Tegyük fel, hogy azokat a fákat nézem, és aggódom. Elterelődhetek? Igen, de csak akkor, ha a fákra akarok koncentrálni. Ám ha tudatában vagyok, hogy egyúttal aggódom is, az messze nem figyelemelterelés. Csupán annak kell tudatában lenned, hogy merre jár a figyelmed. Amikor bármi a fonákjára fordul, vagy bármi kellemetlen történik, azonnal óvatos leszel. Valami baj van!
Mihelyt bármilyen negatív érzés jelentkezik, azonnal riadót fújsz, készültségben vagy. Hasonlatos vagy a gépkocsi vezetőjéhez.
Mint már említettem, Avilai Szent Teréz azt mondta, hogy őt Isten abban a kegyben részesítette, hogy elhalványult az ő önmagával való azonosulása. Hallani gyerekeket, akik beszéde hasonló értelmű. Egy kétéves gyerek így beszél: "Tomika ma megette a reggelijét."
Nem mondja, hogy "én", noha ő Tomika. Azt mondja: "Tomika". Harmadik személyben. A misztikusok éreznek így. Bennük elhalványult az ő önmagukkal való azonosulásuk, és elérték a békét.
Ez volt az a kegy, melyről Szent Teréz beszélt. Ez az "én", amelynek kikutatására a Kelet misztikus mesterei szüntelenül buzdítják az embereket. És a Nyugat mesterei is! És közöttük találod Eckhart mestert is. Buzdítják az embereket az "én" kikutatására.

CÍMKÉK

A fontos dolog nem az, hogy megtudjuk, ki az "én", vagy mi az "én". Ez sohasem fog sikerülni.
Nincsenek szavak a leírására. A fontos dolog az, hogy válj meg a címkéktől. Amint azt a Zen japán mesterei mondják: "Ne keresd az igazságot; csupán mellőzd a véleményedet." Válj meg a teóriáidtól; ne keresd az igazságot. Az igazság nem olyasmi, amit keresel. Megtudod, ha feladod a makacs kitartást nézeteid mellett. Itt is valami hasonló történik. Ha megválsz a címkéktől, megtudod. Mit értek címkén? Minden címkét, amelyet felfogni képes vagy - kivétel talán az, hogy "emberi lény". Emberi lény vagyok. Amit ez jelent, az helytálló, ugyanakkor nem valami sokatmondó. De amikor azt mondod: "Sikeres vagyok", az őrültség. A siker nem része az "én"- nek. A siker olyasmi, ami megjön és elmegy; ma talán itt van, holnap pedig már el is tűnt. Ez nem az "én". Amikor azt mondtad: "sikeres voltam", tévedésben leledzettél; fejest ugrottál, alámerültél a sötétbe. Azonosítottad önmagadat a sikerrel. Ugyanilyen dolog, amikor azt mondtad: "bukott ember vagyok, ügyvéd vagyok, üzletember vagyok". Tudod, mi történik veled, ha azonosulsz ezekkel a dolgokkal? Ragaszkodni fogsz hozzájuk, rettegsz majd, hogy ezek darabokra eshetnek, és ez az, ahol belép a szenvedésed. Ezt értettem, amikor korábban azt jeleztem neked: "Ha szenvedsz, akkor még mindig szunnyadsz." Akarod egy jelét annak, hogy szunnyadsz? Íme: Szenvedsz. A szenvedés annak a jele, hogy nincs kapcsolatod az igazsághoz.
Avégett adatik neked a szenvedés, hogy esetleg kinyisd a szemedet az igazságra, hogy felfogd, hogy a világban valahol ott a tévedés, ott a valótlanság, mint ahogy azért adatik neked fizikai fájdalom, hogy megértsd, hogy a világon létezik baj és betegség. A szenvedés arra mutat, hogy valahol tévedés van. A szenvedés akkor jelenik meg, amikor összeütközöl a realitással. Amikor az illúzióid összeütközésbe kerülnek a realitással, amikor tévedéseid ütköznek az igazsággal, akkor szenvedést érzel. Máskülönben nincs szenvedés.

AKADÁLYOK A BOLDOGSÁG ÚTJÁBAN

Amit mondani készülök, az kicsit nagyképűnek hangzik majd, de igaz. Talán az életed legfontosabb pillanata az, amely most következik. Ha ezt fel tudnád fogni, megragadnád a tudatára ébredés titkát. Örökre boldog lennél. Soha többé nem lennél boldogtalan. Semmi nem bírna olyan erővel, hogy ismét sértsen. Valóban így gondolom: semmi. Olyan ez, mint mikor fekete festéket szórsz a levegőbe; a levegő szennyezéstől mentes marad. Sohasem fested a levegőt feketére. Bármi történjék is veled, tiszta maradsz. Megmarad a békéd. Vannak emberi lények, akik már megvalósították azt, amit én humán létnek nevezek. Nem azt az értelmetlenséget, hogy valaki egy bábu, akit erre meg arra rángatnak, aki hagyja, hogy az események vagy más emberek megmondják neki, miként érezzen. Kezded már érezni, és azt mondod, hogy az ilyen ember sebezhető. Ha! Én pedig azt mondom rá, hogy bábu. Bábu akarsz lenni? Nyomj meg egy gombot, és lehangolódsz; tetszik ez neked? De ha nem vagy hajlandó azonosulni ama címkék egyikével sem, aggodalmaid nagy része megszűnik.
Később beszélünk majd a betegség és halál keltette félelemről, de rendszerint amiatt aggódsz, mi történik majd a karriereddel. Egy jelentéktelen kis üzletember, ötvenöt éves, sört kortyolgat valahol egy bárban, és azt motyogja: "Nézd meg az osztálytársaimat, nekik valóban sikerült."
Ez az idióta! Mit ért azon, hogy "nekik sikerült"? Megjelent a nevük az újságban. Ezt nevezed úgy, hogy sikerült nekik? Egyikük egy vállalat elnöke; a másik a Legfelsőbb Bíróság elnöke; valaki más pedig emez lett, vagy amaz. Majmok egytől egyig.
Ki határozza meg, mit jelent sikeresnek lenni? Ez a bolond társadalom! A társadalom fő < igyekezete az, hogy a társadalmat betegségben tartsa! És minél előbb rájössz erre, annál jobb. Betegek, egytől egyig mindegyikük. Félcédulás eszelősök, őrültek.
Az elmegyógyintézet elnöke lettél, és büszke vagy rá, noha az semmit sem jelent. Annak, hogy valaki egy vállalat elnöke, semmi köze sincs ahhoz, hogy sikeres-e az életben. Hogy valakinek sok pénze van, annak semmi köze sincs ahhoz, hogy sikeres-e az életben. Akkor vagy az életben sikeres, amikor tudatára ébredtél! Akkor nem kell senkitől sem bocsánatot kérned, senkinek nem kell semmit sem elmagyaráznod. Fütyülsz arra, hogy bárki mit gondol rólad, mit mond rólad. Nincsenek aggodalmaid, boldog vagy. Ez az, amit sikeresnek nevezek.
Van-e jó állásod, híres vagy-e, nagy tekintélyed vane? Ezeknek semmi közük sincs a boldogsághoz vagy a sikerhez. Semmi! Teljesen irreleváns. Iszogatja a sört, és mindössze azért aggódik, hogy valójában mit gondolnak majd róla a gyerekei, mit a szomszédai, mit gondol majd róla a felesége. Híressé kellett volna válnia?! Társadalmunk és kultúránk ezt vési az agyunkba éjjel-nappal. Vannak emberek, akiknek sikerült. Mi sikerült nekik? Nevetséges tökfilkót csináltak magukból, mivel minden energiájukat olyan dolog megszerzésére fordították, ami értéktelen. Rettegnek, zavartak, bábuk, mint a többiek. Nézd, mily peckesen, milyen kidüllesztett mellel mennek a színpad egyik oldaláról a másikra. Nézd, mennyire kiborulnak attól, ha foltos lesz az ingük. Ezt hívod sikernek? Nézd, mennyire megrémíti őket, hogy a kilátások szerint esetleg majd nem választják meg újra őket. Ezt hívod sikernek? Kontroll alatt vannak, manipulálják őket. Boldogtalan emberek, nyomorult, szánalomra méltó emberek. Nem élvezik az életet. Örökösen feszültek és aggódnak. Ezt nevezed emberinek? És tudod, miért történik mindez? Csupán egy ok: azonosultak valamiféle címkével. Azonosították az "én"-t a pénzükkel, az állásukkal vagy a foglalkozásukkal. Ez a hibájuk.
Hallottál arról az ügyvédről, aki kapott egy számlát egy vízvezeték-szerelőtől? Így szólt a szerelőhöz: "Hohó! Ön kétszáz dolláros órabért számolt föl nekem. Ekkora pénzt én ügyvédként nem keresek." A szerelő azt válaszolta: "Én sem kerestem ekkora pénzt, amikor ügyvéd voltam." Lehetsz vízvezeték-szerelő, ügyvéd vagy üzletember, vagy pap, de ez nem érinti az alapvető "én"-t. Nem érint téged. Ha holnap megváltoztatom a foglalkozásomat, az olyan, mintha alsóneműt cserélnék. Érintetlen vagyok, nem érint engem. Azonos vagy az alsóneműddel? Azonos vagy a neveddel? Azonos vagy a foglalkozásoddal? Ne azonosulj velük! Ezek jönnek és elmennek.
Amikor valóban megérted ezt, többé nem érintenek téged a bíráló megjegyzések. Nem érint sem hízelgés, sem könyörgés. Miről is beszél valaki, amikor azt mondja: "Nagyszerű fickó vagy"? A "magam"-ról beszél, nem az "én"-ről. Az "én" nem nagy, nem kicsi. Az "én" nem sikeres, nem kudarcos. Az egyike sem ezen címkéknek. Ezek a dolgok jönnek és elmennek.
Ezek a dolgok a társadalom alkotta ismérvektől függnek. Ezek a dolgok a kondicionáltságodtól függnek. Ezek a dolgok attól függnek, hogy az, aki éppen beszél hozzád, milyen hangulatban van. Ennek semmi köze sincs az "én"-hez. Eme címkék egyike sem az "én". A "magam" általában önző, esztelen, gyerekes; egy hatalmas nagy szamár. Így tehát, amikor azt mondod:
"szamár vagy", azt már évek óta tudom. A kondicionált self! Hát mire számítottál? Már évek óta tudom. Miért azonosulsz azzal? Bolond! Az nem az "én". Az a "magam".
Akarsz boldog lenni? A szakadatlan boldogság ok nélküli. Az igaz boldogság ok nélküli. Nem tehetsz engem boldoggá. Nem vagy a boldogságom. Azt kérded a tudatára ébredettől: "Miért vagy boldog?" és a tudatára ébredt ember azt válaszolja: "Miért ne?"
A boldogság a mi természetes állapotunk. A boldogság a kisgyerekek természetes állapota, ez a királyság az övék, amíg meg nem fertőzi és be nem szennyezi őket a társadalom és a kultúra butasága. Semmit sem kell tenned azért, hogy megszerezd a boldogságot, mivel a boldogság nem megszerezhető. Tudja-e valaki, hogy miért nem? Mert az már a miénk. Hogyan is lehetne megszerezni azt, ami máris a miénk? Hát akkor miért nem gyakoroljátok? Mert meg kell válnotok valamitől. Túl kell adni az illúziókon. Annak érdekében, hogy boldogok legyetek, nem kell semmit sem beszereznetek; hanem meg kell válnotok valamitől. Az élet könnyű, az élet csodaszép. Csak az illúzióitok iránt kemény, az ambícióitok iránt, a mohóságotok iránt, a sóvárgásaitok iránt. Tudod, honnan valók ezek a dolgok? Onnan, hogy azonosultál mindenféle címkével.

NÉGY LÉPÉS A BÖLCSESSÉGHEZ

Az első dolog, amire szükséged van, az az, hogy érintkezésbe kerülj a negatív érzéseiddel, amelyek létét nem is gyanítod. Rengeteg embernek vannak negatív érzései, melyekről még csak nem is tudnak. Rengeteg ember depressziós, és még csak nem is tud róla. Csupán akkor értik meg, hogy mennyire depressziósok voltak, amikor megismerik, hogy mi az öröm. Nem lehet olyan rákos betegséget kezelni, melynek létét még fel sem derítették. Nem irthatod ki a földeden a gabonaférgeket, ha azok létezéséről még csak nem is tudsz. Az első dolog, amire szükséged van, ez: légy tudatában negatív érzéseidnek. Miféléknek? Például a komorságnak.
Komorságot és mélabút érzel. Önmegvetést és bűntudatot érvel. Úgy érzed, hogy az élet céltalan, hogy nincs semmi értelme; sajgó érzelmeid vannak, idegesnek, feszültnek érzed magad. Először ezekkel az érzésekkel kerülj kapcsolatba.
A második lépés annak megértése, hogy az érzés benned van, nem a valóságban. Ez annyira magától értetődő dolog, de gondolod, hogy az emberek tudják? Nem tudják, hidd el nekem. Doktori fokozatuk van, az egyetemek első emberei, de ezt még nem értették meg. Még azt sem tanították meg nekem, hogyan éljek az iskolában. Mindenféle másra tanítottak. Amint azt egy férfi megjegyezte: "Igen jó oktatást kaptam. Évekbe telt, amíg kihevertem." Tudod, ez az, amit a spiritualitás jelent; a megtanult dolgok elfelejtése. Elfelejteni azokat az ócska dolgokat, amelyekre tanítottak.
A negatív érzések benned vannak, nem a valóságban. Add fel a próbálkozásokat a valóság megváltoztatására! Ez őrültség! Hagyj fel próbálkozásaiddal a másik ember megváltoztatására.
Minden időnk és energiánk annak próbálgatásával telik, hogy külső körülményeken változtassunk, változtatni akarunk a feleségünkön, a férjünkön, a főnökünkön, az ellenségünkön, a barátunkon és mindenki máson. Semmin sem kell változtatnunk. Benned vannak a negatív érzések. Téged a világon senkinek sincs hatalma boldogtalanná tenni. Nincs olyan esemény a világon, amelynek hatalmában állna téged zaklatni vagy sérteni. Nincs ilyen esemény, kondíció, helyzet vagy személy. Ezt senki sem mondta neked; az ellenkezőjét mondták neked. Ezért leledzel abban a lelki összevisszaságban, amelyben nyakig ülsz most. Ezért szunnyadsz. Sohasem mondták ezt neked. Pedig ez magától értetődő.
Tételezzük fel, hogy egy pikniket elmos az eső. Ki táplál negatív érzelmet? Az eső avagy te? Mi okozza a negatív érzelmet? Az eső, vagy a reakciód? Amikor bevered a térdedet az asztalba, nincs semmi probléma az asztallal. Azon buzgólkodik, hogy az legyen, amivé alkották - egy asztal. A fájdalom a térdedben van, nem az asztalban. A misztikusok szakadatlanul győzködnek minket arról, hogy a valósággal minden rendben van. A valóság nem problematikus. A problémák csupán az emberi elme szüleményei. Hozzátehetjük: a szunnyadó, bolond elme szüleményei. A valóság nincs tele problémákkal. Ha eltávolítanád az emberi lényeket erről a bolygóról, az élet folytatódnék, továbbra is léteznék a természet minden tüneményessége és erőszakossága. Hol lenne a probléma? Sehol. Magad alkottad a problémát. Magad vagy a probléma. Azonosultál a "magam"-mal, ez a probléma. Az érzés benned van, nem a valóságban.
A harmadik lépés: Sohase azonosulj ezzel az érzéssel. Ennek semmi köze sincs az "én"-hez. A self lényege nem ennek alapján definiálandó. Ne mondd azt: "Depressziós vagyok." Ha azt akarod kifejezni: "A dolog depressziós", az ellen semmi kifogásom. Ha azt akarod mondani, hogy jelen van a depresszió, az rendjén van; ha azt akarod mondani, hogy a komorság jelen van, az rendjén való. De az nem, hogy "én komor vagyok". Önmagadat az érzés alapján definiálod.
Ez az illúziód; ez a hibád. A fájó érzések, a depresszió jelen vannak, hát hadd legyenek, hagyd magukra azokat. Elmúlnak majd. Minden elmúlik, minden. A boldogsághoz semmi közük sincs a depresszióidnak és rémüldözéseidnek. Azok az inga kilengései. Ha arra vársz, hogy valami feldobjon, vagy kellemes izgalommal töltsön el, számíts depresszióra. Ez a kábítószered.
Akarod? Számíts arra, hogy másnapos leszel. Az inga az egyik oldalról a másikra lendül. Ennek semmi köze sincs az "én"-hez; nincs köze a boldogsághoz. Az a "magam". Ha ezt emlékezetedben tartod, ha ezt ezerszer elismétled önmagadnak, ha ezt a három lépést ezerszer végigpróbálod, eléred a boldogságot. Lehetséges, hogy még három próbálkozásra sem lesz szükséged, s eléred. Nem tudom; erre nincs szabály. De ismételd meg ezerszer, s életed legnagyobb felfedezését teszed. Pokolba az alaszkai aranybányákkal! Mihez kezdesz majd azzal az arannyal? Ha nem vagy boldog, nem tudsz élni. Aranyat találtál? Min változtat ez? Király vagy; herceg vagy. Szabad vagy; elfogadnak-e, vagy visszautasítanak, többé nem érdekel, egyre megy, mindegy. A pszichológusok azt mondják nekünk, hogy igen fontos a valakihez tartozás érzése. Halandzsa! Miért akarsz bárkihez is tartozni? Ez többé nem számít.
Egyik barátomtól hallottam, hogy van egy afrikai törzs, amelyben halálbüntetésnek számít a kiközösítés. Ha téged kirúgnának New Yorkból, vagy bárhonnan, ahol élsz, nem halnál bele. Hogyan lehet, hogy az afrikai törzs tagja meghal, ha kiközösítik? Mert osztozik az emberi természet mindennapos butaságában. Azt hiszi, nem lesz képes élni, ha nem tartozik valakihez. < Mennyire másképp van ez a legtöbb emberrel, ugye? Hiszi, hogy szükséges valakihez tartozni.
Pedig nincs szükséged arra, hogy bárkihez, bármihez, bármely csoporthoz tartozz. Még szerelmesnek sem kell lenned! Ki mondta neked az ellenkezőjét? Amire szükséged van, az a szabadság. Amire szükséged van, az: szeretetet adni. Ez az; ez a valódi természeted. De amit nekem mondasz, az valójában az, hogy kívánatos akarsz lenni. Azt akarod, hogy megtapsoljanak, hogy vonzó légy, hogy az összes kis majom fusson utánad. Elvesztegeted az életedet. Ébredj fel! Erre nincs szükséged. Sugárzó boldogságban élhetsz nélküle.
A társaságodhoz tartozók nem örülnek majd ezt hallva, mert rémületet keltesz, amikor kinyitod a szemedet, és mindezt megérted. Hiszen hogyan lehetne kontroll alatt tartani egy olyan embert, mint amilyenné váltál? Egy olyan embernek nincs szüksége senkire; nem fenyegeti már emberek kritikája; nem törődik azzal, mit gondolnak róla mások, sem azzal, hogy mit mondanak róla mások. Elvágta ezeket a húrokat; nem lehet többé zsinóron rángatni, mint egy bábut. Ez rémületet kelt. "Meg kell tehát szabadulnunk tőle. Igazat beszél; nem fog rajta a félelem; megszűnt emberinek lenni." Emberi! Nézd csak! Most lett emberi lény, végre! Kitört a rabszolgaságból, kitört mások börtönéből.
Semmiféle esemény nem igazol negatív érzelmet. Nincs a világon olyan helyzet, amely negatív érzelmet igazol. Minden misztikusunk rekedtre sírta magát afeletti igyekezetében, hogy ezt elmondja nekünk. De senki sem figyel oda. A negatív érzés benned van. A hinduk szent könyve a Bhagavad-Gita, melyben Krisna Isten így szól Arjunához: "Vesd bele magad a csata sűrűjébe, és {ugyanakkor} tartsd a szívedet az Isten lótusz alakú lábánál."(Vö. BhagavadGita 8,7) Csodálatos mondat.
Semmit sem kell tenned a boldogság eléréséért. Eckhart, a nagy tanítómester, csodálatosan fejezte ki magát: "Nem az a folyamat segít Istenhez, amely állandóan hozzáad valamit a lelkedhez, hanem az, amely állandóan kivon belőle." {Értsd: kiüresedés, megszabadulás a szeméttől.} Nem tenned kell azért, hogy szabad legyél, hanem fel kell érte adnod valamit. És akkor szabad vagy.
Erről jut eszembe a skót rab, aki alagutat ásott a börtön fala alatt, és megszökött. Egy iskola udvarán jön a felszínre, ahol gyerekek játszanak. Természetes, hogy - amint kimászik az alagútból - nem tudja tovább türtőztetni magát, ugrál és sír örömében: "Szabad vagyok, szabad vagyok! Nekem nyolc, hogy hol vagyok, fő, hogy szabad vagyok!" A közelben áll egy kicsi lány, szemrehányó pillantást vet a skótra, és így szól: "Nyolc? az semmi! Nekem kilenc."
A negyedik lépés: Hogyan változtass a dolgokon? Hogyan változtass magadon? E lépés megtételéhez sok dolgot kell megértened, helyesebben csupán egyet, amely sokféleképpen fejezhető ki. Képzeld el, amint egy beteg felkeresi az orvost, és előadja a panaszát. Az orvos így szól: "Rendben van, megértettem a tüneteit. Tudja, mit teszek? Gyógyszert írok az ön szomszédja számára!" Mire a beteg: "Köszönöm, doktor úr, máris sokkal jobban érzem magam."
Hát nem abszurd? De mindnyájan ezt tesszük. Aki szunnyad, mindig azt hiszi, hogy jobban érzi majd magát, ha a rajta kívül álló emberek közül valaki megváltozik. Szunnyadsz, tehát szenvedsz, de azt gondolod: "Milyen csodás lenne az élet, ha valaki más megváltozna; milyen csodás lenne az élet, ha a szomszédom megváltozna, ha a feleségem megváltozna, a főnököm megváltozna."
Mindig azt akarjuk, hogy valaki más megváltozzon, s ezáltal jól érezhessük magunkat. De átvillant-e az agyadon valaha is a gondolat, hogy változzon bár meg a feleséged vagy a férjed, mit eredményez az számodra? Ugyanúgy támadható, sebezhető vagy, mint korábban; éppen annyira ostoba vagy, mint korábban; ugyanúgy szunnyadsz, mint korábban. Te vagy az, akinek változnia kell, akinek gyógyszerre van szüksége. Makacskodsz: "Akkor érzem jól magam, ha a világ jó." Tévedés! A világ jó, mivel jól érzem magam. Ez az, amit minden misztikus újra és újra megismétel.

A VILÁGGAL MINDEN RENDBEN VAN

Amikor tudatára ébredsz, amikor érted, amikor látod, akkor a világ kezd helyénvaló lenni.
Örökösen zaklat minket a gonosz problémája. Van egy megkapó történet egy kisfiúról, aki a folyóparton sétál. Lát egy krokodilt, aki belegabalyodott egy hálóba. Azt mondja a krokodil:
"Szánj meg engem, és szabadíts ki, kérlek! Talán nem biztató a külsőm, de tudod, nem tehetek róla. Ilyennek vagyok teremtve. De bármilyen is a külsőm, a szívem érző anyai szív. Kijöttem ma reggel, hogy enni adhassak a kicsinyeimnek, és ebbe a csapdába estem." A fiú azt feleli: "Ha segítenék neked kiszabadulni a csapdából, megragadnál és megölnél." Kérdezi a krokodil:
"Gondolod, hogy az én jótevőmmel és szabadítómmal ilyet tennék?" Meggyőzi tehát a fiút, aki leveszi róla a hálót, a krokodil pedig máris megragadja. Az állkapcsok között vergődő fiú azt mondja: "Ezt kapom hát a jó tettért cserébe." A krokodil pedig így válaszol: "Ne vedd személyeskedésnek, fiam, ilyen a világ, ez az élet törvénye." Mivel a fiú vitatja ezt, a krokodil felajánlja: "Meg akarsz kérdezni valakit, hogy így van-e?" A fiú lát egy fa ágán ülni egy madarat, és odaszól hozzá: "Te madár! Igaz az, amit a krokodil állít?" A madár azt válaszolja: "Igaza van a krokodilnak. Nézz meg engem. Eleséget hoztam a minap a fiókáimnak. Képzeld, micsoda szörnyű látvány fogadott: látnom kellett, amint egy kígyó mászik fel a fára, egyenesen a fészek felé. Semmit sem tehettem. Felfalta a kicsinyeimet, egyiket a másik után. Hasztalan süvöltöttem és kiáltottam. Igaza van a krokodilnak, ez az élet törvénye, így működik a világ."
"Na látod!" - szólt a krokodil. De a fiú azt kérte: "Hadd kérdezzek meg mást is." "Rendben van - válaszolta a krokodil -, csak rajta." Egy öreg szamár baktatott a folyó partján. "Szamár!" - szólt hozzá a fiú. "Ezt mondja a krokodil. Igaza van?" A szamár pedig válaszol: "A krokodilnak nagyon is igaza van. Nézz meg engem! Egész életemben dolgoztam, rabszolgaként szolgáltam a gazdámat, és ő éppen csak ennem adott. Most, hogy megöregedtem, és nem veszi hasznomat, most elcsapott otthonról, itt kóborlok a dzsungelban, várva, hogy valamely vadállat rám ugrik, és véget vet az életemnek. A krokodilnak igaza van, ez az élet törvénye, így működik a világ." "Látod!" - szólt a krokodil. "Gyerünk!" A fiú arra kérte: "Adj még egy esélyt nekem, egy utolsó lehetőséget! Hadd kérdezzek meg még valakit. Emlékszel, én milyen jó voltam hozzád?" A krokodil beleegyezett: "Rendben van, ez az utolsó esélyed." A fiú meglát egy arra ugráló nyulat, és azt kérdi tőle: "Nyuszi! Igaza van a krokodilnak?" A nyúl lekuporodik a hátsójára és kérdezi a krokodilt: "Ezt mondtad ennek a fiúnak?" "Igen" - válaszolja az. "Várjunk csak!" - mondja a nyúl. "Ezt meg kell beszéljük." "Úgy bizony!" - válaszolja a krokodil. A nyúl pedig folytatja:
"Hogyan vitathatnánk meg, hiszen a fiút a fogaid közt tartod. Engedd el, hadd vegyen ő is részt a vitában." Azt feleli a krokodil: "Ügyes vagy, valóban. Mihelyt eleresztem, a fiú elszökik." Mire a nyúl: "Azt hittem, több eszed van. Ha a fiú megpróbál elfutni, a farkad egyetlen csapásával megölheted." "Áll az alku!" - mondta a krokodil, és eleresztette a fiút. Abban a pillanatban, hogy a fiú kiszabadul, a nyúl rákiált: "Fuss!" És a fiú fut és megmenekül. Kérdi tőle a nyúl:
"Szereted a krokodilhúst? A faludbeli emberek nem örülnének egy jó lakomának? Valójában nem szabadítottad ki a krokodilt; testének nagy része még mindig a hálóban van. Miért nem mész a faluba, és hívsz meg mindenkit egy bankettra?" A fiú pontosan ezt is teszi. Elmegy, és kihívja a falu apraját-nagyját. Jönnek is baltákkal, rudakkal és lándzsákkal, és megölik a krokodilt. Jön velük a fiú kutyája is, és amikor meglátja a nyulat, üldözőbe veszi, elkapja, és torkon ragadja. A fiú túl későn ér oda, és amint látja a nyúl halálát, így szól: "Igaza volt a krokodilnak: ilyen a világ, ez az élet törvénye."
Nincs érv, amely magyarázatot adna a világ összes szenvedésére, gonoszságára, gyötrelmére, rombolására és mohóságára! Ezeket sohasem tudod megmagyarázni. Játszadozhatsz a vallási és más formulákkal, de soha nem tudod majd megmagyarázni. Mivel az élet misztérium, ami azt jelenti, hogy a gondolkodó elméddel nem leled értelmét. Emiatt fel kell ébredned, és akkor hirtelen rádöbbensz majd, hogy a valóság nem problematikus, te vagy a probléma.

ALVAJÁRÁS

A szent iratok mindig utalnak erre, de sohasem fogsz érteni egy szót sem abból, amiről ezek az írások szólnak, amíg fel nem ébredsz. A szendergő emberek olvassák a szent iratokat, s azok alapján keresztre feszítik a Messiást. Tudatára kell ébredned, hogy a szent iratok tartalmát megérthesd. Amikor valóban felébredsz, ezek értelmet nyernek. Miként a realitás is, de soha nem leszel képes ezt szavakba önteni. Ehelyett inkább cselekedni szeretnél? De még ez esetben is meg kell bizonyosodni arról, hogy nem pusztán a negatív érzéseidtől megszabadulandó veted magad akcióba. Sokan csak azért váltanak át a cselekvésre, hogy a dolgokat még rosszabbá tegyék. Nem a szeretet mozgatja őket, a negatív érzéseikből indulnak ki. Bűntudatból, haragból, gyűlöletből indulnak ki; az igazságtalanság érzetéből vagy más efféléből. Tenmagad "lényéről" kell bizonyságot szerezned, mielőtt akcióba lendülsz. Mielőtt cselekszel, meg kell bizonyosodnod arról, hogy ki vagy te {pontosítsunk: mi lakik benned}. Sajnos, az akcióba lendülő nem-tudatos emberek egyszerűen helyettesítik egyik kegyetlen dolgot a másikkal, egyik igazságtalanságot a másikkal. Így szokott ez történni. Eckhart mester azt mondja: "Nem a cselekedeteid révén üdvözülsz (ébredsz majd tudatára; bármilyen szóval illetheted), hanem a lényed által. Nem annak alapján ítéltetsz majd meg, amit teszel, hanem annak alapján, ami vagy." Mi abban a jó számodra, ha enni adsz az éhezőknek, inni adsz a szomjazóknak, vagy rabokat látogatsz a börtönben?
Emlékezzél Pál mondására: "Ha testemet tűzhalálra szánom, ha szétosztom az egész vagyonomat, hogy enni adjatok a szegényeknek, és nincs bennem szeretet..." (Vö.: Pál 1 Kor. 13, 3.) Nem a cselekedeteid számítanak, hanem a lényed. Akkor akcióba lendülhetsz. Talán megteszed, talán nem. Amíg tudatára nem ébredtél, addig nem döntheted el. Sajnos, minden hangsúly a világ megváltoztatására összpontosul, s igen kevés hangsúlyt kap a tudatára ébredés.
Amikor tudatára ébredsz, tudod majd, mit tegyél vagy ne tegyél. Merthogy a misztikusok között van néhány nagyon különös. Jézushoz hasonlóan, aki valami ilyesmit mondott: "Nem azokhoz az emberekhez küldettem; arra szorítkozom, amit éppen most tennem kell.
Talán később." (Vö. Lk 4, 43.) Egyes misztikusok hallgatnak. Rejtélyes módon, néhányan közülük énekelnek. Néhányan közülük szolgálatot vállalnak. Sohasem értjük őket teljesen. Maguk alkotják törvényeiket; pontosan tudják, mit kell tenni. "Vesd bele magad a csata sűrűjébe, és tartsd a szívedet az Isten lótusz alakú lábánál" - mint azt már korábban mondtam nektek.
Képzeld azt, hogy rosszul érzed magad, és piszok hangulatban vagy, s valami csodálatos vidéken vezetnek keresztül. A vidék gyönyörű, de nem vagy abban a hangulatban, hogy bármit is megláss. Néhány nap múlva ugyanazon helyen jársz, és azt mondod: "Egek! Mi volt velem, hogy nem vettem mindezt észre?" Minden gyönyörű lesz, amikor megváltozol. Vagy nézed a fákat és a hegyeket az ablakokon át, amelyek még nedvesek a vihartól, minden elmosódottnak, alaktalannak látszik. Ki akarsz menni, oda, a helyszínre, hogy megváltoztasd a fákat, megváltoztasd a hegyeket. Várjunk csak, vizsgáljuk meg az ablakot. Amikor a zivatar alábbhagy, és eláll az eső, kinézel az ablakon, azt mondod: "Mennyire másnak látszik minden." A dolgokat és az embereket nem olyannak látjuk, mint amilyenek azok, hanem olyannak, mint amilyenek mi vagyunk.
Ezért, amikor két ember megnéz valamit vagy valakit, két különböző reakciót kapunk. A dolgokat és az embereket nem olyannak látjuk, mint amilyenek, hanem olyannak, mint amilyenek mi vagyunk.
Emlékszel a szentírásnak arra a mondatára, mely szerint minden jóra fordul azok számára, akik szeretik Istent? (Vö. Róm 8, 28.) Amikor végül tudatára ébredsz, többé nem próbálkozol azzal, hogy előidézd jó dolgok létrejöttét. Hirtelen megérted, hogy minden, ami veled történik, jó. Gondolj azokra az emberekre, akikkel élsz, akiket meg akarsz változtatni. Kedvetlennek, tapintatlannak, álnoknak, megbízhatatlannak vagy más effélének találod őket. De amikor más vagy, ők is mások lesznek. Ez egy csalhatatlan és csodatévő kúra. Azon a napon, amikor más vagy, ők is mássá válnak. És te is másnak látod majd őket. Aki korábban rettentőnek látszott, most egyszerre ijedtnek tűnik. Aki korábban durvának látszott, az most egyszerre ijedtnek tűnik. Hirtelen-váratlan senkinek sem áll többé hatalmában téged megsérteni. Senkinek sincs hatalma nyomást gyakorolni rád.
Valahogy így néz ki a dolog: egy könyvet hagysz az asztalon, én pedig felkapom és azt mondom: "Állandóan rám tukmálod ezt a könyvet. Vagy az a kötelező, hogy felvegyem, vagy az, hogy ne." Az emberek oly szorgosan vádolnak mindenki mást, hibáztatnak mindenki mást, hibáztatják az életet, hibáztatják a társadalmat, hibáztatják a szomszédjukat. Aki ezen az úton megy, az sohasem változik majd meg; folytatni fogja majd a rémálmot, sohasem ébred fel belőle. Hozd működésbe ezt a programot, ezerszer, ha kell:
(a) azonosítsd magadban a negatív érzelmeket;
(b) értsd meg, hogy azok benned vannak, nem a világban, nem a külső realitásban;
(c) ne tekintsd azokat az "én" elemi, alapvető részének; ezek a dolgok jönnek és távoznak;
(d) értsd meg, hogy amikor megváltozol, minden megváltozik.

A VÁLTOZÁS MINT TÖREKVÉS

Ez a dolog még mindig nagy kérdés számunkra. Teszek-e bármit is, hogy megváltozzam?
Nagy meglepetésem van számodra, egy sereg jó hír! Nem kell tenned semmit sem. Annál rosszabb, minél többet teszel. Megérteni! Csak ennyit kell tenned. Gondolj valakire, akivel együtt élsz vagy dolgozol, valakire, akit nem szeretsz, aki negatív érzéseket kelt benned. Hadd segítsek megérteni, mi is történik.
Elsőként azt kell megértened, hogy a negatív érzés benned van. Te vagy felelős a negatív érzésért, nem a másik ember. A helyedben valaki más tökéletesen háborítatlan lenne, könnyen venné a másik ember jelenlétét, egyikük sem lenne mesterkélt. Te {még} az vagy.
Most érts meg még egy dolgot, mégpedig azt, hogy követelőzöl. Elvárással vagy e felé az ember felé. Fel tudod fogni ezt? Akkor mondd ennek az embernek: "Nincs jogom bármit is elvárni öntől." Amint ezt kimondod, megválsz az elvárásodtól. "Nincs jogom, hogy öntől bármit elvárjak. Ó, megvédem majd magam az ön tetteinek következményeitől, az ön hangulatától vagy bármitől, de önnek szabad az útja, amit magának választ, azzá lehet. Nincs jogom, hogy öntől bármit elvárjak."
Figyeld, mi történik veled, amikor ezt megteszed. Ha ezek kimondása során ellenállás mutatkozik - egek! - oly sok mindent felfedezel majd a "magam"-ról. Engedd elő a benned lévő diktátort, engedd elő a zsarnokot! Azt hitted, aranyos kis galamb vagy, ugye? De én zsarnok vagyok, és te is az vagy. Variáció a "szamár vagyok, szamár vagy" témára. Diktátor vagyok, diktátor vagy. Én akarom a te életedet kormányozni, pontosan megszabva az elvárásokat, hogy milyen viselkedést várok el tőled. És jó lesz engedelmeskedned, vagy különben negatív érzelmekkel büntetem magam. Emlékezz, mit mondtam neked: mindenki holdkóros.
Egy nő beszámolt nekem arról, hogy kiemelkedő tanulmányi és sportteljesítményért a fia kitüntetést kapott a középiskolában. Az anya örült a fia örömének, de csaknem engedett a késztetésnek, hogy azt mondja neki: "Ne légy diadalittas, mivel a kitüntetés magasra emel, ahonnan lebukfencezel majd, ha már nem tudsz ilyen jól teljesíteni." A hölgy dilemmázott, hogyan óvja meg a fiát a későbbi kiábrándulástól anélkül, hogy most rögtön szétpukkasztaná a szappanbuborékát.
A fiú - remélhetően - megtudja majd, amint az anya bölcsessége gyarapszik. Ez nem olyasmi, amit az anyja szavakkal kifejezhet a számára. Ez az, amivé végül az anyja majd válik. Akkor érti majd meg. Akkor tudja majd, hogy mit mondjon, s azt mikor mondja. A kitüntetést verseny eredményezte, amely kegyetlen lehet, ha önmagunk és mások gyűlöletére épül. Valaki olyan áron jut jó érzéshez, hogy valaki más rossz érzéshez jut; a győztes valaki ellen győz. Hát nem szörnyű? Biztos út az elmegyógyintézetbe!
Egy amerikai doktor leírta, hogyan hatott az ő életére a verseny. Svájcban járt orvosi egyetemre, ahol volt egy nagy létszámú, amerikaiakból álló diákkontingens. A doktor elmondta, hogy az amerikaiak közül némelyek kiborultak, amikor megtudták, hogy errefelé nincsenek házi díjazások, fokozatok osztogatása, nem volt dékáni lista, az osztályban nem volt első, második.
Valaki vagy átment a vizsgán, vagy nem. Ahogy a doktor mondta: "Voltak közöttünk, akiknek egyszerűen nem fért a fejébe. Már-már paranoiások lettünk. Azt hittük, valami trükkel állunk szemben." Néhányan átiratkoztak egy másik iskolába. Akik maradtak, azok váratlan felfedezést tettek, egy fura jelenségre figyeltek fel, melyet amerikai egyetemre járva nem tapasztaltak: a diákok, briliáns elmék, segítették egymást felkészülni, jegyzeteket cseréltek. A doktor fia jelenleg orvosnak tanul az Egyesült Államokban. Elmondta az apjának: a diákok a laboratóriumban gyakran elcsavarják a mikroszkóp gombjait, hogy az utánuk következő tanulótárs három-négy percet azzal kényszerüljön tölteni, hogy a műszert újra használható állapotba hozza. Verseny. Sikeresnek kell lenniük, tökéletesnek kell lenniük.
Egy aranyos kis történet szintén a doktortól származik: szerinte valóban megtörtént, de akár egy gyönyörű példázat is lehetne. Volt Amerikában egy kisváros, amelyben összejöttek az emberek esténként, hogy muzsikáljanak. Volt közöttük egy szaxofonos, egy hegedűs és egy dobos, többségük idős ember. A társaság kedvéért, a közös zenélés puszta öröméért jártak össze, noha nem játszottak magas fokon. Jól érezték magukat, nagyszerűen telt mindig az idő, amíg egy napon elhatározták, hogy új karmesterük lesz, akiben jókora ambíció és tetterő lakott. Azt mondta nekik az új karmester: "Emberek! Koncertet kell adni, fel kell készülnünk, hogy koncertet adjunk a város számára." Azután egyenként megvált néhány embertől, akik nem játszottak túl jól, felfogadott néhány profi muzsikust, rendbe szedte a zenekart, és mindegyik tag nevét megírta az újság. Hát nem gyönyörű? Úgy döntöttek, hogy a nagyvárosba költöznek, ott játszanak. De néhány idős ember könnyes szemmel azt mondta: "Milyen csodálatosak voltak a régi szép idők, amikor rosszul adtunk elő, de élveztük." Kegyetlenség költözött az életükbe, de senki nem ismerte fel. Látod, hogyan válnak emberek holdkórossá?
Közületek néhányan arról kérdeznek, mit értettem azon: "{Te is} haladj a saját utadon és légy önmagad, így van ez rendjén; én pedig {függetlenül attól, hogy Te milyen utat jársz,} megőrzöm {az önállóságomat} és megvalósítom magam." Más szavakkal: nem engedem neked, hogy manipulálj engem. A magam életét fogom élni; a saját utamat járom; megőrzöm szabadságomat, hogy a magam gondolatait gondolhassam, a magam kedvét és ízlését követhessem. És {sokszor} nemet mondok majd neked. Ha majd nem akarok a társaságodban lenni, az nem azért lesz, mert valamilyen negatív érzést keltettél bennem. Többé ilyen nem fordulhat elő. Többé nincs hatalmad felettem. Talán egész egyszerűen jobban kívánom más emberek társaságát. Így tehát, ha azt kérded tőlem: "Mi lenne, ha ma este moziba mennénk?" azt mondom majd: "Sajnálom, de valaki mással akarok menni; az ő társaságát jobban élvezem, mint a tiédet." És ez így rendben is van. Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű! A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek látod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, amikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy TE helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod. Abban van önzés, amikor másoktól azt követeled, hogy a te ízlésednek megfelelő életet éljenek, a te hasznod, örömöd vagy büszkeséged szerint. Ez önző dolog valóban. Így tehát megvédem majd magam. Nem érzem kötelezőnek, hogy veled legyek; nem érzem kötelezőnek, hogy igent mondjak. Ha kellemesnek találom a társaságodat, akkor örömöm lelem majd benne, anélkül, hogy kötődnék hozzá. Másfelől pedig: többé nem kerüllek el azért, mert negatív érzelmeket keltesz bennem. Nem ruházlak fel többé ilyen hatalommal.
Meglepetésnek kellene lennie a tudatára ébredésnek. Ha nem számítasz valaminek a bekövetkeztére, és az mégis megtörténik, meglepődsz. Amikor Webster felesége rajtakapta a férjét a szobalány csókolgatásán, azt mondta, hogy nagyon meg van lepve. Mármost Webster egy szőrszálhasogató, a szavak pontos használatához nagyon ragaszkodó ember volt, (érthető, hiszen szótárt írt); azt válaszolta hát a feleségének: "Nem, kedves, én vagyok meglepve, hogy te megrökönyödött vagy."
Egyesek célul tűzik ki a tudatára ébredést. Eltökélik, hogy elérik. Azt mondják: "Addig megtagadom magamtól a boldogságot, amíg tudatára nem ébredek." Ebben az esetben jobb, ha továbbra is vagy, aki vagy, s egyszerűen azt tudatosítod magadban, mi vagy most. Mindössze tudatában kell lenni, s ez boldogság ahhoz képest, mint mikor azon igyekszel, hogy reakciókész legyél. Az emberek túl gyorsan reagálnak, mivel nincsenek tudatában. Megérted majd, hogy vannak alkalmak, amikor magától értetődő, hogy reagálunk, még akkor is, ha már tudatára ébredtünk. De minél mélyebb a tudatára ébredtség, annál kevesebb részedről a reakció, s annál több az akció. Az arány valójában nem is számít.
Van egy történet egy tanítványról, aki tudatta a guruval, az ő mesterével, hogy messzi vidékre megy meditálni, és remélhetően eléri a megvilágosodást. Félévenként küldött hát a gurunak egy-egy feljegyzést, így téve jelentést arról, hogyan halad a dologban. Az első jelentés így hangzott: "Most már értem, mit jelent a self elvesztése." A guru összetépte a papírt és kidobta a szemétkosárba. Hat hónap elteltével újabb jelentést kapott, amelyben ez állt: "Fogékonnyá lettem minden élő iránt." A mester ezt is összetépte. A harmadik riportban ez volt olvasható: "Most már értem az egység és sokféleség titkát." Ez is a kosárba került. Így ment ez éveken keresztül, míg végül nem jött több jelentés. Egy idő után a guru kíváncsi lett, s egy napon akadt valaki, akinek ama távoli helyen támadt dolga. A guru így szólt: "Miért ne próbálnád megtudni, mi történt az illetővel?" Végül érkezett egy feljegyzés a tanítványától. Ezt írta: "Mit számít az?" Ezt olvasva így szólt a guru: "Sikerült neki! Sikerült neki! Végül rájött! Végre megtalálta!"
Van egy történet egy katonáról, aki a csatatéren egyszerűen földre dobta a fegyverét, felkapott egy ott heverő papírdarabot, és megnézte. Ezután hagyta, hogy a kezéből a papír a földre szánkázzon. Majd arrébb ment, és megismételte az egészet. Mások azt mondták: "Ez az ember halálos veszélynek teszi ki magát. Segítségre van szüksége." Így hát kórházba vitték, és elintézték, hogy a legjobb pszichiáter foglalkozzék vele. De az állapota erre sem javult. Összevissza mászkált az udvaron, felkapta a papírdarabokat, tunya pillantást vetett rájuk, majd mindegyiket hagyta a földre hullani. Végül az a döntés született, hogy: "Fel kell menteni a katonai szolgálat alól." Így azután behívják őt, és kezébe nyomják a leszerelését igazoló okmányt. Ő pedig tunyán felveszi, ránéz, és elkiáltja magát: "Ez az! Ez az!" Végre megtalálta.
Kezdj tudatára ébredni jelenlegi függőségednek, helyzetednek, bármi legyen is az! Ne légy többé diktátor! Hagyj fel azzal, hogy valamilyen irányba ösztökéled magad. Akkor egy napon majd megérted, hogy - egyszerűen azáltal, hogy tudatára ébredtél - már szert is tettél arra, aminek érdekében ösztökélted magad.

EGY MEGVÁLTOZOTT EMBER

Ne állíts fel követelményeket ama törekvésed során, hogy tudatára ébredj! A dolog sokkal inkább a közlekedési szabályok követéséhez hasonlít. Ha áthágod a közlekedés szabályait, megbüntetnek. Itt, az Egyesült Államokban az út jobboldalán közlekednek; Angliában a baloldalon; Indiában is a baloldalon kell hajtani. Ha nem, akkor megbüntetnek; sértett érzelmeknek, elvárásoknak, követelőzésnek helye nincs; csupán betartod a közlekedés szabályait.
Azt kérdezed, hol jön be mindebbe a könyörület, hol a bűn? Majd megtudod, amikor már tudatára ébredtél. Hogyan is magyarázhatnám el neked, ha e pillanatban bűntudatod van? Honnan tudhatnád, mi a könyörület? Tudod, az emberek időnként megpróbálják utánozni Krisztust; de attól, hogy egy majom belefúj egy szaxofonba, még nem válik muzsikussá. Senki sem tudja Krisztust imitálni az ő viselkedésének külsőségeit utánozva. Ehhez Krisztusnak kell lennie. Akkor majd pontosan tudja, mit a teendő egy konkrét helyzetben, melyben adott az ő temperamentuma, az ő jelleme, és ugyancsak adott a másik fél karaktere és vérmérséklete. Nem másnak kell megmondania. De ennek megtételéhez azzá kell lenned, ami Krisztus volt. Sehová sem jutsz a viselkedés külsőségeit utánozva. Ha azt hiszed, hogy a könyörület magában foglalja a lágyságot, akkor nincs mód elmagyarázni neked, képtelenség elmagyarázni, mivel a könyörület lehet kemény is. A könyörület lehet nagyon goromba, a könyörület megrázkódtatást is okozhat; még az is lehet, hogy felgyűri az ingujját, és megdolgoztat téged gyógyulásod érdekében. A könyörület sokféle. A könyörület igen lágy is lehet, de ennek módja nem tudható. Csupán amikor szeretetté válsz - más szavakkal: amikor már megváltál az illúzióidtól és kötődéseidtől -, akkor "tudod" majd.
Amint egyre kevésbé azonosulsz az "én"nel, egyre könnyedebb leszel mindenkivel és mindennel. Tudod miért? Mert többé nem félsz attól, hogy megsértenek, hogy nem tetszel másoknak. Többé nincs benned a vágy, hogy jó benyomást tegyél valakire. El tudod képzelni, mekkora a megkönnyebbülés, amikor soha többet senkire nem akarsz jó benyomást tenni? Ó, mily megkönnyebbülés! Boldogság, végre! Többé nem érzed sem szükségesnek, sem kötelezőnek, hogy magyarázgasd a dolgokat. Helyes! Mit is kellene magyarázgatni? Többé nem érzed kötelezőnek, szükségesnek, hogy bocsánatot kérj. Inkább mondd azt: "Tudatára ébredtem", mintsem hogy "Bocsásson meg". Sokkal inkább azt halljam tőled: "Időközben tudatára ébredtem; nem fog többé előfordulni, amit önnek okoztam", mintsem azt: "Rendkívül sajnálom amit önnek okoztam." Miért követelné bárki a másiktól, hogy amaz bocsánatot kérjen? Van ebben valami, amit ki kell kutatnod.
Még akkor sincs helye a bocsánatkérésnek, ha valaki hitvány volt irántad. Senki sem volt hitvány irántad. Valaki, legyen bár férfi vagy nő, nem hozzád volt hitvány, hanem ahhoz, amiről azt hitte, hogy te vagy. Soha senki nem utasít vissza téged; csak azt utasítják vissza, amiről azt hiszik, hogy te vagy. De ez fordított értelemben is igaz. Társául sem fogad téged soha senki.
Amíg valaki tudatára nem ébred, addig egyszerűen a rólad alkotott képet fogadja el, vagy < utasítja vissza. Megformálták az imázsodat, azt utasítják el, vagy fogadják el. Figyeld, milyen lehengerlő érvet ad, ha ebbe mélyen belemész. Túlontúl felszabadít. De milyen könnyű szeretni az embereket, ha ezt megérted. Milyen könnyű mindenkit szeretni, amikor nem azonosulsz azzal, amiről ők azt hiszik, hogy te vagy, s azt sem fogadod el, amit saját magukról tartanak. Könnyű lesz szeretni őket, mindenkit szeretni.
Megfigyelem "magam", de nem gondolok "magam"-ra. Azért, mert a "magam"-ra gondolás egy sereg rossz dolgot is okoz. De amikor megfigyelem "magam", állandóan tudatában vagyok annak, hogy ez egy tükörkép, egy reflexió. A valóságban nem igazán gondolsz arra, hogy "én" és "magam". Olyan vagy, mint aki kocsit vezet; a vezetés kapcsán sohasem akarja elveszíteni éber jelenlétét. Álmodozol?
Nem baj, de a környezetedre vonatkozó éber jelenléted ne veszítsd el. Mindig készenlétben kell állnod. Olyan ez, mint az alvó anya; nem hallja a ház felett robajló repülőgépeket, de meghallja a gyerek leghalkabb pityergését. Az anya éber, e tekintetben tudatára ébredt. Csak arról tudunk bármit is mondani, milyen az, amikor valaki még szunnyad. Senki sem mondhat semmit arról, milyen az, amikor tudatára ébredsz. Ez utóbbi állapotra csak célozgatni lehet. A boldogságról semmi sem mondható. A boldogság nem definiálható. Ami definiálható, az a nyomorúság. Lépj túl a boldogtalanságon, és megtudod. A szeretet nem definiálható; a szeretet hiánya igen. Számold fel a szeretet hiányát, ejtsd a félelmet, és megtudod. Ki akarjuk találni, milyen a tudatára ébredt ember. De csak akkor tudod meg, amikor majd abba az állapotba jutsz.
Beleértettem-e szavaimba, például, hogy nem szabad követeléssel fellépni gyermekeinkkel szemben? Azt mondtam: "Nincs jogod követeléssel fellépni." A gyereknek előbb-utóbb meg kell szabadulnia tőled, ez az Úr rendelése. És semmiféle jogod sem lesz felette. Valójában ő egyáltalán nem a te gyermeked, nem is volt az. Az élethez tartozik, nem hozzád. Senki sem tartozik hozzád. Amiről beszélsz, az a gyermek iskoláztatása.
{Követelmények persze vannak, és kell is, hogy legyenek, de ezek másfajták, mint amit személyes attitűdként szeretünk elvárni egymástól. Ezek viselkedési szabályok.} Ha valaki ebédet akar, jól teszi, ha tizenkettő és egy között jön, különben nem kap ebédet, kész és pont.
Ennyi. Itt ilyen módon intéződnek a dolgok. Ha nem jössz időben, nem kapsz ebédet. Szabad vagy, igaz, de vállalnod kell a következményeit.
Amikor intelek, hogy másokkal szemben ne legyenek elvárásaid, vagy ne támassz követelményeket irántuk, ama elvárásokra, követelményekre gondolok, amelyek az én jólétemet szolgálják. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok elnökének követelményeket kell támasztania az emberekkel szemben. Nyilvánvaló, hogy a közlekedési rendőrnek követelményeket kell támasztania az emberekkel szemben. De ezek a követelmények a viselkedésükre vonatkoznak - közlekedési szabályokra, jó szervezésre, a társadalom sima működésére. E követelményeknek nem céljuk jó érzést kelteni az elnökben vagy a közlekedési rendőrben.

MEGÉRKEZVE A CSENDBE

Mindenki meg szokta kérdezni, hogy mi történik majd, amikor végül megérkezik. Ez puszta kíváncsiság? Örökösen azt kérdezzük, hogy az előttünk lévő hogyan illeszkedik egy már megismert rendszerbe, van-e értelme emennek, ha amazzal összevetjük, vagy milyen érzés lesz majd, ha megérkezünk. Kezdj neki, s majd megtudod; nem körülírható!
Keleten általános az a vélemény, mely szerint "azok, akik ismerik, nem beszélnek; akik beszélnek, nem ismerik." A dolog nem elmondható; csak az ellenkezője. A guru nem adhatja át neked az igazat. Az igazság nem önthető szavakba, nem önthető formulába. Az nem az igazság. Az nem a való. A realitás nem önthető formulába. A guru csak a hibáidra képes rámutatni. Amikor megválsz a hibáidtól, megismered az igazságot. És még akkor sem tudod elmondani.
Ez a tanítás teljesen szokványos a nagy katolikus misztikusok között. A nagyszerű Aquinói Tamás élete vége felé nem írt és nem beszélt, akkorra már eljutott a látásra. Korábban azt hittem, hogy híressé lett némasága csupán hónapokig tartott, holott éveken keresztül. Rájött arra, hogy bolondot csinált magából; és ezt egyértelműen ki is mondta. "Olyan ez, mintha nem kóstoltál volna még zöld mangót, és azt kérdeznéd: "Milyen az íze?" Azt felelném: "Savanyú", de máris tévútra vittelek azáltal, hogy egy szó került átadásra. Próbáld megérteni. Az emberek többsége nem valami bölcs; rácsapnak a szavakra - például a szent iratok szavaira -, és félreértelmezik. "Savanyú" - mondom, mire azt kérdezed: "Savanyú, mint az ecet? Savanyú, mint a citrom?"
Nem, nem úgy savanyú, mint egy citrom, úgy savanyú, mint egy mangó. Erre azt mondod: "Sohasem kóstoltam egy mangót sem." Elég baj! De csak menj, és írj egy doktori disszertációt róla. Semmit sem írnál, ha már kóstoltad volna! Tényleg nem! Valami másról írtál volna disszertációt. És azon a napon, amikor végre megkóstolsz egy mangót, azt mondod: "Istenem, bolondot csináltam magamból! Nem kellett volna megírnom azt a disszertációt." Pontosan ez az, amit Aquinói Tamás tett.
Egy nagy német filozófus és teológus teleírt egy könyvet magáról Szent Tamás hallgatásáról, aki egyszerűen némává lett. Nem beszélt. A teológiáját összefoglaló Summa Theologica prológusában azt mondja: "Istennel kapcsolatban nem mondhatjuk, hogy Ő micsoda, hanem csak azt, hogy Ő mi nem. Így tehát nem beszélhetünk arról, hogy Ő miként létezik, hanem csak arról, hogy miként nem." És Boéthius De Sancta Trinitate című munkájához írt híres kommentárjában {Aquinoi Tamás} azt mondja, hogy Isten háromféleképpen ismerhető:
(1) a teremtésben, (2) Isten tetteiben a történelem során, és (3) az Istenről formált legmagasabb formájú tudatban, ismeretben, - ismerni Istent tamquam ignotum (ismerni Istent mint ismeretlent).
A Szentháromságról beszélve az a legmagasabb forma, ha tudjuk, hogy senki sem tudja.
Mármost e szavakat nem egy keleti Zen mester mondja, hanem valaki, akit a Római Katolikus Egyház avatott szentté, s aki a teológusok fejedelme volt évszázadokon át. Ismerni Istent, mint az ismeretlent. Másutt Szent Tamás még azt is mondja: mint a megismerhetetlent. Realitás, Isten, isteni természet, igazság, szeretet: ezek nem megismerhetők. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodó elme számára nem felfoghatók. Ettől oly sok ember kérdései némulnának el, mert örökösen ama illúzióval élünk, hogy ismerjük. Pedig nem. Nem ismerhetjük.
Akkor pedig mi a szentírás? Célzás, utalás, burkolt figyelmeztetés, nyomravezető jel, nem leírás.9 Az őszinte hívő, aki hiszi, hogy ismeri, annak fanatizmusa több gonoszságot okoz, mint kétszáz zsivány közös erőfeszítése.10 Borzasztó látni, hogy mit meg nem tesznek az őszinte hívők abból adódóan, hogy azt hiszik, hogy ismerik. Hát nem volna csodálatos olyan világban élni, amelyben mindenki azt mondaná: "Nem ismerjük"? Leomlana egy magas korlát. Hát nem lenne csodálatos?
Egy vakon született ember jön, azt kérdi: "Mi az az izé, amit úgy neveznek: zöld?" Hogyan írható körül a zöld szín egy olyan embernek, aki születése óta vak? Az ember ilyenkor analógiákat alkalmaz. Tehát azt mondom: "A zöld szín valami olyan, mint a lágy zene." "Ó mondja ő - mint a lágy zene." Azt mondom: "Igen, nyugtató, lágy zene." Később egy másik vak ember jön hozzám, és azt kérdi: "Mi az, hogy zöld szín?" Azt felelem, hogy az valami olyan, mint a puha szatén, igen puha, nyugtató a tapintása. Így a következő napon azt kell látnom, hogy a két vak ember üvegekkel püföli egymás fejét.
Egyikük azt mondja: "Lágy, mint a zene."
A másik pedig azt: "Puha, mint a szatén." Így megy ez. Egyikük sem tudja, miről beszél. Ha tudnák, elhallgatnának. Ilyen szomorú ez. Még annál is rosszabb, mivel egy napon, tegyük fel, látóvá teszed ezt a vak embert, mikor is ő üldögél a kertben, éppen maga körül nézelődik, mire azt mondod neki: "Nos, ön most már tudja, milyen szín a zöld." És ő azt válaszolja: "Valóban.
Ma reggel is hallgattam egy kis zöldet!"
Tény, hogy Isten körülvesz téged, te pedig nem látod őt, mert "tudod", hogy ő milyen. Annak útjában, hogy Istenről víziód lehessen, a végső korlát Istenről alkotott koncepciód. Elvéted az Istent, mivel azt hiszed, hogy ismered. Ez a szörnyű dolog a vallással kapcsolatban. Ez az, amiről az evangéliumok beszéltek: a vallásos emberek "tudták", ezért rázták le Jézust. Istenről beszélve az a legmagasabb rendű tudás, ha azt tudod, hogy megismerhetetlen. Túlontúl sok szó esik Istenről; elege van ebből a világnak. Túl kevesen ébredtek tudatára, túl kevés a szeretet, túl kevés a boldogság, de hadd ne használjuk még e szavakat se. Túl keveset adunk fel az illúzióinkból, a hibáinkból, a kötődéseinkből és kegyetlenségünkből, túl kevés a tudatosulás.
Ettől szenved a világ, nem a vallás hiányától. A vallásnak a tudatosulás hiányáról kellene szólnia, a tudatára ébredésről. Nézd, mivé korcsosultunk. Látogass el a hazámba, és lásd, mint ölik egymást az emberek a vallás kapcsán. Mindenütt ezt fogod találni. "Az, aki ismeri, nem beszél; az, aki beszél, nem ismeri." Minden reveláció, legyen bármennyire isteni lényegű, soha nem több, mint egy ujj, amely a holdra mutat. Amint azt a Keleten mi mondani szoktuk: "Amikor a bölcs a Holdra mutat, az idióta nem lát mást, mint az ujjat."
Jean Guitton, egy igen jámbor, ortodox francia író szörnyű megjegyzést tesz hozzá: "Az ujjat gyakran arra használjuk, hogy kinyomjuk vele a szemet." Hát nem rettentő? Légy tudatában, légy tudatában, légy tudatában! A tudatára ébredés gyógyulást hoz, a tudatára ébredés igazsághoz vezet, a tudatára ébredés megváltás, a tudatára ébredés spiritualitás, a tudatára ébredés fejlődés, a tudatára ébredés szeretet hoz. Légy tudatában!
Beszélnem kell szavakról és koncepciókról, mivel meg kell magyaráznom neked, miért van, hogy amikor tekintetünket egy fára vetjük, valójában nem látjuk azt. Mi azt hisszük, hogy látjuk, pedig nem. Amikor nézünk egy embert, valójában nem látjuk őt, csupán hisszük, hogy látjuk. Amit látunk, az valami, amit fixáltunk az agyunkban. Benyomást szerzünk, és ragaszkodunk hozzá, kitartóan szemléljük a másik embert ama benyomáson keresztül. Ezt műveljük csaknem mindennel. Ha ezt megérted, akkor megérted majd, mily szeretetteljes és gyönyörűséges tudatában lenni mindennek, ami körülötted van. Mert ott a realitás; ott van "Isten", bármi légyen is az. Mindez ott van. A szegény kis hal az óceánban azt mondja:
"Bocsánat, az óceánt keresem. Megmondaná, hol találom?" szánalmas, ugye? Ha csak résnyire is kinyitnánk a szemünket és látnánk, megértenénk.

VESZTESKÉNT A KISSZERŰ LÉTHARCBAN

Térjünk vissza az evangéliumnak ama csodálatos mondatához, amely arról szól, hogy veszítsd el önmagad, hogy megtalálhasd önmagad. (Vö. Mt 10, 39; 16, 25.) Fellelhető ez a vallásos hangvételhez közeli irodalomban, és az összes vallásos és spirituális és misztikus irodalomban.
Hogyan veszíti el valaki önmagát? Próbáltál már valaha elveszíteni valamit? Nos, minél keményebben próbálod, a dolog annál nehezebb. Csupán amikor nem erőlteted, akkor veszítesz el dolgokat. Akkor veszítesz el dolgokat, amikor nincs tudomásod róluk. Nos, hogy hal meg valaki önmaga számára? (Most a halálról, nem az öngyilkosságról beszélünk.) Nem azt mondják nekünk, hogy öljük meg a self-et, hanem azt, hogy haljon el. Ha fájdalmat okoznánk az selfnek, szenvedést okoznánk a self-nek, az saját érdekeink ellen lenne. A produktivitás ellen hatna.
Soha nem vagy annyira eltelve önmagaddal, mint akkor, amikor fájdalmad van. Soha nem vagy annyira önközpontú, mint amikor depressziós vagy. Soha nem vagy annyira kész feledni önmagadat, mint akkor, ha boldog vagy. A boldogság megszabadít a self-től. A szenvedés, a fájdalom, a nyomorúság, a depresszió kötnek a self-hez. Nézd, mennyire rádöbbensz arra, hogy van fogad, amikor az fáj. Amikor nem fáj, nem is tudsz róla, hogy van fogad. Ugyanilyen okból annak sem, hogy van fejed. De mennyire más a helyzet, amikor hasogat a fejfájás.
Tehát igencsak hamis, teljesen elhibázott azt hinni, hogy a self megtagadásának útja az, hogy meggyötörjük, hogy önmagunk megalázására, önsanyargatásra, önfeláldozásra szánjuk el magunkat, ezek hagyományos felfogása szerint. A self valódi természetének megértése vezet a self megtagadásához, elveszítéséhez. Akkor eltűnik majd, elenyészik, nincs többé.
Valaki, tegyük fel, besétál a szobámba egy napon. Azt mondom: "Jöjjön csak be!
Megtudhatnám, kicsoda ön?" Ő azt válaszolja: "Én vagyok Napóleon." Rákérdezek: "Csak nem az a bizonyos Napóleon?" Mire ő: "Pontosan. Bonaparte, Franciaország uralkodója." "Miket nem mond!" - felelem, miközben magamban azt gondolom: "Jó lesz óvatosan kezelni ezt a fickót." "Foglaljon helyet, felség!" - mondom. "Nos, azt mondják, ön egy igen jó lelki tanácsadó.
Van egy spirituális problémám. Aggódom, nemigen tudok bízni Istenben. Tudja, a seregem Oroszországban van, és álmatlan éjszakák gyötörnek, miközben azon töprengek, miként fog ez végződni." Mire azt mondom: "Nos, felség, erre bizonyosan felírhatnék valamit. Azt javallom, olvassa el Máté evangéliumának 6. fejezetét: >Nézzétek a mezei liliomokat... nem fáradoznak és nem fonnak<.'"
Ezen a ponton eltűnődöm: ki az őrültebb, ez a pasas, vagy én. De folytatom ezzel a holdkórossal. Ezt teszi a bölcs guru is kezdésként. Veled tart; komolyan veszi a problémáidat. Kitöröl majd egy-két könnycseppet a szemedből. Őrült vagy, de még nem tudsz róla. Hamar eljön az idő, amikor kirántja majd a szőnyeget a lábad alól, és azt mondja neked: "Hagyd abba, te nem vagy Napóleon."
Sienai Szent Katalin híres dialógusaiban Isten állítólag így szólt hozzá: "Én vagyok Ő, aki aktívként van; te vagy a passzív, aki egyébként nincs." Megtapasztaltad már valaha a saját nemlétedet? A Keleten van erre egy hasonlatunk: a táncos és a tánc metaforája. Úgy tekintjük Istent, mint a táncost, a teremtést pedig úgy, mint Isten táncát. Nem arról van szó, mintha Isten lenne a nagy táncos, te pedig a kicsi. Ó, nem. Te egyáltalán nem vagy táncos. Te vagy a tánc. Téged járnak. Tapasztaltad ezt már valaha? Így tehát, amikor az ember feleszmél, és rájön arra, hogy ő nem Napóleon, attól nem szűnik meg létezni. Léte folytatódik, de hirtelen rájön, hogy ő valami más, mint korábban hitte. A self elvesztése azt jelenti, hogy hirtelen rájössz, hogy valami más vagy, mint aminek korábban hitted magad. Azt hitted, hogy a középpontban vagy; most bolygónak tapasztalod magad. Azt hitted, te vagy a táncos; most táncként tapasztalod meg önmagad.
Ezek csupán analógiák, metaforák, melyeket nem kell szó szerint venned. Ezek, ne feledd, csupán nyomravezető jelek, utalások; iránymutatók, melyeket nem szabad túlhangsúlyoznod.
Egyiket se vedd szó szerint.

(Folytatás a következő fejezetben)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés