Akiknek a szívében a Hegy dobog
Valahol a kozmosz végtelenében, milliárdnyi lüktető csillag fényében van egy aprócska kék bolygó.
A kis bolygó a felszínén nagyon sokféle életformát nevelget, szereti is mindegyiket, de leginkább az ember lakóit kedveli. Nagy, megbocsátó, végtelen szerelemmel szereti őket, akkor is, ha vannak köztük, akik észre sem veszik, nem viszonozzák az érzéseit.
Titokzatos, gyönyörű pillanatokban, amikor a csillagok sugárzása különleges harmóniába olvad össze, a bolygó összeölelkezik ember lakóival, és eggyé válik velük.
Azok a gyerekek, akik az ilyen csodálatos alkalmak után születnek, különös emberekké válnak. A szívükben ott dobog egy-egy darabka a bolygó testéből. Ahogy felnőnek, keresni kezdik a szívükhöz tartozó tájat, hogy újra és újra egyesülhessenek vele, és újraélhessék azt az első, szenvedélyes, szerelmes pillanatot.
Akinek a szívében az Óceán cseppje dobog, az a végtelen tengereken érzi boldognak magát, a hullámok hátán vagy a vizek derengő mélyén. Akinek az őserdei fákból való darabka jutott a szívébe, az a sűrű erdők mélyén találja meg a boldogságát. Akinek a Szél zúg a szívében, az pedig repülni akar, a tágas éggel eggyé válni.
Akinek pedig a Hegyek egy darabja dobog a szívében, az a havas hegyek csúcsaira kapaszkodik fel újra és újra.
Az egyszerű szívű emberek nem értik a szerelmes szívűeket. Nem értik, miért vállalják a veszélyt a tengerek viharaiban, szédítő magasságokban a felhők között, távoli dzsungelek mélyén, vagy a meredek sziklák és szakadékok között.
Nem értik, mert nekik csak emberi szívük van. Pedig vannak közülük, akik ugyanúgy megélik ezt az érzést, és csodálkoznának, ha azt kérdeznék tőlük, miért jó a szerelmükkel együtt lenni, újra és újra eggyé válni vele. Nekik ember-szerelmeik vannak.
Az összetett szívű emberek közül az, akiben csupán apró darabka dobog, csak rövid időre megy a másik szerelme után, aztán visszatér az emberek közé. Akinek a szíve egyik fele az emberek, a másik a természet felé húz, az megpróbál két életet élni. És az, akinek a szíve szinte csak abból a másik anyagból áll, igazán szeretni csak ott tud, ahova szíve húzza őt.
Akiknek a szívében a Hegy dobog, mennek hát, újra és újra, és odafent a csúcson boldogan egyesülnek a szerelmükkel. És egy kicsit mindig belehalnak, amikor le kell jönniük, ott kell hagyniuk a szerelmet, a szívüket kiegészítő másik darabot.
És aztán vannak ritka pillanatok, amikor a szerelmük, a Hegy visszaöleli őket.
Ilyenkor megáll az idő, és ők boldogan összeolvadnak azzal, akit szeretnek, most már egy soha véget nem érő, végtelenné váló egyesüléssel.
Eltűnnek a többi ember szeme elől, akik azt hiszik, elvesztek odafent, a hófödte csúcsok között.
Pedig ők végre megtalálták, amit kerestek. A szívük darabjának az igazi helyét.
És most már örökké boldogan élnek, mert soha többé nem halnak meg.
Erőss Zsolt, Kiss Péter és a többiek emlékére,
AKIKNEK A SZÍVÉBEN A HEGY DOBOG...
|
Új bejegyzés
Frissítés
