Új bejegyzés Frissítés

2013.07.12. 19:59 Nóra

- Hé, ne ijesztgesd azt a szegény macskát!

2013.07.09. 20:23 Nóra

2013.07.09. 20:21 Nóra

HÚSVÉT SZIGETEK

2013.07.03. 20:47 Nóra

2013.06.30. 19:36 Nóra

PETI, a földönkívüli  részlet a blog-regényből 56. Reggeli eszmecsere   Az asztalnál már ott ült Richard, és derűsen hallgatta Jani eszmefuttatását, aki erős kelet-európai akcentussal ugyan, de angolul magyarázott neki. Persze még mindig a repülőgépekkel volt baja. Újra részletesen elsorolta, miért hibás ez a módszer, és szerinte hamarosan az összes légitársaság csődbe fog menni, mert hosszú távon tarthatatlan lesz ez az energiapocsékoló, lassú és kockázatos közlekedési mód. Aaron közbevetette, hogy Richardnak is van egy ilyen cége, és egész jól megy neki. Jani csak egy levegővételnyi szünetre állt le, aztán tovább értetlenkedett. Hogy egy olyan nagy kaliberű ember, mint Richard – aki erre még szélesebben vigyorgott –, hogyan fektethet pénzt egy ilyen katasztrofális ágazatba. Richard könnyedén vállat vont, és azt mondta, igyekszik megtenni, amit lehet, keresnek környezetbarát módokat, de itt egyelőre ez a technika elérhető. Majd hozzátette, hogy tizenöt éve egy léghajóval majdnem sikerült körberepülnie a Földet. Na, akkor megtárgyalták Janival a léghajó repülési elveit, és Jani lelkesen kezdte taglalni, hogy ugye, hogy itt van a másik technikai lehetőség, ezt az elvet kellene továbbfejleszteni a… és itt elakadt. Nekifutott még egyszer a mondatnak, egy „ionizációs hajtómű” még tellett tőle. Aztán ő is rájött, amit én már a legelején megtapasztaltam, hogy egy csomó, számunkra egyértelmű dologra nincsen földi szó. Még csak körülírni sem tudjuk. Richard megértően bólogatott, és azt mondta, na, ez az. Hiába tudná, hogy mit keres, itt egyelőre le van tiltva ez az út. - De miért, ha az sokkal jobb lenne? Olcsóbb, sokkal biztonságosabb, nem környezetszennyező, és nem lenne többé üzemanyag-probléma. Csak a hajtóműrendszert kellene hozzá megalkotni, és máris sokkal könnyebben közlekedhetnének az emberek. - Viszont az a találmány megváltoztatná az egész világ pénzügyi-gazdasági rendszerét, felborulna ez az amúgy is ingatag egyensúly. Teljes káosz lenne. - És az miért lenne gond? – kérdezte Aaron egy félmosollyal. – Abból a káoszból hátha egy jobb világ születne meg. - Vagy egy ennél is rosszabb – felelte Richard komolyan. – Túl erősek a Pusztítók, és a Teremtő Főnixek nem akarnak szembeszállni velük, nem akarnak újabb testvérháborút. Emlékszel – nézett Aaronra –, volt már ilyen egyszer, és majdnem kihalt miatta az akkori emberiség. Nem volt könnyű újratelepíteni az életet. Ezért inkább a Tanács közös megegyezéssel blokkolja ezt a fajta tudást. Mert ha ez az új technika rossz kezekbe kerül, akkor a régi rabszolgaságnál is kegyetlenebb új világ jöhetne. Az kellene, hogy a többi nép megerősödjön, és át tudja venni az irányítást a Főnix népétől. Mert a háttérből most mindenhol ők irányítanak. Közben meg úgy tűnik a felszínen, hogy a Por népe van hatalmon. Emiatt még rendesen küzdeni sincs ki ellen. Porból készült bábok vannak a legfontosabb pozíciókban. Nem lehet meggyőzni őket, mert csak homok van a fejükben. - Nem próbáltátok visszahívni az Uralkodókat? – kérdezte Aaron. - Dehogynem. De náluk is lehet valami probléma. Húsz-harminc éve végre kezdtek újra érkezni abból a világból is. De nem a régi nagy Sárkányok népe jött a hívásra, hanem a gyerekeik. Sárkánykölykök. Kis királyfiak meg királylánykák. Kedvesek, aranyosak, sugárzóak. Hozzák magukkal a képességeket, a királyi jogart, a koronát. Aztán a Főnix tapasztalt dílerjei megkínálják őket a legújabb álomporral, színes kristállyal, pénzzel vagy hírnévvel, és ők csapdába esnek, elvesznek. Mint a Hófehérkék meg Hóferikék. Vagy a drogtól elkábulva beállnak hozzájuk, és a Pusztítók szolgái lesznek. Akik meg kikerülik ezt a csapdát, azok hagyják, hogy a Por népe felemelje őket, de közben nem növesztenek saját szárnyakat. Aztán a magasból hatalmasat zuhannak, és összetörnek. És amilyen kis érzékenyek, nem akarnak újra talpra állni. Nem tudjuk, mi lett a régi nagy Sárkányokkal. Az is lehet, hogy kihaltak már. A Pajzsok népe az alapján, amit az éjjel mondtál, a titkos testvérharccal van lefoglalva, ezért nem elég befolyásosak a Tanácsban. Én megpróbáltam a Földek népének az öreg Mestereit összegyűjteni, ha már a Hegyek népének Bölcsei elérhetetlenek lettek. Szóval próbálkozunk, aztán majd csak alakulnak a dolgok – azzal újra széles mosoly terült el az arcán. - Viszont ha csak beszélünk, akkor hiába van itt a reggeli, nem fogunk jól lakni. Úgyhogy azt javaslom, hagyjuk egy időre a világhelyzetet, és nézzük, mi van az asztalon.   Úgyhogy reggelizni kezdtünk.   Előzmények és folytatás:  http://ufovagyok.blogspot.hu/

2013.06.28. 22:08 Nóra

Újabb részlet a blog-regényből:   52. Üzenet a távolból - Szóval mibe keveredtél már megint? – kérdezte Richard. Aaron először nem felelt. Az italt bámulta a poharában, aztán nagyot kortyolt belőle. - Ez is hiányzott – mondta, és felnézett Richardra -, meg persze te is. Meg ez az egész kóceráj, ami itt van. Ezért visszajöttem. - Nem vagy normális. – Richárd most nem mosolygott. Homlokát ráncolva nézte Aaront. - Mit akarsz elérni, teljes memóriatörlést? Vagy azt, hogy bezárjanak a Szaturnusz egyik holdjára, vagy egy meteor kristályába pár ezer évre? Túl sokat kockáztatsz. - Lehet, hogy nekem megéri – éreztem a fanyar mosolyt Aaron hangjában. – Ott a Talrud síkságain túl békés volt minden. Mit keresne ott egy Harcos? Sehol semmi veszély, se ellenség, se egy jó kis konfliktus. Békésen dolgozgató emberek mindenütt. - Talán éppen azért küldtek arra a vidékre, hogy lecsillapodj egy kicsit a sok harc után. - Régóta ismersz, mondd, el tudod rólam képzelni, hogy békésen üldögélek egy tengerparton, és a hullámokat bámulom? – Ahogy kimondta, valami eszébe jutott, és hirtelen elhallgatott. Tudtam, mire gondol, én is emlékeztem rá, amikor Ágnessel ott ültek Oroszországban a tóparton. Békésen. És a hullámokat bámulták. Richard is tudott valamit, mert nem válaszolt. Aztán felállt, és az íróasztalhoz ment. - Tudom, miért jöttél vissza. De hidd el, feleslegesen kockáztatsz. Ő nincs itt. És nem is fog soha visszajönni. Az Angyalok betartják a Törvényt. Egyszer hibázhatnak, naivitásból, tapasztalatlanságból, de másodszor már nem követik el ugyanazt a hibát. Arra csak a fafejű, makacs Harcosok képesek. Aaron a poharát forgatta a kezében. - Tudom, hogy nincs itt. Azt megéreztem volna. Richard bekapcsolta a számítógépét. - Mutatok valamit. Csak egyszer játszom le, aztán letörlöm. Megígértem neki, és nem akarom, hogy bajba kerüljön. Úgyhogy figyelj. Elindította a lejátszást, és a monitoron megjelent egy nagyon szép nő arca. Egy kicsit hasonlított Ágnesre, de sokkal légiesebb, karcsúbb volt, és sugárzó fény vette körül. Aaron kezében összeroppant a pohár, az ital maradéka a szőnyegre folyt, de nem törődött vele. A nőt nézte mereven. - Szép napot neked, Aaron – kezdte a nő kicsit távolságtartóan, mint aki zavarban van. Franciául beszélt, lágy, dallamos, szinte éneklő hangon. – Richard mondta, hogy újra a Földön vagy. Remélem, nem miattam jöttél vissza. Én itthon vagyok. Jól vagyok, igazán. – Megakadt, nyelt egyet, oldalra nézett. Majd összeszedte magát, és jóval érzelem telibb hangon folytatta. – Ne csinálj őrültséget, kérlek! Tudod, hogy nem mehetek többé oda. Engem köt a Törvény, nem szeghetem újra meg. Akkor régen sem kellett volna. De nem bánok semmit, és most is köszönöm, hogy mindazt megtetted értem. – Gyorsabban kezdett beszélni, szinte hadart, mint aki nem meri átgondolni, inkább kimondja a szavakat. – Szerettelek, és tudom, hogy te is szerettél. Megéltünk valamit, amit sokan nem mertek vállalni. Mi belementünk, végigéltük. Örülök, hogy az életem része lett mindaz. De le kellett zárnom, el kellett engednem azt az életet, azt a világot. Itthon vagyok. Folytattam az életemet itt, úgy, ahogy egy Angyalnak helyes. Van társam. Angyal társam van, és vannak közös gyermekeink is. Sajnálom, Aaron, annyira sajnálom, hogy ez a Törvény. De én már itt élek. Már minden ideköt. Te csak a múltam része vagy. És köszönöm, hogy a múltam része vagy. De lépj tovább. Legyél boldog te is. – Elhallgatott, a kamerába nézett úgy, mint aki át akar látni erre a másik világra, és halkan, lassan megismételte: - Kérlek, legyél boldog, Aaron. Aztán elsötétedett a monitor.   53. Helyzetelemzés Aaronban olyan heves érzelmek mozdultak, hogy ijedten csusszantam vissza a saját valóságomba, a saját szobámba. - Hűha – gondoltam, - ez nem semmi. Képes vagyok Aaron tudatához kapcsolódni. Vettem pár mély lélegzetet, aztán újra megállapítottam, hogy ez nagyon klassz képesség. Remélem, tudom tartósan is működtetni. Azzal újra Aaronra koncentráltam, és egyszer csak megint ott voltam a szobában, Richarddal szemben. Aaron kezében másik pohár volt, Richárd újabb adag italt töltött neki. Aztán csak ültek csendben. Egy idő után Aaron szólalt meg: - Köszönöm, rendes volt tőled. - Nem mondom, hogy szívesen, máskor is. De egyszer meg kellett tennem, mielőtt teljesen tönkreteszed magad miatta. - Nem miatta. Saját jogon, a saját hülyeségem miatt teszem, amit teszek. És nem akadályozhat benne senki. - Nem is. Csak gondoltam, hogy egy reményt eloszlatok benned. Eggyel kevesebb ok az őrültségre. Bármit tennél, ezen a helyzeten már nem változtathatsz. Jeanne már a saját világában él. A saját, hozzá illő családjával. Nem fog újra kardot ragadni. Nem fogsz többé vele harcolni, nem kell többé védelmezned. Biztonságban van a saját világában. - Aha. Az jó. – Aaron hangjában újra ott volt az a korábbi, fájdalmas rekedtség. - Amikor felhívtál, és angolul szóltál bele a telefonba, azt reméltem, te is túl vagy a dolgon. És eljöttél Angliába. Ezek szerint csökkent benned az a régi düh is. - Lehet. De inkább csak ez tűnt a legjobb ötletnek. Sergioval futottunk össze megint, és arra gondoltam, hogy az utolsó hely, ahol keresne, az Anglia. Tehát így rázhatjuk le a legegyszerűbben. - Mit akart tőled Sergio? - Nem velem volt baja. Csak meg akarja ölni a két Őrzőt, és ha már ráakadt egy Angyalra, akkor Ágnest is. - És te hogy kerültél össze már megint egy Angyallal? Ennyire bolond nem lehetsz! - Ez az én szerencsém. Tényleg csak beugrottam erre a bolygóra körülnézni, nem akartam itt maradni. Kíváncsi voltam, mi lett az emberekkel a nagy háború után. Azt hittem, már végképp elpusztították egymást. Aztán csodálkozva láttam, hogy megvannak, sőt nagyon sokan vannak. Lehet, hogy nem hiszed el, de tényleg csak sétáltam egyet az éjszakában, minden cél nélkül. És egyszer csak azt láttam, hogy részeg alakok rátámadnak egy nőre. Emberi alakok voltak, embernek látszó nőt támadtak. Csak megvédtem, semmi több.   - Aha – mondta Richard. – És nem láttál semmilyen angyali fényt, glóriát a feje körül? Vagy csak egy kis derengést? - Hidd el, hogy nem. Oké, most már látszik róla, hogy Angyal, de akkor még teljesen le volt fojtva minden fénye. Én csak arra gondoltam, hogy megvédem. Aztán arra, hogy egy kicsit megvigasztalom. Aztán… eh, a francba, aztán egyre bonyolultabb lett. És persze ott volt ez a kölyök is.   Hohó, gondoltam magamban, most rólam beszél. Mi az, hogy kölyök? Majdnem olyan magas vagyok, mint ő. Nem vagyok gyerek! Richard belekortyolt az italába, aztán elgondolkozva megszólalt: - Hát, az Őrzőkkel sem egyszerűbb a helyzet. A Tanács keresteti őket, mert engedély nélkül léptek be. A hírek szerint heten jöttek le az űrhajóról, mielőtt az felrobbant. - A kölyök és a pilóta is azt állítja, hogy valakik megtámadták őket, azért zuhantak le. - A Tanács nem támad felszólítás nélkül. És a kintiek, a Megfigyelők sem. - Úgy tűnik, az itteni Őrzők voltak a támadók. - Az lehetetlen. Azt… azt nem tehetik meg. Nemcsak a Törvényt sértenék vele, hanem a saját elveiket is. Biztosan tévedés. - Nem tévedés. Én is harcoltam velük, amikor Ágnesre és a pilótára támadtak. Láthatatlanok próbáltak lenni, de éreztem a pajzsukat. Őrzők voltak. - Akkor nagyobb a baj, mint ahogy gondoltam. És persze te már megint benne vagy. Miért is nem lep meg a dolog? Hogyan van ez? - kérdeztem magamban. Én is Őrző vagyok, és azok is, akik megtámadtak. Ezt már korábban is mondta Aaron, de csak most fogtam fel, Richard reakciójából, hogy itt valami tényleg nem stimmel. Ha azonos néphez tartozunk, akkor eddig vajon miért nem ismertük egymást? Vagy csak mi nem tudtunk az itteniekről? És miért akarnak megölni minket? Milyen titokzatos oka lehet, ha ezt még Aaron és Richard sem érti?   54. Bonyolult világhelyzet - Valami nagyon összekeveredett ezen a bolygón – mondta Aaron elgondolkodva. – A külső pajzs is több helyen lyukas, simán át tudtam jönni, alig van határőrizet. Túl sok idegen, ismeretlen megfigyelő űrhajó dokkol a közelben, mintha valami különleges eseményre várnának. És idelent is nagy a káosz. Sergio szabadon mászkál a régi alakjában, és nem tart attól, hogy meglátják. Az Őrzők egymásra támadnak, amire eddig még példát sem hallottam. És még nincs is hetven éve, hogy elmentem, de annyi új dolog jött létre azóta, hogy csak kapkodtam a fejem, amikor kezdtem beilleszkedni. Előtte évszázadok alatt nem változott ennyit ez a világ. Te itt voltál. Mi történt, mi a fenét csináltatok ezzel a rendszerrel? - Valamit tenni kellett – húzta el a száját Richárd, ami mosolynak tűnhetett volna, de a hangja nem volt vidám. – Amikor úgy száz éve elment a bolygóról a Sárkányok népe, üres maradt a trón. Egy Uralkodó se jött vissza azóta se, a Tanácsból is hiányoznak. Aztán a Hegyek népe is visszavonult. Ők állítólag nem mentek el, egyesek szerint a Bölcsek csak a barlangjaikba húzódtak vissza, és ott várnak valamire. De már ők sem vesznek részt a Tanácsban. És ott is egyre több a vita. A második nagy háború után kezdődött a komolyabb kettészakadás, akkoriban, amikor téged is kitiltottak innen. - Igen, emlékszem. Eredetileg csak a szokásos pár évtizedes távoltartásról volt szó azért, mert a háborúban már megint az Angyalokkal együtt harcoltam a franciáknál. De aztán a Kentaurok képviselője megjegyezte, hogy utána már nem is lesz érdemes visszajönnöm. Mert azt tervezik, hogy ráhagyják az emberekre, a pórnépre a bolygót, hiszen ezek szerint úgyis reménytelenek, nem tudnak békében élni. Látható, hogy Uralkodók nélkül egymásnak esnek, és gyilkolják egymást. Tehát nélkülünk, a tudatos Alapítók nélkül várhatóan pár évtized alatt úgyis tönkreteszik a bolygót, és annyi nekik. Erre az Angyal kijelentette, hogy amíg még lesznek itt emberek, bármilyenek is, ők velük maradnak. A szemét Főnix meg vigyorogva közölte, hogy azt ők is nagyon fogják élvezni. Volt még pár mondatunk, de a vége az lett, hogy bekapcsoltam a kardomat, és szét akartam vágni a Tanács nagy asztalát. Úgyhogy végleg kitiltottak a bolygóról. - Kár lett volna az asztalért. Igazán szép darab – jegyezte meg Richard. - Egyetértek. Egyes tanácstagokat kevésbé sajnáltam volna. Szóval te tudod, mi van itt? - Igen, próbáljuk új módon működtetni a rendszert, több-kevesebb sikerrel. A Sárkányok népének megürült helyére robbanásszerűen betört a Por népe. Oké, ez végül is törvényszerű volt. De a Főnix népéből a Pusztítók is erőre kaptak a kontroll hiánya miatt, és folyamatosan fertőzik a tömeget. A második nagy háború után kettészakították a világot, felfokozták a félelmet, a gyanakvást. Az emberek teste helyett a lelküket kezdték ölni, és persze a megcsapolt érzelmekből piszkosul megerősödtek. Sok helyen átvették az irányítást. Afrika mára a kedvenc játszóterükké vált, szinte egyeduralkodók lettek ott, ők rángatják az embereket, akik kegyetlen módokon gyilkolják egymást. Mi, a Griffek próbáltunk szövetségeseket keresni. Az Angyalok túl sebezhetőek a Főnixszel szemben, és a többieknek nem voltak új ötleteik. Aztán a Csillagok népével, a Technikusokkal kitaláltuk az egyetlen használható eszközt, a felszabadított Tudást. Megcsináltuk az internetet. A műszaki hátteret ők adják, az információkat mi töltjük rá folyamatosan, és nagyon sokan segítenek. Például a Kentaurok közül is sok Tanító gondolta át a dolgot, és már ők is velünk vannak. Persze a Főnix ide is beette magát, gyártják a vírusokat meg a rémhíreket. De ezzel együtt ez lett a legerősebb fegyverünk a szétszakítottság ellen. A Por népe, a tömeg ugrásszerű tudatváltáson megy át. Szerintünk van esély egy új fajta működésre. De most még rengeteg a bizonytalanság. Hallgattam Aaron meg Richard beszélgetését, és kezdtem besokallni a rengeteg új információtól. Kellene készítenem egy táblázatot, hogy hányfajta népről beszéltek már eddig. Mi van ezen a bolygón, népgyűlés? Már az embereket is olyan bonyolultnak, és értelmetlenül sokféléknek láttam. Erre kiderült, hogy nem csoda, mert a szellemi vezetőik csoportjaiban is teljes a káosz. Vágyakozni kezdtem a régi otthonom után, ahol mi élünk, egyedüli népként, jóban vagyunk a bolygónk élővilágával, és nem akarunk harcolni senkivel. Miért kellett idejönnünk? És főleg hogy a fenébe voltak képesek azt mondani nekem, hogy ez egy jutalomút lesz?! Igazán szeretnék visszamenni, hogy emiatt beolvassak a tanítóimnak. Jutalmazzák meg csak saját magukat az ilyen utakkal!   Előzmények és folytatás:  http://ufovagyok.blogspot.hu/

2013.06.28. 22:03 Nóra

2013.06.28. 22:01 Nóra

Újabb részlet a blog-regényből: 46. Telefonhívás A következő benzinkútnál megálltunk. Amíg az előttünk levő autós tankolt, Aaron kiszállt, körbesétálta az autót, mint aki a kerekek állapotát ellenőrzi, majd egy szinte észrevétlen mozdulattal a másik kocsi nyitott hátsó ablakán beejtett valamit. A jeladót. Aztán mi is tankoltunk, Aaron bement fizetni. Amikor kijött, egy telefon volt a kezében. Nem a kocsihoz jött, hanem oldalra sétált, a fűre.  Ágnes közben elment a mosdóba, Jani megmozgatta a lábait, én is kiszálltam, és néztem a békésen szálló bárányfelhőket az égen. Mintha minden rendben lenne. De közben mindannyian tudtuk, hogy bármelyik percben megjelenhetnek az üldözőink. Bár itt, a forgalmas benzinkúton nem fognak támadni. Aaron hangjára figyeltem fel. Nagyon különös volt. Angolul beszélt, de úgy, mintha hirtelen megfájdult volna a torka, és fájdalmat okozna neki kiejteni a szavakat. Figyelni kezdtem, miről beszél. - Helló, Richard, Aaron vagyok. A segítségedre lenne szükségem. Visszahívnál ezen a számon? A vonal másik végén olyan örvendezés hangzott fel, hogy én is hallottam. - Helló, öreg cimbora! Üdv itt a Földön. Hívlak azonnal. Aaron kinyomta a telefont, ami szinte azonnal meg is csörrent. Érces, vidám hang szólt a hangszóróból, Aaron kissé el is tartotta a fülétől, olyan erővel. - Na mi újság, vén Harcos? Hogy a fenébe telefonálhatsz, úgy tudtam, ahol most lenned kéne, ott nincs térerő. - Visszajöttem, Európában vagyok, Budapesten. Van egy kis problémánk. Kellene négy repülőjegy Londonba, most, pár órán belül, a legközelebbi gépre. És… - kis szünetet tartott, vett egy mély levegőt – …és négy útlevél is. Fehér útlevél. Tiszta lap. Csönd lett a vonal végén. Aaron arca megfeszült a várakozástól. - Gondolom, nagy a baj, ha ezt kéred – hangzott egy idő múlva a telefonból, már jóval halkabban. - Igen. És nincs más, akihez fordulhatnék. - És a másik három fő? Most Aaron hallgatott. Amikor megszólalt, a hangja az előbbinél is rekedtebb volt: - Ígéretet tettem. - Mind a háromnak? Mondd, öreg pajtás, sose jön már meg az eszed? Fogadjunk, hogy a háromból legalább az egyik Angyal.  Aaron mosolyra húzta a száját: - Nem tisztességes dolog biztosra fogadni. - Ó, te javíthatatlan őrült! És most még engem is belerángatsz. Hát én se vagyok normális, az biztos. Aaron már szélesen mosolygott, eltűnt a feszültség az arcáról. - Kösz, Richárd, tudtam, hogy rád számíthatok. Mikor küldöd? - Az útleveleket azonnal. A repülőjegyeket lefoglalom nektek, és majd visszahívlak, hogy melyik járattal jöhettek. Na, ott van az Angyalkád melletted? - Mindjárt – mondta Aaron. Ágnes közben visszajött a mosdóból, és összeráncolt homlokkal hallgatta az angol szöveget. Tudtam, az zavarja, hogy nem érti, miről beszélnek. Aaron odalépett hozzá. - Add a kezed, és tedd össze a markodat, mintha egy kismadár lenne benne – mondta neki mosolyogva. A telefont a vállával a füléhez szorította, és a két tenyerével átfogta Ágnes ujjait. – Oké, jöhet – mondta a telefonba. Egy halvány fény villant fel, nem volt feltűnő, és Ágnes keze ijedten megrándult. Szétnyitotta a markát, és négy színes, vékony füzet volt a tenyerében. Négy útlevél. - Rendben, megkaptuk. Kösz, Richárd, mindannyiunk nevében – Aaron hangja már nem volt olyan rekedt, és a szavak is könnyebben jöttek. - Majd hívlak a repülőjegyek miatt – hangzott a telefonból. - Addig is sok szerencsét, gondolom, rátok fér!  Aaron letette a telefont, és kivette az útleveleket Ágnes kezéből. - Induljunk, igyekeznünk kell vissza – mondta sürgetően. Úgyhogy beszálltunk a kocsiba, és indultunk. Megy ez, ha Aaron kézbe veszi az ügyintézést!   47. Tiszta lap   Az autóban Ágnes csodálkozva lapozgatta az útleveleket. - Ezt hogy csináltad? Tökéletes mindegyik. Ha nem az én tenyeremben jelennek meg, fel sem merül bennem, hogy esetleg nem valódiak. - Nem én csináltam – felelte Aaron, és jóval nyugodtabbnak tűnt, mint korábban. – Ez Richard ajándéka. A Griffmadarak népe igazán sokoldalú, nemcsak repülni, információkat gyűjteni meg beszélni szeretnek, hanem ők találták fel az írást és a könyvnyomtatást is. Ezért uralják a nyomtatott papírt. Az, amit a kezedben tartasz, valójában fehér papír. Tiszta lap. Ez a Griffmadarak képessége. Olyan Tiszta lapot tudnak teremteni, amin mindenki azt látja, amit látnia kell. Ilyenek azok a nagy hatású könyveik is, amikben minden olvasó éppen azt olvashatja, amire neki szüksége van. Ezek itt most magyar útlevélnek látszanak, de ha majd tovább akarunk menni, az úti céltól függően változni fognak, és bármilyen vízum, engedély bennük lesz, amit egy határőr, vámos látni akar. - Akkor ez a tökéletes hamisítvány? - Nem, nem hamisítvány. Ez csak egy fehér lap – mondta vidáman Aaron. – Nincs benne semmilyen törvénytelen az emberi szabályok szerint. Az már a határőr dolga, hogy mit lát ezen a fehér lapon. - Így akkor könnyen utazol – jegyezte meg Ágnes is mosolyogva. - Hát, nem éppen – húzta el a száját Aaron. – Az emberi törvények szerint ez rendben van. De a Tanács engedélye kellene ahhoz, hogy ezt használhassa valaki. Embereknek nem is lehetne, és jelenleg én sem kapnám meg a Tanács jóváhagyását, az biztos. - Miért nem? – kérdeztem, hátha sikerül valamit kihúzni Aaronból a saját múltjáról. De azonnal hárított: - Az hosszú történet, és nem is tartozik rátok. A lényeg, hogy Richard rendes fickó, és segített nekünk, pedig ha ez kiderül, őt is elmeszeli egy időre a Tanács. Pedig neki jó helye van most az emberi világban, és van mit veszítenie, nem úgy, mint nekem. Nem voltam biztos, hogy vállalja értem ezt a kockázatot, de szerencsére megtette. Úgyhogy most megint én tartozom neki. - Megint? - Igen, voltak már korábban is közös kalandjaink. – Aaron elhallgatott, és úgy mosolygott magában, mint akinek szép emlékek jutottak eszébe.   Aaron jókedve ránk is átragadt. Bizakodó hangulatban haladtunk vissza a város felé. Ágnes még énekelgetni is kezdett egy dalt, azt mondta, a nagymamájától tanulta. Egy idő után már én is vele dúdoltam. „Két szál pünkösdrózsa kihajlott az útra…”   Előzmények és folytatás: http://ufovagyok.blogspot.hu/

2013.06.23. 21:39 Nóra

2013.06.23. 21:38 Nóra

2013.06.19. 21:41 Nóra

2013.06.19. 21:38 Nóra

2013.06.19. 21:15 Nóra

Szia Kati! Azt gondolom, hogy mindenki önmaga teremti az életét. Például azt is, amiben azt játssza, hogy áldozata lesz mások tetteinek. Az is egy választás. Mint ahogy az is, hogyha szabadnak éli meg magát az ember. Az egész egy nagy társasjáték. És ha ebben a játékban a passzív szerepet választom, akkor ne csodálkozzak, ha ehhez majd társulnak azok, akik az aktívabb variációt élik. És amikor az általuk megalkotott díszletek között találom magam, akkor nem biztos, hogy az nekem is tetszeni fog. Ezért érdemesebb - bár megerőltetőbb - megteremteni a saját díszleteimet.

2013.06.19. 08:43 Kati

Szia Nóra! Tényleg azt gondolod, hogy mások irányíthatnak bennünket? Lehet, hogy egy idejétmúlt, elcsépelt sorskönyvi drámát játszunk, de az - bármi is - mindig a miénk, akkor is, ha nem tudatosan választjuk. Kihárítani, a környezetre mutogatni, másokat hibáztani lehet, de előre tud ez vinni? Üdvözlettel Kati

2013.06.18. 14:50 Nóra

2013.06.12. 14:54 Nóra

Egy kis nyári olvasnivaló: Peti, a földönkívüli fiú kalandjai folytatódnak a blog-regényben.   Az első napokban csak érdeklődve és értetlenül szemlélte az emberi világot, aztán belekerült az események sűrűjébe. Kiderült, hogy az Őrzők népéhez tartozik, lett egy segítője, Aaron, a Harcos, és az Angyalok népéből való Ágnessel együtt most éppen menekülnek a Főnix népének rosszfiúi elől. Itt egy kis részlet a történetből:   31. Aaron elmegy (2013. május 31-i bejegyzés)   Jani ült, zavaros szemekkel nézett maga elé, Ágnes eszméletlenül feküdt a földön. Aaron sehol. Kirohantam az udvarra. Ott állt, háttal a háznak, és a kaput nézte. - Gyere, segítened kell! – mondtam neki kétségbeesetten. - Nem kell. Senki sem kényszeríthet rá – felelte rekedt hangon. - Ágnes rosszul van. Neki kell a segítség. - Akkor segíts neki te – fordult felém olyan dühvel, hogy gyorsan hátraléptem. – Az Őrzők meg az Angyalok úgyis puszipajtások. Oldjátok meg a problémát ti. Nekem ebből elegem van. Elindult a kapu felé. Elborított a rémület megint, sőt most még jobban féltem, mint az előbb. Akkor csak Jani halt meg. Ha Aaron elmegy, mindannyian meghalhatunk. Én is meghalok. - Nem mehetsz el! – kiáltottam utána. Megállt, de nem fordult vissza, csak bekapcsolta a kardját. A vörös oszlop fenyegetően világított a sötétségben. - Gyere, és akadályozd meg – mondta hidegen. - Te vagy a védelmezőnk. Ha elmész, meghalunk. - Lehet, hogy az a helyes. Nem kellett volna beleavatkoznom. Hibáztam, de most rendbe hozom. - De te szereted Ágnest! Nem hagyhatod pont most el. - Nem kötöttünk szerződést. Nem ígértem semmit, nem szegtem meg a szavam. - Nem szerződésről van szó. Te szereted őt! - Már nem – végre szembefordult velem. A hangjában most nem düh volt, hanem valami nagyon nagy szomorúság. – Én egy embert szerettem, aki az előbb meghalt a szemem előtt. A Gyógyítóhoz az Angyalok népéből pedig nem köt semmilyen szerződés. És most elmegyek. Védd meg te, ha tudod. Elindult, és én lázasan gondolkoztam, milyen érvem lehet még, amivel visszatarthatnám. Nem igazán értettem, amit mondott, de az egyértelmű volt, hogy Ágnes miatt nem akar visszajönni. Lehet-e valami más ok? Eszembe jutott valami. Utolsó esélyként. - Nem mehetsz el – kiáltottam utána, mert már a kaput csukta be maga mögött. – Miattam nem mehetsz el. Védened kell engem, mert a földi világban te vagy az apám. Megtorpant egy pillanatra, és visszanézett. Láttam a szemét a sötétben. És tudtam, ha el is megy, a szemére emlékezni fogok. Mindaddig, amíg még élek. Ami lehet, hogy nem lesz túl hosszú idő. - Akkor sok sikert, fiam – mondta, és eltűnt a sötétben.   Az előzmények és a következmények itt olvashatók: http://ufovagyok.blogspot.hu/

2013.06.10. 21:34 Nóra

2013.06.10. 21:32 Nóra

2013.06.06. 21:57 Nóra

2013.06.05. 00:00 Nóra

[756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]