A hetvenes években Carter elnök felhívást intézett az amerikaiakhoz, józan mértékletességre intve őket. Azt gondoltam magamban: nem kellene józanságról beszélnie nekik, inkább azt kellene tanácsolni, hogy élvezzék az életet! Legtöbbjük elveszítette a képességét erre. Mély meggyőződésem: a fogyasztói társadalmak legtöbb polgára elveszítette képességét az élet élvezetére. Egyre több és több drága kacat kell nekik; nem tudnak örülni az élet egyszerű dolgainak. Aztán besétálok olyan helyekre, ahol azt a sok csodálatos zenét árulják, ahol a lemezek leértékelve kaphatók, gúlákba rakva állnak, de sohasem hallok senkit, aki hallgatná a zenét - nincs idő, nincs idő, nincs idő. Bűnösök, nincs idejük élvezni az életet.
Túlhajszoltak: gyerünk, gyerünk, gyerünk! Ha valóban élveznéd az életet, az egyszerű érzéseket és örömöket, ámulatba esnél. Az állatok roppant önfegyelme fejlődne ki benned. Egy állat sohasem eszi betegre magát. Hagyd természetes környezetében, és sohasem szed fel túlsúlyt. Sohasem fog egészségére káros dolgot enni vagy inni. Dohányzó állatot sem találni. Annyit mozog, amennyire szüksége van - figyeld meg a macskádat, hogyan lustálkodik reggeli után! Vedd észre, hogyan lendül támadásba! Nézd, milyen hajlékonyak a végtagjai, milyen eleven a teste!
Ezt elveszítettük. Belefeledkeztünk a gondolatainkba, az eszmékbe és ideálokba és így tovább, és így tovább. És örökösen gyerünk, gyerünk, gyerünk! Belül konfliktusban állunk önmagunkkal, ami sohasem fordul elő az állatokkal. Örökösen elítéljük magunkat, bűntudatot táplálunk. Tudod, miről beszélek! Magamról is elmondhatnám, amit egy jezsuita testvérem néhány évvel ezelőtt mondott nekem: tedd félre a cukorkás tálat, mert az édesség és a csokoládé láttán elveszítem szabadságom! Én is elveszítettem a szabadságomat mindenféle dolog láttán; valamikor ez rólam is elmondható volt, de ma már nem. Igen kevéssel megelégszem, s módfelett élvezem! Amikor nagy az élvezet intenzitása, akkor vajmi kevésre van szükséged.
Olyan ez, mint a vakációt tervező ember; hónapokig tervezi, s amikor végre a helyszínre ér, nyomban aggódni kezd: a visszaútra le kell foglalnia a helyét a repülőre. A fotózás persze megy rendesen, a képeket később albumba rakva mutogatják majd neked: képeket olyan helyekről, melyeket soha nem láttak, csak lefényképeztek. Ez a modern élet szimbóluma! Nem tudok eléggé hangosan kiabálni, az effajta önsanyargatás veszélyeire figyelmeztetve! Lassíts! Ízlelj !
Hallj ! Hagyd megelevenedni az érzékszerveidet! Ha a miszticizmusba vivő fenséges utat akarsz, ülj le, és figyelj csendesen minden körülötted hallható neszt! Ne válassz ki közülük egyetlen egyet sem; igyekezz mindet egyszerre hallani! Meglátod, mennyi csoda történik majd veled, amint érzékszerveid megszabadulnak a béklyóktól. Ez roppant fontos a változás folyamatában.

AZ ANALÍZIS VÉGE

Meg akarom ízleltetni veletek az analízis és a tudatára-ébredés közötti különbséget, avagy egyfelől az információt, másfelől a betekintést magunkba és a dolgokba. Az információ nem betekintés, az analízis nem tudatosulás, a tudás nem tudatára ébredés.
Tegyük fel, hogy bejönnék ide, a karomon egy tekergőző kígyó, és azt kérdezném tőletek:
"Látjátok a karom körül tekergőző kígyót? Mielőtt a mostani foglalkozásra jöttem, felütöttem egy lexikont, és megállapítottam, hogy ez egy Russell kígyó. Ha megmarna, fél percen belül meghalnék. Legyetek szívesek tanácsot adni, hogyan és miként szabadulhatnék meg ettől az állattól, amely itt tekereg a karom körül!" Ki beszél így? Az, aki informált, de aki nem ébredt tudatára.
Vagy, tegyük fel, az alkohol rabja vagyok, rongálom az egészségem. "Legyetek szívesek tanácsot adni, hogyan és miként szabadulhatnék meg a káros szenvedélytől!" Egy ember, aki ilyet mond, az nem ébredt tudatára. Tudja, hogy rongálja az egészségét, de nem jutott tudatosságra. Ha tudatában lenne, akkor abban a percben feladná a szenvedélyét. Ha tudatában lennék, hogy mi is ez a kígyó, akkor lesöpörném a karomról; a bennem végbemenő dolgok söpörnék le! Ez az, amiről beszélek, ez az a változás, amelyről beszélek. Nem változtatod meg magad; nem a "magam" változtatja a magamat. A változás rajtad keresztül, a benned zajló dolgok következtében megy végbe, benned megy végbe. Nagyjából ez a legpontosabb mód ennek kifejezésére. Tudod, a változás benned megy végbe, rajtad keresztül; a tudatosulás során történik. Nem te cselekszed azt. Rossz jel, ha te hajtod végre; nem lesz tartós! Ha mégis, akkor Isten irgalmazzon mindazoknak, akikkel élsz, mert igen rideg leszel, merev. Lehetetlen élni olyan emberekkel, akiknél a változás az öngyűlölet és önelégületlenség talaján megy végbe.
Valaki azt mondta: "Ha mártírrá akarsz válni, köss házasságot egy szenttel!" De akik tudatára ébredtek, azok megőrzik szelídségüket, lágyságukat, kedvességüket, diszkrét voltukat, nyitottságukat, rugalmasságukat. A változást pedig nem erőszakolják, hanem az bekövetkezik.
Emlékszem, amikor Chicagóban pszichológiát tanultam, egy pap azt mondta nekünk: "Tudjátok, minden szükséges információ rendelkezésemre állt; tudtam, hogy az alkohol a sírba visz, de, higgyétek el, semmi nem változtat egy alkoholistán - még a felesége vagy a gyerekei iránti szeretete sem. Valóban szereti őket, de ettől ugyan nem változik. Egy dolgot találtam, amely megváltoztatott. Egyik nap az út menti árokban feküdtem, finoman szitált az eső.
Felfogtam - amint kinyitottam a szememet -, hogy ettől meg fogok halni. Meggondoltam a dolgot, és később soha nem kívántam még egy cseppjét sem érinteni. Tulajdonképpen azóta is előfordult, hogy ittam egy keveset, de sohasem eleget ahhoz, hogy megártson. Nem tudtam és ma sem tudom megtenni." Ez az, amiről beszélek: tudatára ébredni! Nem információ kell, hanem tudatára kell ébredni!
Az egyik barátom, aki szenvedélyes dohányos volt, azt mondta: "Tudod, mindenféle viccek keringenek a dohányzásról. Mondják, hogy a dohány megöli az embereket; de nézd meg a régi egyiptomiakat: mind halottak, pedig egyikük sem dohányzott." Nos, egyik nap valami problémája volt a tüdejével, így tehát bement Bombaybe, a rákkutató intézetbe. Az orvos azt mondta: "Atya! Két folt van az ön tüdején. Lehet, hogy rákosak, ezért vissza kell jönnie a jövő hónapban." Soha többé nem gyújtott rá azt követően. Korábban tudta, hogy halálát okozza a dohányzás; most tudatára ébredt, hogy meg fogja ölni. Ez a különbség.
Rendünk alapítójának, Szent Ignácnak van erre egy találó mondása. Az igazság ízlelgetésének és érzésének nevezi - nem megismerésnek, hanem ízlelgetésnek és megérzésnek, amikor valaki ráérez az igazságra. Amikor ez a megérzés megjelenik benned, megváltozol. Amikor az eszeddel megismered, akkor nem.

MEGHALÁS ÚTJÁN AZ IGAZI ÉLETHEZ

Gyakran mondtam már az embereknek, hogy az igazi élethez a meghalás útján juthatnak el. Az élet útjára a menetlevelet azzal szerzed meg, hogy elképzeled magadat a sírodban. Képzeld, hogy a koporsódban fekszel! Tetszésed szerinti testhelyzetben. Indiában mi a halott egyik lábát keresztbe tesszük a másikon. Ez az, ahogy egyes esetekben a hamvasztás helyére viszik őket.
Más esetekben viszont kiterítve fekszenek. Képzeld tehát, hogy kiterítve fekszel, holtan. Nos,
vedd most szemügyre a problémáidat ebből a szemszögből! Ugye, hogy minden megváltozik?
Milyen csodás, gyönyörű egy meditáció! Végezd napi gyakorisággal, ha van rá időd! Hihetetlen, de életre kelsz majd! Egyik könyvemben, a Wellsprings-ben ezen meditálok. Látod a bomló holttestet, majd a csontokat, azután a hamvakat. Valahányszor erről beszélek, az emberek azt mondják: "Milyen gusztustalan!" De mi olyan gusztustalan ebben? Ez a realitás, az ég szerelmére! De közületek sokan nem akarják látni a valóságot! Nem akartok a halálra gondolni.
Az emberek nem élik az életet - ez vonatkozik közöttetek is a többségre -, nem élik az életet, csupán működésben tartják a testet. Ez nem élet. Akkortól élitek majd az életet, ha cseppet sem számít, hogy éltek-e, avagy meghaltok. Azon a ponton válsz élővé. Akkor éled az életed, amikor készen állsz elveszíteni azt. De ha védelmezed az életed, akkor halott vagy.
Tegyük fel, hogy messze fenn ülsz az előadóterem legfelső soraiban, s én azt mondom neked:
"Gyere le!", mire azt feleled "Ó, ne! Olvastam emberekről, akik megbotlanak a lépcsőn lefelé jövet, és kitörik a nyakukat; ez túl veszélyes!" Vagy azért nem tudlak rávenni, hogy menj át az utca túlsó oldalára, mert így szólsz: "Tudod, hány embert gázolnak el, miközben egyik oldalról a másikra mennek?" Ha arra nem tudlak rávenni, hogy az utca másik oldalára menj, hogyan bírhatnálak arra, hogy szelj át egy kontinenst? És ha nem tudlak rávenni arra, hogy kukucskálj ki a szűk látóköröd és meggyőződésed alkotta gátak mögül egy másik világra, akkor halott vagy, teljesen halott; az élet elment melletted. Ücsörögsz a kis celládban, és rémüldözöl. El fogod veszíteni az Istenedet, a vallásodat, a barátaidat, minden dolgodat. Semmi kétség: az élet a szerencsejátékosé! Ez az, amit Jézus mond. Készen állsz kockára tenni? Tudod, mikor állsz készen kockára tenni? Amikor már felfedezted, amikor már tudod, hogy az a dolog, amit az emberek életnek neveznek, az nem igazán élet. Az emberek tévednek, amikor azt hiszik, hogy a test működésben tartása az élet. Szeresd tehát, szeresd a halál gondolatát! Térj vissza rá ismét és újra!
Gondolj arra, mily szeretetre méltó a holttest, a csontváz, a porladó csontok, míg csupán maroknyi hamu marad belőlük! Attól kezdve: minő megkönnyebbülés, felszabadulás. Néhányan közületek talán nem értik, miről beszélek ezen a ponton; túlságosan rettegtek attól, hogy átgondoljátok. De minő megkönnyebbülés, amikor ebből a perspektívából nézel vissza az életre.
Vagy menj ki egy temetőbe! Roppant lélektisztító és felemelő élmény. Látsz egy nevet, és azt mondod: "Tyű! Mily sok évvel ezelőtt élt, kétszáz évvel ezelőtt; talán ugyanolyan problémái lehettek, mint nekem, bizonyára rengeteg álmatlan éjszakája volt. Őrület, milyen rövid ideig élünk! Egy olasz költő azt mondta: "Villanásnyi ideig élünk; jön az est, és örökké tart az éj." Az élet alig egy villanás, mi pedig elvesztegetjük. Aggodalmaink, rettegéseink, kötődéseink, sors adta terheink miatt vesztegetjük el. Mármost lehet, hogy e meditáció közben csupán információval gazdagodsz; de az is lehet, hogy tudatára ébredsz. És a tudatára ébredés pillanatában megújulsz. Legalábbis annyi időre, amíg a dolog tart. Akkor tudod majd a különbséget informáltság és tudatára ébredés között.
Egy asztronómus barátom mostanában beszélt nekem a csillagászathoz szükséges alapismeretekről. Míg nem beszélt róla, addig nem tudtam, hogy amikor a Napot látod, akkor ott látod, ahol nyolc és fél perccel korábban volt, nem pedig ott, ahol most van. Mert nyolc és fél percig tart, hogy a napsugár elérjen hozzánk. Nem azt látod tehát, hogy jelenleg hol van; most már valahol máshol jár. A csillagok is évszázadokig vagy évezredekig küldik hozzánk a fényt. Így tehát, amikor feltekintünk rájuk, nem lehetnek ott, ahol látjuk őket; valahol másutt lehetnek. A barátom azt is mondta, hogy ha elképzelünk egy galaxist, egy egész univerzumot, ez a mi világunk elvész a Tejút egyik elvékonyodó csücskében; még csak nem is a középpontban.
És hogy a csillagok mindegyike egy-egy nap, és egyes napok akkorák, hogy elférne bennük a mi Napunk, a Föld, és a kettő közötti távolság is. Óvatos becslések szerint százmillió galaxis van!
Az univerzum, amilyennek mi ismerjük, szakadatlanul tágul, másodpercenként kétmillió mérföldes sebességgel. Lebilincselő volt mindezt hallani, és amikor kijöttem az étteremből, ahol ettünk, a fejem fölé emeltem a tekintetemet, és más érzés töltött el, az élet egy más perspektívája. Ez a tudatára ébredés. Mindezeket száraz tényeknek is felfoghatod (és az információ), de lehet, hogy hirtelen az életet más perspektívában látod: mik vagyunk, mi ez az univerzum, mi az emberi élet? Eltölt ez az érzés. Hát ez az, amire gondolok, amiről a tudatára ébredés kapcsán beszélek.

A SZERETET FÖLDJE

Ha valóban megválnánk abbeli illúzióinktól, hogy az emberek mi mindent tudnak adni nekünk vagy elvenni tőlünk, akkor elevenné válnánk. Ennek elmulasztása borzasztó és elkerülhetetlen következményekkel jár. Elveszítjük képességünket arra, hogy szeressünk. Ha szeretni akarsz, meg kell tanulnod ismét látni! Ha látni akarsz, meg kell tanulnod, hogyan szokj le a drogodról.
Ilyen egyszerű. Add fel a függőségedet! Tépd le a társadalom csápjait, melyek behálózták és megfojtották a lényedet! Válj meg tőlük! A dolog külső megjelenését tekintve minden úgy folytatódik majd, mint korábban volt. Azonban - jóllehet továbbra is a világban vagy - többé nem vagy a világból. (Vö. pl. Jn 15, 19; 17, 14.) A szívedben most végre szabad leszel, még ha teljesen egyedül is. Elhal majd a kábítószer-függőséged. Nem kell sivatagba vonulnod; körülvesz a társadalmi nyüzsgés; roppantul élvezed. De az embereknek nincs többé hatalmuk boldoggá vagy nyomorulttá tenni téged. Ezt jelenti az egyedüllét. Ez az önmagadban lét, melyben elhal a függőség. Megszületik a képesség a szeretetre. Másokra többé nem úgy tekintek, mint akik eszközként használhatók szenvedélyfüggőségem kielégítéséhez.
Csak az, aki kísérletet tett e dolog megvalósítására, csak az tudja, mennyi szörnyűséget rejt e folyamat. Olyan ez, mintha meghívnád magad arra, hogy meghalj. Olyan ez, mintha a szegény kábítószer-függőt arra kérnéd, hogy adj a fel az egyetlen örömöt, melyet valaha ismert. Hogyan tudja majd annak helyét elfoglalni a kenyér és a gyümölcs íze, egy tisztán átélt szippantás a reggeli levegőből, és a hegyi patak édes vize? Míg az elvonás tüneteivel és az ürességgel küszködik, belül tapasztalja, hogy nincs többé drog, az ürességet semmi sem képes betölteni, csak a drog. El tudsz képzelni egy olyan életet, amelyben elutasítod az elismerés akár egyetlen szava feletti örömöt vagy megelégedettséget, vagy azt, hogy támogatást keresve valaki vállára hajtsd a fejedet? Gondolj egy olyan életre, melyben értelmileg senkitől sem függsz, hogy többé senkinek ne legyen hatalma boldoggá vagy nyomorulttá tenni! Elutasítod, hogy bármely konkrét személyre szükséged legyen, hogy bárkivel kivételesen bánj, hogy bárkiről azt mondd, hozzád tartozik. Az ég madarainak fészkük van, a rókáknak odújuk, de neked nem lesz hol nyugalomra hajtani a fejedet életed során. (Vö. Lk 9, 58.) Ha valaha is eléred ezt az állapotot, végre megtudod majd, mit jelent a rettegéstől mentes és vágy nélküli látás. Itt minden egyes szónak súlya van. Végre megtudod majd, mit jelent a rettegéstől mentes és vágy nélküli látás.
Megtudod majd, mit jelent a szeretet. De ahhoz, hogy elérhesd a szeretet földjét, át kell küzdened magad az elhalás gyötrelmein, minthogy az emberek iránti szeretet a teljes egyedüllétet jelenti, azt, hogy nincs többé szükséged az emberekre.
Hogyan juthatsz valaha is odáig? Tudatára ébredten, mely állapot nem ismer pihenést, lankadást, azzal a határtalan türelemmel és könyörülettel, melyet egy kábítószer-élvező iránt tanúsítanál. Azzal, hogy úgy fejleszted "étrendedet", hogy abban az élet jó dolgai kiszoríthassák a drog ízei utáni vágyat. Miféle jó dolgok? A munka szeretete, amely magának a szívesen végzett munka örömének az élvezete; a kacagás és a közvetlen, bizalmas viszony élvezete olyan emberekkel, akikhez nem kötődsz, és akiktől érzelmileg nem függsz, de akiknek társaságában jól érzed magad. Az is segít majd, ha olyan tevékenységekre adod a fejedet, amelyeket teljes lényeddel folytathatsz, melyeket annyira szeretsz, hogy végzésük közben egyszerűen jelentésüket vesztik számodra az olyan dolgok, mint siker, elismerés és helyeslés. Az is segít majd, ha visszatérsz a természethez. Hagyd ott a tömeget, menj fel a hegyekbe, és beszélgess csendben a fákkal, a virágokkal, az állatokkal és madarakkal, a tengerrel és a felhőkkel, az éggel és a csillagokkal. Említettem már, micsoda spirituális gyakorlat az, amikor hosszan szemlélgeted a tárgyakat, amikor tudatában vagy a téged körülvevő dolgoknak. Remélhető, hogy eltűnnek majd a szavak, eltűnnek majd a koncepciók, látni fogsz, kapcsolatba kerülsz a valósággal. Ez a magányosság gyógymódja.
Általában a másoktól való érzelmi függés révén igyekszünk gyógyítgatni a magányosságunkat, keresve a nyájszellemet, a zsivajt, zajongást. Ezekben nincs gyógyerő. Vissza a dolgokhoz!
Vissza a természethez, a realitáshoz! Menj fel a hegyekbe! Akkor megtudod majd, hogy a szíved az egyedüllét roppant pusztaságába hozott téged. Senki sincs melletted, abszolút egyedül vagy.
Először elviselhetetlennek látszik majd. De csak azért, mert nem vagy hozzászokva az egyedülléthez. Ha sikerül egy darabig megmaradnod benne, a sivatag hirtelen a szeretet virágzó mezejévé fog válni. A szíved dalban tör ki. És beköszönt az örök tavasz; vége a kábítószeres időknek; szabad vagy. Akkor érted majd meg, mi a szabadság, mi a szeretet, mi a boldogság, mi a realitás, mi az igazság, mi Isten. Megismerésed túljut majd a koncepciókon és kondicionáltságon, a függőségeken és kötődéseken a megismerésed. Ugye, hogy van értelme?
Hadd zárjam ezt egy kedves kis történettel! Volt egy ember, aki feltalálta a tűzgyújtás mesterségét. Fogta a szerszámait, és elment egy északi törzshöz, ahol nagyon hideg volt, rettentően hideg. Megtanította az ottani embereket arra, hogyan kell tüzet gyújtani. A törzs tagjait nagyon érdekelte a dolog. Emberünk azt is megmutatta nekik, mennyi mindenre használható: főzni lehet rajta, melegedni lehet mellette, és így tovább. A törzs tagjai igen hálásak voltak, amiért megtanulhatták a tűzgyújtás mesterségét. De mielőtt hálájukat kifejezésre juttathatták volna, emberünk eltűnt. Nem érdekelte sem az elismerés, sem a hála; a törzs tagjainak jóléte érdekelte. Tovább ment egy másik törzshöz, ahol ismét elkezdte bemutatni, mire jó a találmánya. A másik törzs tagjainak érdekelődését is felkeltette a dolog, a papjaik véleménye szerint a kelleténél is jobban felkeltette, mivel feltűnt nekik, hogy ez az ember vonzza a tömegeket, ők pedig veszítenek népszerűségükből. Elhatározták tehát, hogy megszabadulnak tőle. Megmérgezték12, keresztre feszítették, - válasszátok ki a módját tetszésetek szerint!
Ekkor viszont attól kezdtek félni, hogy az emberek esetleg ellenük fordulnak; szóval volt bennük ész, valódi agyafúrt hamisság. Tudod, mit tettek? Festményt készíttettek az emberről, és felállították azt a templom főoltárán. A tűzgyújtásra szolgáló eszközöket a festmény elé helyezték, az embereknek pedig azt mondták, hogy imádják a képet, és viseltessenek nagy tisztelettel a tűzgyújtásra szolgáló eszközök iránt, amit ők évszázadokon át örömmel meg is tettek. A hódolás és imádás folytatódott, de tűz nem volt.
Hol van a tűz? Hol a szeretet? Hol van gyökerestől kitépve a drog a szervezetből? Hol van a szabadság? Ez minden, amiről a spiritualitás szól. Tragikus, hogy kezdjük ezt szem elől téveszteni, nemde? Ez minden, ami Jézus Krisztus." Mi viszont túlhangsúlyoztuk azt, hogy "Urunk, Urunk", ugyebár? (Vö. Mt 7, 21.) Hol van a tűz? És ha az istentisztelet nem a tűzhöz vezet, ha a csodálat nem a szeretethez vezet, ha a liturgia nem a realitás tisztább felfogásához vezet, ha az Isten nem az élethez vezet, akkor miféle haszna van a vallásnak azon túl, hogy még több megosztottságot, még több fanatizmust, még több antagonizmust hoz létre? Amitől a világ szenved, az nem a vallás hiánya, a "vallás" szó szokványos értelmében, hanem a szeretet hiánya, a tudatosulás hiánya. A szeretet pedig a tudatosságból jön létre, nem más úton, nem más módon.
Vedd észre, milyen akadályokat emelsz a szeretet, a szabadság és a boldogság útjába! Ha megérted őket, maguktól leomlanak. Kapcsold be a tudatosulás fényét, és a sötétség eltűnik majd. A boldogság nem olyasmi, amit megszerzel; a szeretet nem olyasmi, ami benned megterem; a szeretet nem olyasmi, ami a tiéd; a szeretet olyasmi, mely téged birtokol. A szél, a csillagok és az eső nem a tiéd. Ezek a dolgok nincsenek a birtokodban; te kerülsz azok hatása alá. Ugyanez történik akkor is, amikor tudatára ébredsz illúzióidnak, amikor tudatára ébredsz függőségeidnek, amikor tudatára ébredsz vágyaidnak és félelmeidnek.
Amint korábban már mondtam: először is, nagy segítség a pszichológiai magadba tekintés, amely azonban nem elemezgetés; az analízis paralízis, az elemezgetés lebénít. Egy lélekgyógyász, egyike a ti nagy amerikai szakembereiteknek, nagyon helyesen mondta: "Ami számít, az az `Aha!'-élmény." Az elemezgetés önmagában nem nyújt segítséget, csupán informáciöt. De amikor `Aha!'-élményre jutsz, az magadbatekintés. Az változás.
Másodszor pedig: fontos megérteni a saját függőséged. Ehhez időre van szükséged. Sajnos, sok időt töltünk imádással, zenés áhítattal és dalok éneklésével, holott az az idő oly gyümölcsöző lenne, ha önmagunk megértésére fordítanánk! Közösséget nem az együtt végzett liturgikus ünneplés eredményez. A szíved mélyén te is tudod, mint ahogy én is, hogy az ilyen ünneplések csupán a különbözések "szőnyeg alá söprögetésére" szolgálnak. Közösséget annak a megértése eredményez, hogy milyen akadályokat teszünk a közösség útjába, milyen konfliktusok származnak félelmeinkből és vágyainkból. Azon a ponton jön létre közösség. Mindig vigyáznunk kell arra, nehogy a vallásgyakorlat a lélek egy újabb zaklatása legyen, amely elvonja figyelmünket az élet magasztos ügyétől. És az élet nem a részvételt jelenti a kormányzat munkájában, sem a jól menő üzletelést, sem a nagyszerű karitatív tetteket.
Az nem élet. Az élet azt jelenti, hogy felszámoltál minden akadályt, gátat, megváltál minden feleslegesen cipelt limlomtól, és eleven frissességgel, üdén éled meg a jelen pillanatot. "Az ég madarai... nem fáradoznak, és nem fonnak" (Vö Mt 6, 26.) - ez élet.
Azzal kezdtem, hogy az emberek szunnyadnak, nincs bennük élet. Halott emberek vezetik a kormányokat, holtak irányítják a nagy üzleti vállalkozásokat, élettelen emberek tanítanak másokat; {Ti viszont} keljetek életre! Ezt kell szolgálnia a vallás gyakorlásának, máskülönben felesleges, hiábavaló. Egyre nagyobb mértékben - és ezt te éppúgy tudod, mint én - elveszítjük az ifjúságot szerte a világon. Gyűlölnek minket; nem érdekli őket a rájuk rótt mind több félelem és bűn. Nem érdekli őket a több szentbeszéd, erkölcsi prédikáció és jóra serkentő beszéd, buzdítás. De érdekli őket, hogy minél többet megtudjanak a szeretetről.
Hogyan lehetek boldog? Hogyan élhetek? Hogyan kaphatok ízelítőt ama csodálatos dolgokból, melyekről a misztikusok beszélnek? Ez tehát a második dolog - megérteni.
A harmadik pedig: ne azonosulj! Ma, miközben ide jöttem, valaki azt kérdezte tőlem: "Előfordul-e önnel, hogy rossz a közérzete?" Nos, barátom, gyakran rossz a közérzetem.
Rohamokat kapok. De nem tartósak, valóban nem. Mit teszek?
Első lépés: nem azonosulok. Rám jön a rossz közérzet. Ahelyett, hogy feszült lennék miatta, ahelyett, hogy irritálna, megértem, hogy depressziós vagyok, kiábrándult, bármi.
Második lépés: belátom, hogy az érzelem bennem van, nem a másik emberben, nem abban, aki nem írt nekem levelet, nem is a külső világban, hanem bennem. Mivel mindaddig, amíg azt hiszem, hogy az rajtam kívül van, jogosnak érzem a ragaszkodást saját érzéseimhez. Nem azt mondom, hogy mindenki ilyenformán érez; valójában csak az ostoba emberek éreznek így, csupán a szendergő emberek.
Harmadik lépés: nem azonosulok az érzéssel! Az "én" nem az az érzés. Az "én" nem magányos, az "én" nem depressziós, az "én" nem kiábrándult. A kiábrándultság ott van, megnézhető.
Ámulnál, milyen gyorsan eltűnik. Minden, aminek tudatára ébredsz, minden állandó változásban van; a felhők mozgásban vannak. Amint ezt teszed, egyúttal mindenféle betekintést nyersz, elsősorban is arról, hogy miért jöttek a felhők.
Ide illik egy kedves idézet, néhány mondat, melyeket szeretnék aranyba vésni. A.S. Neill Summerhill című könyvéből valók. Beszélnem kell az előzményekről. Talán tudjátok, hogy Neill negyven évig oktatott. Szellemileg is a maga útját járta, egyfajta "szabadúszó" iskolát fejlesztett ki. Fiúkat és lányokat vett fel, és hagyta, hogy szabadok legyenek. Meg akarsz tanulni olvasni és írni, nagyszerű; nem akarsz betűvetést tanulni, nagyszerű. Bármit tehetsz az életeddel, amit akarsz, feltéve, hogy nem zavarod mások szabadságát. Ne gátolj másokat szabadságukban; minden más tekintetben szabadon tehetsz, amit akarsz. Azt mondja, hogy a legrosszabb diákjai a kolostori iskolákból jöttek.
Persze, ez hosszú idővel ezelőtt történt. Mint mondotta, ezeknek a diákoknak mintegy fél évükbe telt, amíg túljutottak mindama haragon és sértődöttségen, melyet korábban elfojtottak. Fél éven keresztül minduntalan lázadoztak a rendszer ellen, küzdöttek vele. Köztük is a legrosszabb egy lány volt, aki kerékpárra pattant, és a városba kerekezett, kihagyta a tanórákat, kerülte az iskolát, mindent mellőzött. Amikor viszont már túljutottak a lázadáson, mindenki tanulni akart; még tiltakozásba is kezdtek: "Ma miért nincs tanítás?" De csupán azokat a tantárgyakat vették fel, amelyek érdekelték őket. Más emberek lettek.
Kezdetben a szülők aggódtak ilyen iskolába küldeni gyermekeiket; azt kérdezték: "Hogyan oktathatók a gyerekek, ha nem fegyelmezik őket? Tanítani, irányítani kell őket." Mi volt a titka Neill sikerének? A legrosszabb gyerekek kerültek hozzá, azok, akik mindenki másnak keserűséget okoztak. És hat hónapon belül valamennyien más emberek lettek. Hallgassátok meg, mit mondott! Különleges szavak, szent szavak. "Minden gyerek egy istent hordoz magában. Az istenből ördög lesz ama törekvéseink során, hogy előre kész formákba gyömöszöljük a gyereket. Gyerekek kerülnek az iskolámba, kis ördögök, akik gyűlölik a világot, destruktívok, modortalanok, udvariatlanok, neveletlenek, hazudósak, lopkodósak, zsörtölődők, összeférhetetlenek. Hat hónapon belül boldog, egészséges gyermekek lesznek, akik nem rosszalkodnak." Ezek a nagyszerű szavak egy olyan embertől származnak, akinek az iskoláját Angliában rendszeresen felügyelik az Oktatási Minisztérium szakfelügyelői, bármely Ez volt a karizmája. Effajta dolgot nem valami modell követéseként, nem valami meglévő példa másolásaként hoz létre valaki; speciális ember kell hozzá. Az iskolaigazgatók és igazgatónők számára tartott valamely előadásában azt mondja: "Jöjjenek Summerhillbe, ahol minden fa gyümölcstől roskadozik; senki sem szakít gyümölcsöt a fáról; senkinek sincs szándékában rongálni a tekintélyt; a tanulók jól tápláltak, nincs sem sértődés, sem harag. Jöjjenek Summerhillbe, ahol nincs, soha nem is volt olyan hátrányos megterheléssel indult gyerek, akire gúnynevet aggattak volna (ismert, mennyire kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek, ha valaki dadog). Sem most, sem a jövőben nem találnak majd senkit, aki egy dadogóst szurkapiszkálna.
Ott a gyerekekben nincs erőszak, azon egyszerű oknál fogva, hogy velük szemben senki sem erőszakoskodik." Halljátok ezeket a felfedezésszámba menő, feltáró szavakat, szent szavakat!
Ilyen emberek vannak a világon. Mondhatnak neked bármit a tudósok és a papok és a teológusok, voltak és vannak emberek, akik nem veszekszenek, nem irigykednek, nem keltenek konfliktusokat, háborúkat, ellenségeskedést, semmi ilyesmit. Vannak ilyen emberek az én hazámban, vagy, sajnálattal kell mondanom, voltak ilyenek a közelmúltig. Voltak és vannak olyan jezsuita testvéreim, akik olyan emberek közé mentek élni és dolgozni, akik - erre biztosítékot kaptam - képtelenek voltak lopni vagy hazudni. Az egyik nővér azt mesélte nekem, hogy amikor India északkeleti tájaira ment, hogy valamilyen törzs tagjaival együtt dolgozzék, az emberek semmit sem zártak el a másik elől. Soha semmit el nem loptak, soha hazugságba nem keveredtek - amíg az indiai kormány és a misszionáriusok fel nem tűntek.
"Minden gyerek egy istent hordoz magában. Az istenből ördög lesz ama törekvéseink során, hogy előre kész formákba gyömöszöljük a gyereket."
Van egy nagyszerű olasz film, a 8 1/2. Federico Fellini rendezte. Az egyik jelenetben egy keresztény iskolatestvér valami piknikre vagy kirándulásra megy egy csapat nyolc-tíz éves fiúval.
A tengerparton vannak, mennek egyenesen előre, míg a barát leghátul kullog, ő alkotja a hátvédet a körülötte lévő három vagy négy fiúval. Találkoznak egy idős asszonnyal, egy utcanővel, és odaszólnak neki: "Szia", mire a nő azt feleli: "Sziasztok". A fiúk pedig azt kérdik:
"Ki vagy te?" s kapják a választ: "Prostituált vagyok." Nem tudják, mit jelent az, de úgy tesznek, mintha tudnák. Az egyik fiú, aki talán kicsivel többet tud a többinél, azt mondja: "A prostituáltak olyan nők, akik megtesznek bizonyos dolgokat, ha megfizeted." A többiek megkérdik: "Megtenné ez a nő azokat a dolgokat, ha megfizetnénk?" "Miért ne?" hangzik a válasz. Összegyűjtik tehát a pénzt, odaadják a nőnek, és azt kérdik: "Megtenne bizonyos dolgokat, minthogy most már odaadtuk magának a pénzt?" A nő azt válaszolja: "Hát persze, fiúk. Mit kívántok, mit tegyek?" A fiúknak egyetlen dolog jut eszükbe: az, hogy a nő vegye le a ruháját. A nő meg is teszi. A fiúk pedig nézik; soha azelőtt nem láttak még meztelen nőt. Nem tudják, mi mást tegyenek, így arra kérik: "Volna szíves táncolni?" A nő azt feleli: "Hát persze." Kört alkotnak tehát, énekelnek és tapsolnak; a szajha mozgatja a fenekét, és mindnyájan roppantul élvezik a helyzetet. Meglátja mindezt a barát. Lerohan a partra, felháborodva kiabál a nővel. Felveteti vele a ruháját, a narrátor pedig azt mondja: "Ebben a pillanatban a fiúkat megrontották; mindaddig ártatlanok voltak, romlatlanok."
Ez a probléma nem szokatlan. Ismerek Indiában egy eléggé konzervatív misszionáriust, egy jezsuitát. Felkereste az általam vezetett szellemi műhelyek egyikét. Szenvedett ama két napon keresztül, amikor ezt a témát kifejtettem. A második nap estéjén odajött hozzám, és azt mondta: "Tony! El sem tudom mondani neked, mennyire szenvedek, amikor hallgatlak." Azt kérdem: "No, és miért, Stan?" Azt felelte: "Felélesztesz bennem egy kérdést, egy szörnyű kérdést, melyet huszonöt évvel ezelőtt elnyomtam magamban. Újra meg megint azt kérdezem magamtól, hogy vajon nem félrenevelés volt-e, amikor a népemet kereszténységre neveltem?" Ez a jezsuita nem a ti liberálisaitok közül való; ortodox, odaadó, jámbor, konzervatív ember.
Mégis úgy érezte, hogy megrontott egy boldog, szerető, egyszerű, ármánytól, csalárdságtól mentes népet azáltal, hogy kereszténnyé tette őket.
Amerikai misszionáriusok, akik feleségeikkel a Csendes-óceán déli részén lévő szigetekre utaztak, elszörnyülködtek azt látva, hogy a nők fedetlen kebellel jöttek a templomba. Feleségeik azon erősködtek, hogy a nők illendőbben, tartózkodóbban öltözzenek. A misszionáriusok tehát ingeket adtak nekik, hogy azokat viseljék. A következő vasárnap a nők felvették az ingüket, de előzőleg mindegyikbe két nagy lyukat vágtak, hogy kényelmesebb és szellősebb legyen. Nekik volt igazuk, a misszionáriusok tévedtek.
No, most ... térjünk vissza Neillhez! Azt mondja: "Nem vagyok lángész, csupán olyan ember, aki elutasítja, hogy gyámkodjék e gyerekek tettei felett." Akkor viszont mi az eredendő bűn?" Neill azt mondja, hogy minden gyerek egy istent hordoz magában. Az istenből ördög lesz ama törekvéseink során, hogy előre kész formákba gyömöszöljük a gyereket. Engedi, hogy a gyerekek maguk formálják értékrendjüket, az értékrend pedig mindig jó és szociális. El tudod ezt hinni? Amikor egy gyerek úgy érzi, hogy szeretik (ami azt jelenti: mikor egy gyerek úgy érzi, hogy az ő oldalán állsz), akkor jól érzi magát. Többé nem tapasztal erőszakot. Nincs félelem, nincs tehát erőszak. Kezdi úgy kezelni a többieket, ahogyan vele bánnak. El kell olvasnotok azt a könyvet! Az egy szent könyv, valóban az. Olvassátok el; forradalmasította az életemet és azt, ahogyan az emberekkel bánok. Kezdek csodákat látni. Kezdem látni az önelégületlenséget, melyet belém sulykoltak, az összehasonlítgatásokat, a versenyt, az "ez-még-nem-elég-jó" ítéleteket, és így tovább. Felhozhatod mindezek ellen azt, hogy ha nem hajszoltak volna, akkor nem lett volna belőlem az, aki vagyok. Szükségem van a zargatásra? Egyébként is, ki akar azzá lenni, ami én vagyok? Boldog akarok lenni, jámbor akarok lenni, szeretetteljes akarok lenni, lelki békét akarok, szabad akarok lenni, emberi akarok lenni.
Tudjátok, miből jönnek a háborúk? Abból jönnek, hogy kivetítjük magunkból azt a konfliktust, amely belül van. Mutass nekem egy olyan személyt, akiben nincs belső konfliktus, én pedig mutatok neked egy olyan embert, akiben nincs erőszak. Képes lesz hatékony, akár kemény akcióra is, de nem lesz benne gyűlölet. Amikor tettre kerül a sor, úgy cselekszik, mint egy sebész, vagy mint ahogy egy szerető tanító viseltetik a szellemileg visszamaradott gyerekekkel.
Nem hibáztatja, hanem megérti őket; mégis akcióba lendül. Másfelől, ha úgy lendülsz akcióba, hogy a benned lévő gyűlölet és erőszak valamely személyre, dologra irányul, akkor többszörös hibát követsz el. A tüzet még több tűzzel akarod eloltani. Az árvizet további víz hozzáadásával akarod elapasztani.
Megismétlem, amit Neill mondott: "Minden gyerek egy istent hordoz magában. Az istenből ördög lesz ama törekvéseink során, hogy előre kész formákba gyömöszöljük a gyereket.
Gyerekek kerülnek az iskolámba, kis ördögök, akik gyűlölik a világot, destruktívok, modortalanok, udvariatlanok, neveletlenek, hazudósak, lopkodósak, zsörtölődők, összeférhetetlenek. Hat hónapon belül boldog, egészséges gyermekek lesznek, akik nem rosszalkodnak. Nem vagyok lángész, csupán olyan ember, aki elutasítja, hogy gyámkodjék e gyerekek tettei felett. Engedem, hogy a gyerekek maguk formálják értékrendjüket, az értékrend pedig mindig jó és szociális. Az a vallás, amely jobbá teszi az embereket, az rosszá teszi az embereket; de az a vallás, amelyet úgy ismerünk, hogy szabadság, az a vallás minden embert jóvá tesz, mivel lerombolja a belső konfliktusokat (a `belső' szót én tettem hozzá), melyek ördögöt csinálnak az emberekből."
Neill azt is mondja: "Az első dolog, amit a Summerhillre került gyerekekkel teszek, az az, hogy lerombolom a lelkiismeret-furdalásukat." Feltételezem, hogy tudjátok, miről is beszél, mert én értem, hogy miről. Senkinek sincs szüksége lelkiismeretre, ha van benne tudatosság; senkinek sincs szüksége lelkiismeretre, ha fogékonyság van benne, szenzibilitás. Nincs benned erőszak, nincs benned félelem. Talán azt hiszed, hogy ez az eszmény elérhetetlen? Nos, olvasd el azt a könyvet! Találkoztam egyes emberekkel, itt is meg ott is, akik hirtelen belebotlanak ebbe az igazságba: a gonosz gyökere belül van, a belsődben. Amint ezt kezded érteni, megszűnsz követelőzni önmagaddal szemben, többé nem táplálsz elvárásokat önmagaddal szemben, nem zargatod többé magad, megjelenik benned a megértés. Neveld magad egészséges étkeken, jó, tápláló ételen. Nem a köznapi értelemben vett ételről beszélek, de a naplementéről, a természetről, egy jó filmről, egy jó könyvről, élvezetes munkáról, jó társaságról. És, remélhetően, megszakítod majd ama más érzések iránti kötődésed.
Milyen érzés vesz majd rajtad erőt, amikor kapcsolatba kerülsz a természettel, vagy amikor belemélyedsz a munkába, melyet szeretsz? Vagy amikor kitalációktól mentes társalgást folytatsz valakivel, akinek a társaságában nyitottságot és közvetlenséget élvezel, de anélkül, hogy kötődnél? Milyen érzés tölt el ilyenkor? Vesd össze ezeket azokkal az érzésekkel {helytelen fordítás volt: Ezek ama érzésekhez hasonlíthatók}, melyek eltöltenek egy vita megnyerésekor, vagy amikor megnyersz egy versenyt, vagy amikor népszerűvé válsz, vagy amikor neked tapsol mindenki. Ez utóbbiakat világi érzelmeknek nevezem; az előbbieket a lélek érzelmeinek.
Sok ember megnyeri a világot, és elveszíti a lelkét. Sok ember él üres, lélektelen életet, mert táplálékuk a népszerűség, az elismertség, a dicsőítés, a "menő vagyok, menő vagy", a "rám figyelj", a "vegyél figyelembe", a "velem foglalkozz", a "támogass", az "értékelj", az "én vagyok a főnök", a hatalom vagy a verseny megnyerése. Hogy érzed: igaz ez rád is? Ha igen, halott vagy!
Elveszítetted a lelkedet. Értékesebb dolgokkal tápláld magad! Akkor megéled majd a változást.
Ugye, ehhez adtam egy egész életre szóló programot neked?

***

Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés