteni, mert azt gondolom, nélkülem elvesznének. Mások terhét cipelem, ezzel el akarom venni a saját teljesítményük sikerélményét. És mivel nem sikerül mégsem megmentenem őket, a félelem helyett a bűntudattal kötözöm le magamat.
A valódi felelősségvállalással a helyemen vagyok, vállalom a tetteimért, az életemért a felelősséget, tehát a kezemben tartom a sorsomat. És tiszteletben tartom a többi ember sorsát is. Tisztelem, és nem sajnálom őket, és bízom abban, hogy meg tudják ők is oldani az életüket. Ezzel a tisztelettel és bizalommal aztán valóban fordulhatok feléjük, hogy egyenrangú félként közreműködője lehessek az életüknek. Tudom, hogy szabad vagyok, és a többi ember is az.
És ami még a valódi változáshoz szükséges, az a TUDATOS AKTIVITÁS.
Ez nem a mókuskerékben való rohangálást jelenti, sem pedig a szélmalomharcokat, amik jó pótcselekvések arra, hogy ne maradjon időnk a valódi tettekre. Hiszen ha egész nap rohanunk, mikor érnénk rá élni, a saját dolgainkkal törődni?
Valójában a legmélyebb gát a lustaság, az öntudatlan élet. Mert kényelmesebb szenvedni, tehetetlennek lenni, szegényt és segítségre szorulót játszani, mint önállóan élni. A gyerekszerep vonzóbb, mint a szabadság.
Az eddigi életünk a félelemből és a szenvedésből nyert energiát. Csakhogy ez már fogyóban van, ezért mesterségesen próbáljuk pótolni. De egyre jobban rongálja a valódi személyiségünket ez az üzemanyag. Energiaválságot élünk meg lelkileg is.
Ismerjük hát fel, és térjünk át az új energiaforrásra, a határtalan, tiszta alapra, amit nem kell gyűjtögetni, nem kell félteni, nem kell másoktól elvenni, mert mindenkinek korlátlanul a rendelkezésére áll. Ahogy a Nap, a szél, a víz energiája kimeríthetetlenül itt van körülöttünk, ugyanígy a félelem nélküliség, a szabadság energiája is végtelen. Ha a lelkünkben ebből kezdünk el töltekezni, a világ is elkezd változni körülöttünk.
Kilépünk a múlt rabszolga-játszmájából, a lelki gyermekszerepből, és élvezhetjük végre a félelem nélküli, szabad, boldog, határtalan felnőtt életet.
„Aki megtalálja önmagát, már sehol sem tévedhet el.”
Bali Nóra
karmaasztrológus
|
