Sokan nézzük ilyen meglepetten a világ képernyőjét, és nem értjük, mi történik. Olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy amíg mi dolgoztunk, szerettünk, gyereket neveltünk, gondolkodtunk, a lelkünkkel foglalkoztunk, meditáltunk, mással voltunk elfoglalva, körénk épült egy ismeretlen, új világ.

Pedig fontos lenne felismernünk, mi a helyzet. Mert egy olyan véget várunk, ami gyorsan és csöndben már jó pár éve megtörtént, és körülöttünk már mások a játékszabályok. És ha nem módosítjuk a saját belső programunkat, ha nem igazítjuk magunkat ehhez az új világhoz, akkor kiesünk belőle az út szélére, és számunkra meglesz az egyszemélyes világvége. A valódi világ pedig nélkülünk forog majd tovább. És onnan oldalról már kissé nehezebb lesz visszakapaszkodni az élet gyors menetébe.

Ne várjuk meg tehát ezt a fájdalmas kijózanodást. Vegyük észre, mi történt valójában.

Engedjük el a régi, idejétmúlt programunkat, és érkezzünk meg a MOST-ba, a jelen valódi világába az álmaink és rémálmaink világképe helyett.

Ez itt a Vízöntő kor, a Szabadság korszakának a kezdete, és nem a Halak korszak végítélete. Pedig milyen régóta vártunk egy nagy, mozgalmas tűzijátékos befejezést – és most kiderül, hogy a látványos világvége elmaradt! Semmi nagy dolog nem történt, csak váltott a kép, és máris az új film pereg, az új játékszabályok érvényesek.

Nekünk, akik most itt élünk, amikor születtünk, még benne volt a lehetőségeinkben egy látványos befejezés is, nagy világégéssel, atomháborúval, szenvedésekkel. De a sokféle változat közül mi, szerencsére, nem azt választottuk. Egy másik, alternatív valóságban élünk már 10-15 éve, de nem mindannyian vesszük észre, és még mindig várjuk annak a régi történetnek a befejezését, ami közben már gyorsan és csendben véget ért.

Ez itt már az új világ. És az összes látványos problémája nem egy halódó világ végső vergődése, hanem egy születő új korszak kibújási, megvalósulási nehézségei. És így egészen más hozzáállást igényelne. Nem elengednünk kell egy lejárt, haldokló világot, hanem teljes szívvel, ésszel és lelkesedéssel itt lenni, jelen lenni, hogy bennünk és általunk megszülethessen az Új. A jelen, a MOST nagyon fontos pillanat, ne vesztegessük el a már nem létező jövőbe kivetített, idejétmúlt álmokkal és félelmekkel. Az az út már elmúlt. Egy egészen más új világ bontakozik ki itt és most előttünk, de csak akkor, ha benne vagyunk ebben a megvalósult valóságban, ha jelen vagyunk.

Mióta az ember szeretné előrelátni a jövőt, mindig tartott attól, hogy ami egyszer elkezdődött, az valamikor be is fog fejeződni. Az ember megszületik, él, aztán meghal. Úgy gondoltuk, a világ is hasonlóan kell, hogy működjön. Minden korban féltek valamilyen világvégétől, természeti katasztrófa vagy istenítélet formájában. És több ezer éve sosem következett be ez a befejezés. Egy-egy nép, nagy birodalmak eltűntek a Föld színéről, de mindig jöttek az újak. A legutóbbi, írott történelmi emlékeink szerint a 999-es évet vették nagyon komolyan a keresztény világ lakói. Az ezredforduló előtt az egész Európa teljes bizonyossággal hitte, hogy az ezredik év lesz Krisztus második eljövetele, holtak feltámadásával, végítélettel. Emberek milliói készültek rendíthetetlen hittel a túlvilági életre, nem vetettek gabonát, felélték a tartalékaikat, a gazdagok elosztogatták a vagyonukat, és 999. szilveszter éjszakáján a szabadban összegyűlve várták a világvégét. Ami nem jött el.

Ez elég komoly világvége-hangulatot eredményezett, és kellett jó pár év, mire gazdaságilag helyrebillentek a népek.

Aztán volt még pár nagy nekibuzdulás a középkorban is, több önjelölt próféta hirdette a végítéletet még az 1800-as évek végén is. Az 1910-es Halley-üstökös érkezésénél pedig egyes tudósok állították biztosra, hogy az üstökös csóvája súrolni fogja a Földet, és kiirtja az emberiséget. Sokan elhitték, és betömték a házak ablakait, ajtóit, üstökös-elleni csodaszereket árultak, és persze rettegtek. Aztán az üstökös csöndben elhúzott mellettünk, az élet pedig ment tovább.

Nem ismerősek valahonnan ezek a helyzetek? Ennyire feledékeny az emberiség?

És most, alig egy évtizede az 1999-es napfogyatkozást vártuk olyan rémülettel és csodára várva, mint ezer éve a középkori népek. Az „asztrológiai nagy kereszt” az égen, amelyről komoly asztrológusok írták le, hogy az emberiség végét fogja hozni, a feszítő bolygóhatások szét fogják szakítani a bolygót, de legalábbis kibillentik a forgástengelyét, és jönnek majd a természeti katasztrófák, földrengések, szökőárak, háromnapos sötétség. Ami után a jó emberek egy új világban ébrednek, a rosszak meg egy csúnyábban. És 2000-ben biztos, hogy vége lesz a világnak.

Itt vagyunk. 2010-et írunk. És még mindig várunk egy újabb időpontot, mert itt maradt bennünk a felhasználatlan rémült várakozás, hát gyorsan előrángattunk egy újabb dátumot, a 2012-t, amiről 2000 előtt szó sem volt! Hiszen hogy lehetett volna bármi 2012-ben, ha minden jel, jóslat és csodálatos médiumi üzenet szerint a 2000-es év jelenti a nagy fordulópontot.

Már lejárt a szavatossága a világvége-üzeneteknek, ezért még gyorsan rendezzünk belőle egy kiárusítást! Tessék, tessék! Ki akar még félni egy kicsit, már csak pár évig teheti meg, vagy ki akar még reménykedni egy-két évig, hogy egyszer csak jön a megváltó pozitív fordulat, frekvenciaváltás, foton-öv, régi teremtők vagy UFO-k, galaktikus űrhajók és merkabák megoldják minden gondunkat. Csak addig kell kihúzni valahogy. Tehát várunk, reménykedünk és szenvedünk… És közben telik az életünk.

És mi van, ha mégsem jön a nagy változás? Ha ugyanúgy nem történik semmi, ahogy ezer éve, és azóta is oly sokszor nem történt. Mert a világban valóban elkezdődnek és befejeződnek folyamatok, ahogy a tavasz is véget ér, és kezdődik a nyár, vagy ahogy a reggelből egyszer csak nappal lesz. Nagy harangzúgás, földindulás és látványos időpontok nélkül. Folyamatosan.

A világban változások zajlanak, és aki nem tud ezekhez alkalmazkodni, annak az ősz után következő tél a személyes kis világa végét jelentheti. Pedig az csak egy másik évszak, és jön utána a tavasz.

Mi zajlik tehát most? A nagyvilágban születik, alakul az új korszak, a Vízöntő kor. Annyira felgyorsult a világunk, annyira a pillanatban élünk a JELEN helyett, annyira pörgünk a felgyorsult idővel, hogy észre sem vesszük: ez itt már az új világ.

Pedig húsz év alatt minden megváltozott körülöttünk. Szétesett a régi, kétpólusú világunk, a szocialista-kapitalista világrend mozdulatlannak tűnő tömbje csöndben szétporladt, megnyíltak a határok, felgyorsult a közlekedés, pár óra alatt fizikailag elérhető vált a világ bármely pontja. És a legfontosabb: hatalmas mennyiségű Tudás szabadult ki a régi keretek közül.

Atomrobbanás helyett információrobbanás zajlott és zajlik azóta is, látványos eredményekkel, monumentális, világot átfogó sugárzással. De ez nem a pusztító atomsugárzás, hanem rádió- és tévéadók, mobiltelefonok és internetkapcsolatok elképesztő méretű adatözöne.

Már megtörtént a frekvenciaváltás! De nem elvont lelki szinteken, hanem földi, technikai keretek között.

És zajlanak háborúk is, emberek támadják egymást, de jóval nagyobb számban harcolnak ma már a virtuális játszótereken, a képernyők előtt, mint a véresen valódi világban! Játék lett az öldöklés helyett, és bár gondolhatjuk ezt is károsnak egy tökéletesen békés világ helyett, de ha ezzel a számítógépes lövöldözéssel kiválthattuk a fizikai harcokat, akkor nagyon is megérte! Más szintre emeltük az életünket, más megoldásokat találtunk, mint amit korábban el tudtunk képzelni.

A Tudás szabadsága magával hozta a gondolat szabadságát, és az emberek szabadságát is. És ez a tudásháló össze is köt minket. Olyan kapcsolati rendszerek épültek ki, amiről korábban csak a spirituális technikák oktatói álmodoztak: folyamatos, azonnali gondolati összeköttetés a világ különböző pontján levő emberek között. Ez pár évtizede még elérhetetlen álom volt, és úgy gondoltuk, nagyon magas szintű szellemiséggel, megvilágosodással talán majd létrejöhet, talán egy másik dimenzióban, pár szinttel e fölött a materiális anyagi világ fölött.

Megvalósult. Nem spiritualitás kellett hozzá, hanem földi ész. Technika, ami mindenki számára elérhetővé teszi, hogy belekapcsolódjon a közös gondolkodásba. Internetnek hívják, és számítógépek meg mobiltelefonok hozták meg ezt a változást, nem elvont szellemi megvilágosodás. És megtörtént, kialakult egy sokkal szorosabb szellemi kapcsolat az emberiség legkülönfélébb tagjai között, mint ami korábban volt, ráadásul úgy, hogy mindenki megőrizheti a saját önállóságát is. Kitágítottuk a világot. Más dimenzióba emeltük át magunkat. A gondolatunk már valóban, érzékelhetően átszeli a teret. Új kapcsolódási hálózatokat hoztunk létre.

Máshogy élünk, máshogy gondolkodunk, más időszámítás szerint működünk, mint 15-20 évvel ezelőtt. Csak nem biztos, hogy felismerjük, hogy mindez már az új világ.

És ekkor valóban lehetnek komoly problémáink. Fáziskésésbe kerülünk, kicsúszunk a valódi életünkből. De a legsúlyosabb probléma, ha a lelkünkben cipeljük tovább azt a régi befejezést, amit a világ már túlhaladott, de mi még nem.

Aki nem tudatosítja mélyen, hittel önmagában, hogy ez már egy új film, abban elkezd üresen futni a régi filmtekercs.

Leáll az élete, leblokkol, elakad, nem működnek a régi technikái, elfogy az ereje, tehetetlennek érzi magát, nem tudja, hol van és mit akar, elveszettnek érzi magát a saját életében, idegennek érzi a családtagjait… Eltávolodik a világtól, elveszti az örömeit… „Ki vagyok én, mit keresek itt, miért ezek az emberek vesznek körül?” „Nem itt kellene lennem… de akkor hol?”

Ha a régi forgatókönyv szerint már halott lennék, már befejeztem volna a földi életem, akkor mindez érthető. Hiszen akkor csak vegetálok itt, már nem élek igazán, kifogyott az üzemanyag az életem motorjából. Nincs erőm élni, nincs erőm küzdeni, szenvedés minden nap. Nagy űrt érezhetek, hiányt és félelmeket, depressziót, halálfélelmet, szorongást, pánikot… menekülnék valahova, de nem találok utakat. Álmokat kergetek és csodára várok egy önáltató kábulatban, vagy csak szenvedek és görcsösen kapaszkodom a semmibe.  

És azok, akiknek az eredeti forgatókönyvében ott volt a háború poklának a megélése is, azok most úgy érezhetik, ölniük kell, mert ölni lehet vagy mert ölni muszáj! Mert itt az idő, hogy bosszút álljanak a régi sérelmeikért, vagy itt az idő, hogy magukkal vigyék a mérhetetlen szenvedések elől a békés halálba azokat, akiket igazán szerettek. A lelkükben zajló háború gyötrelme elborítja őket, a nem létező pokol örvénye beszippantja a tudatukat, és a saját kezükkel rombolhatják szét a valóságban békésen működő életüket.

Most már tudnod kell, tudatosítanod kell, hogy az a világ nem jött el! Az a program már régen véget ért! Az a háború, és azok a szenvedések már nincsenek benne a földi történelemben. Az a régi világ már elmúlt.

Lépj ki a múltadból! Vedd észre azt, ami van. Lásd meg, hogy a világ az Élet felé tart, az egyre szabadabb élet felé.

És ehhez tudatos, felelősségteljes és szabad emberek kellenek, akik szívvel-lélekkel itt vannak, ebben a most alakuló, határtalanul szabad világban, és a lényükkel, életükkel napról napra formálják azt.

Most születik ez az új világ, és mi, aki itt vagyunk, egyszerre szüljük és vele együtt mi is születünk benne, a folyamat minden nehézségével és gyönyörűségével együtt.

Nagyszerű kaland itt és most élni. Ismerjük hát fel, éljük meg, és a tetteinkkel, érzéseinkkel, önmagunk valódi megélésével teremtsük tovább ezt az érdekes, izgalmas, határtalan új világot!

„Ne tartályok legyünk, hanem források!”

Bali Nóra

karmaasztrológus

www.angyalemberek.gportal.hu